Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Felszámolás alatt a Bookangel Kft.

Kovács Antal - Könyvhét - 2023.01.26.

A Bookangel Kft-t a Könyvmolyképző Kiadó alapította 2012-ben, azzal a céllal, hogy az Alexandra Könyváruházak tulajdonosának csődeljárása után hátrahagyott könyvesboltok egy részét továbbüzemeltesse. A könyvesboltok neve sokáig Alexandra maradt, majd Aranybagoly Könyvszalonra lettek átnevezve a boltok, a cég neve maradt Bookangel Kft.

Az utóbbi évek mérlegei szerint a cég veszteséges volt, bizonyára keletkeztek adósságai, amelyeket nem tudott kifizetni. A felszámoló elkezdte kiküldeni a Bookangel Kft-vel bizományosi könyvterjesztői kapcsolatban álló cégeknek a bizományos értékesítésre átadott könyveiknek az Aranybagoly könyvesboltokból történő elszállítására felhívó levelét.

Az interneten történő némi felületes kutakodás után azt lehetett megállapítani, hogy a Bookangel Kft. nehézségeiről, a felszámolás elrendeléséről nincsen érdemi információ.

Az ilyenkor szokásosan közzéteendő hivatalos közleményeknek a Cégközlönyben és az Opten Kft. céginformációs rendszerében utánanézve az derül ki, hogy egy vagy több adós kezdeményezte a cég felszámolását egy 2022. március 24-én benyújtott kérelemben. A Cégközlönyből idézem:

„A bíróság elrendeli annak közzétételét, hogy a Bookangel Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 6725 Szeged, Dobó utca 12 B., cégjegyzékszám: 06-09-019722, adószám: 24213581-2-06) adós felszámolását elrendelte.
A felszámolási eljárás megindítására irányuló kérelem benyújtásának időpontja: 2022. március 24. napja
A bíróság az adós fizetésképtelenségét a Cstv. 27. § (2) bek. a). pontja alapján állapította meg.”

A Cstv. 27. § (2) bek. a) pontja azt mondja ki, hogy a bíróság az adós fizetésképtelenségét akkor állapítja meg, ha az adós szerződésen alapuló nem vitatott vagy elismert tartozását a teljesítési idő lejártát követő 15 napon belül sem egyenlítette ki vagy nem vitatta, és az ezt követő hitelezői írásbeli fizetési felszólítására sem teljesítette.

Nagyjából ennyi információ gyűjthető össze személyes cégbírósági iratbetekintés nélkül. Így, „első olvasatra” nem derül ki, hogy a Bookangel Kft. melyik partnere vagy partnerei kezdeményezték a felszámolást, mekkora tartozás miatt, mekkora most a Bookangel Kft. tartozásának a teljes összege, mire számíthatnak azok, akiknek tartozik a cég, azt azonban, emlékezve az Alexandra máig befejezetlen csődeljárására bátran megjósolhatjuk: sok jóra nem számíthatnak.

Akiknek tartozik a Bookangel Kft. azok mindenesetre figyeljenek oda az időpontokra: a felszámolási eljárás kezdőnapja 2022. december 13. mert általában záros határidőig lehet igényeket bejelenteni.

Az már csak a hab az egész felszámolási történet tortáján, hogy a 2023. január 13-án e-mailben kiküldött fogyásjelentésben nem esik szó a felszámolási eljárásról, viszont kérik, hogy a rendelhető könyvek listájával és további kérdésekkel keressük beszerzőiket.

Kovács Antal - Könyvhét

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés