Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Elekes Dóra kapja idén a FISZ Csáth Géza-díját

MTI - 2021.09.15.

Elekes Dóra író, szerkesztő, műfordító kapja idén a FISZ Csáth Géza-díját, amelyet szeptember 18-án adnak át a PesText Piknik részeként Budapesten az Ottlik-kertben.

Elekes Dóra (Budapest) íróként bátran, elsöprő humorral áll bele olyan témákba, mint a szülő alkoholizmusa gyermeki szemszögből vagy a felnőtté válás folyamatának izgalmas, nehéz fázisai - tájékoztatta Fiatal Írók Szövetsége szerdán az MTI-t.
Elekes Dóra fordítóként is karakteres, Kipling egyszervolt meséinek üdítő humorát, Agatha Christie vagy Martin Amisen műveinek modern fordításait is Elekes Dórának köszönhető.
Szerkesztőként és tanárként is jelentős az életműve. Eddig három könyve jelent meg: Tündi és Samu (2014), A muter meg a dzsinnek (2015), valamint a Dettikéről és más istenekről (2016). 2010-ben Az Év Fordítója Díjat Elekes Dóra Greskovits Endrével közösen kapta Rudyard Kipling meséinek fordításáért. 2016-ban a Csimota Kiadó gondozásában megjelent Dettikéről és más istenekről című könyvével elnyerte az Év Gyerekkönyv írója díjat.
A Csáth Géza-díjat a PesText Piknik részeként adják át. A FISZ és a PesText közös rendezvényén a díjátadás követően Hoppál Basspoetry Mihály zenei improvizációira az idei Móricz Zsigmond ösztöndíjas alkotók - Biró Zsombor Aurél, Élő Csenge Enikő, Jánoki-Kis Viktória, Kertész Dávid és Locker Dávid Mátyás - olvasnak fel.
Majd André Ferenc szerzői estje következik. Az improvizációra épülő élő produkcióban a MAKRÓ VJ kollektíva egy mikroszkóp lencséjén keresztül felnagyított tárgyvilágának vizuális elemei André Ferenc költő, slammer szerzeményei által állnak össze egy különleges képi univerzummá - olvasható a tájékoztatóban.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés