Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

A vörös oroszlán – Szepes Mária világhírű regénye a Vígstreamház műsorán

Vígszínház - 2021.03.05.

Szepes Mária 1946-ban megjelent, A vörös oroszlán című regénye néhány hónap után zúzdába került, mint veszedelmes, felforgató irodalom. A kimentett néhány példány azután kézről kézre járt évtizedeken át. Tiltott gyümölcsként élvezték azok, akik hozzájuthattak, de a mű így is kultuszregénnyé vált. Az élet körforgásáról mesélő misztikus írás monodráma változatát Venczel Vera előadásában, a színművész 75. születésnapja alkalmából, március 10-én felvételről láthatják a Vígstreamházban.

„Amikor azt hitték, megölték a könyvemet, akkor kezdett el élni” – mondta Szepes Mária világhírű spirituális regényéről, A vörös oroszlánról.  A kötet Magyarországon csak 1989-ben jelenhetett meg a szerző valódi neve alatt. Manapság pedig sikeresebb, mint valaha, már több tucat kiadást megért. A vörös oroszlán alaptémája egy elixír, maga a Prima Materia, amely halhatatlanná tesz és megadja azt a képességet, hogy emlékezzünk előző életeinkre. A történet 1535-ben indul, és háromszáz évvel később ér véget. Újabb és újabb életeken és halálokon át követhetjük végig egy nyughatatlan lélek reinkarnációs fejlődéstörténetét.

A Vígszínház 2011. március 18-án mutatta be a regény színpadi változatát, amit Bodor Böbe, rendező és a drámaíró-dramaturg, Lőrinczy Attila készített Venczel Vera számára. A színművész mély baráti kapcsolatot ápolt az írónővel.A megismerkedésük előtt Venczel Vera már olvasta a Pöttyös Panni-könyveket és az írónő felnőtteknek szóló írásait, valamint A vörös oroszlán című nagy ívű regényét is. „Ez utóbbi nem könnyű olvasmány, de rengeteg mindenre megtanított. Például arra, hogy történjék bármi rossz az életemben, soha ne másra mutogassak, hanem mindig mindenben a saját felelősségemet keressem. De arra is, hogy szeretettel forduljak mások felé, és hogy mennyire fontos az önismeret...” – mesélte a színésznő. Vera és Mária egy közös barátjuk révén ismerték meg egymást, majd kötöttek őszinte, mély barátságot, mely az írónő haláláig tartott. Néhány év múlva megszületett a lélekvándorlásról szóló regény színpadi változata Venczel Vera lenyűgöző alakításában. Egy monodráma az élet örök körforgásáról március 10-én a Vígstreamházban.

Az előadásra jegyet vásárolni március 11. 18:00-ig van lehetőség. A megváltott jeggyel március 10. 20:00 és március 11. 22:00 között tekinthető meg, felvételről!

További információ:

https://eszinhaz.hu/hu/eloadasok/elo/voros-oroszlan-202103102000

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés