Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Április 11-én rendezik meg a Versmaratont

MTI - 2023.03.24.

Idén is április 11-én, a költészet napján rendezik meg a Versmaratont, amelyen 69 költő tizenkét órán át olvassa fel verseit Budapesten, a Márványteremben.

A Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) immár tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Kárpát-medence legnagyobb költészet napi rendezvényét április 11-én - olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
A Versmaraton keretében meghirdetik a Szaval a suli és a HangHordozók-Énekmondók elnevezésű programot is.
A közlemény szerint a megzenésített versek előadói számára meghirdetett HangHordozók - Énekmondók elnevezésű programban az elmúlt években kétszáznál is több kortárs verset zenésítettek meg a pályázók, amelyek közül többet rádiókban is játszottak. A résztvevő szólisták és zenekarok a pénzdíjazású versenyen idén is Az év versei 2022 kötetből válogathatnak műveket. A legjobb pályázókat a zsűri élőben is meghallgatja a döntőben, közönség előtt.  A zsűri tagjai: Bonyár Judit (NeoFolk), Csík János (Csík zenekar), Eredics Gábor (népzenész), Likó Marcell (Vad Fruttik) és Váczi Eszter (Váczi Eszter & Quartet). A pályázatok beadási határideje április 28. éjfél.
A Versmaraton keretében hirdetik meg a Szaval a suli elnevezésű pályázatot is, amelyre iskolák, osztályok, diákcsoportok jelentkezhetnek egy kortárs vers közös elszavalásával. A minimum 5 fős csapatok szintén Az év versei 2022 kötetből választhatnak. A szavalásról készült videókat zsűri értékeli, amelynek tagja Erős Kinga író, kritikus, Horváth Szilárd szerkesztő, műsorvezető, Stifner Gábor kulturális újságíró, Csőre Gábor színész és Zsille Gábor költő, műfordító. A pályázat beküldési határideje április 28. éjfél, a győztes csapat az Ünnepi Könyvhét színpadán is fellép.
Idén is megtartják a Költők futása elnevezésű programot, amit április elsején, szombaton rendeznek meg a IX. kerületi Ferenc téren, ahol bárki együtt futhat a 2022 kötetben szereplő költőkkel.
A programokról további információ olvasható a https://magyarnaplo.hu/hirek/2023-03-24/uj-palyazatokkal-indul-versmaraton linken.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés