Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Emlékestet rendeztek Oláh János író tiszteletére

MTI - 2019.11.22.

Negyedik alkalommal rendezte meg a 2016 júliusában elhunyt Oláh János költő, író, kiadóvezető emlékét felidéző, díjkiosztóval egybekötött irodalmi estjét a Magyar Napló folyóirat szerkesztősége pénteken Budapesten.

Oláh János a kor egyik legmeghatározóbb költője, prózaírója, a Kilencek költőcsoport tagja, aki az irodalomszervezés területén is múlhatatlan érdemeket szerzett. A zsúfolásig megtelt teremben a családtagok jelenlétében barátok, kollégák, pályatársak, sportbarátok, művészettörténészek és tisztelők gyűltek össze, hogy együtt idézzék fel a kiemelkedő alkotó és irodalomszervező életét és munkásságát - közölte az MTI-vel pénteken a Magyar Napló.
Beszámolójuk szerint a megjelenteket Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke köszöntötte, aki beszélt Oláh János örökségéről és szellemiségének továbbéléséről. Jánosi Zoltán, a kiadó irodalmi vezetője Oláh János munkásságát idézte meg, kitérve a nemrég megjelent Európai vőlegény című posztumusz kötetre, amely Oláh János összegyűjtött színműveit, hangjátékait tartalmazza.
Frissen jött ki a nyomdából az Oláh János recepcióját feldolgozó "Zengj, hol minden üres." - Oláh János világa című kötet, amelyet Stamler Ábel mutatott be.
Immár ötödik alkalommal adta át a Magyar Napló Kiadó, a Széphalom Könyvműhely és az Orpheusz Kiadó az Oláh János által alapított Az év legsikeresebb szerzője-díjat. Az elismerést azok a kiadók azon szerzői kapják, akiknek a könyveit a legnagyobb példányszámban vásárolták meg az elmúlt év során, és akik maguk is sokat tettek könyvük népszerűsítéséért.
A díjat korábban olyan szerzők nyerték, mint Jókai Anna, Kende Kata, Nagy Zsuka, Ughy Szabina, Farkas Wellmann Endre, Szakály Sándor és Szakolczay Lajos. Ezúttal Csender Levente A különleges Meditittimó kalandjai című mesekönyve (Magyar Napló Kiadó), Jámborné Balog Tünde Különös tartomány című kötete (Széphalom Könyvműhely) és Homoki-Nagy István Nádi szélben című könyve érdemelte ki az elismerést.
Az Oláh János-emlékest hirdették ki a Magyar Napló 30 novellapályázat eredményét is. A rendszerváltozás és a Magyar Napló folyóirat alapításának 30. évfordulója alkalmából meghirdetett pályázatra 140 pályamű érkezett; az első helyet a zsűri Horváth (EÖ) Tamásnak, a második díjat Hajnal Csabának, a megosztott harmadik helyezést pedig Miklya-Luzsányi Mónikának és Lokodi Imrének ítélte oda - áll a közleményben.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés