Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Aki versben gyónt – Irodalmi sétákkal folytatódik a Kertész Imre Intézet Pilinszky 100 programsorozata

MTI - 2021.06.26.

Ingyenes irodalmi sétákkal folytatódik a Kertész Imre Intézet Pilinszky 100 programsorozata, első alkalommal vasárnap várják az érdeklődőket Budapesten.

A hét állomásból álló, az V. kerületi Károlyi kerttől induló, a Molnár utcát és az egykori Nárcisz presszó épületét is érintő sétán Pilinszky János életének jelentős helyszínein hangzanak el a költő művei, miközben az érdeklődők megismerhetik pályájának és életének főbb szakaszait is - közölte a Kertész Imre Intézet pénteken az MTI-vel.
Az ingyenes, Aki versben gyónt címmel induló irodalmi séták húsz alkalommal, vasárnapoként járják be Pilinszky János életének fontos színtereit.
A városi séták a 2021. május 27-én indult Pilinszky 100 programsorozat részeként valósulnak meg a Kertész Imre Intézetet fenntartó Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány támogatásával, a Hosszúlépés. Járunk? közreműködésével.
A 2017 januárjától működő Kertész Imre Intézet Nobel-díjas írónk munkái mellett, Arthur Koestler, Petri György, Pilinszky János hagyatékrészeit, valamint Sziveri János teljes hagyatékát is kezeli.
Az Intézet Pilinszky János halálnak 40. és születésének 100. évfordulója alkalmából féléves programsorozatot indított, amely nemcsak a költő műveinek minél szélesebb körben való megismertetését, hanem szellemi örökségének továbbvitelét is célozza.
Pilinszky életművének kortárs megfogalmazása és népszerűsítése érdekében a 2021. november 27-ig tartó események között szerepel zenei, képzőművészeti és középiskolásoknak szóló vers-megfilmesítési pályázat, a Pilinszky életét, költői korszakait, meghatározó élményeit bemutató kültéri tablókiállítás a Benczúr utcában, a KultúrArc című beszélgetés-sorozat, valamint a vasárnap induló városi séták is.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés