Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Dutka Ákos költőre, publicistára emlékeznek Nagyváradon

Pap Melinda – MTI - 2023.01.26.

Dutka Ákos költőre, publicistára, szerkesztőre, a Holnap Irodalmi Társaság egykori titkárára emlékeznek pénteken Nagyváradon - közölte honlapján a Szigligeti Színház.

A költő halálának 50. évfordulója alkalmából az Újvárad folyóirat és kiadója, a Holnap Kulturális Egyesület, valamint szakmai partnere, a Szigligeti Tanoda Egyesület ünnepi estet szervez Boka László irodalomtörténész kezdeményezésére.
A Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában helyi idő szerint 18 órakor kezdődő esten két, vetítéssel kísért előadás és kerekasztal-beszélgetés is lesz. A rendezvény díszvendége Ilia Mihály irodalomtörténész, címzetes egyetemi tanár.
A kerekasztal-beszélgetést Szűcs László, az Újvárad folyóirat főszerkesztője vezeti, résztvevője Borbás Andrea irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum főmuzeológusa és Boka László irodalomtörténész, a BTK Irodalomtudományi Intézet tudományos főmunkatársa, a Partiumi Keresztény Egyetem docense lesz.
Az est során közreműködik Dobos Imre és Dimény Levente, a Szigligeti Színház színművészei, illetve Thurzó Sándor József (mélyhegedű) és Boros Beatrice (zeneszerző, ének, zongora), akik megzenésített Dutka Ákos-verseket adnak elő. A belépés díjtalan, az est végén a résztvevők koszorút helyeznek el a közelben található Holnaposok-szoborcsoportnál.
Dutka Ákos (1881-1972) költő, publicista, szerkesztő, a modern magyar poézis egyik úttörője ötven éve, 1972. december 27-én hunyt el - emlékeztetnek a szervezők. A Holnap antológiák megbecsült tagja, a Holnap Irodalmi Társaság titkára volt, az egykori nagyváradi költői "hetesfogatból" az egyedüli, aki a város szülöttje.
Az első világháború végén Budapestre költözött, ahol a Külügyminisztérium sajtóelőadója, később a Friss Újság felelős-, majd főszerkesztője volt. "Hosszú életútja alatt mindvégig megmaradt szülővárosa poétájának, két prózai visszaemlékezése is a századelő Nagyváradának, a Holnap városának állít méltó emléket" - írták a meghívóban a szervezők.

Pap Melinda – MTI

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés