Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Ínyenc program képregényrajongóknak – Dunaparti Angoulême

2020.01.21.

A képregény világszerte újra fénykorát éli, ami a magyar képregényrajongóknak is tartogat remek híreket. Amellett, hogy egyre több ikonikus külföldi sorozat válik elérhetővé már az egészen fiatal képregényolvasóknak is, a hazai képregényes élet is felpezsdülni látszik.

Ezt támasztja alá például, hogy 2017-ben hosszú évek előkészítő munkája után közösségi finanszírozással jelent meg Csepella Olivér Nyugat+ Zombik című képregénye, 2019-ben pedig bővített kiadással jött ki Lakatos István Lencsilány című munkája.
2020. február 1-én pedig egy újabb mérföldkő következik: a Budapesti Francia Intézet és a Magyar Képregény Szövetség az Angoulême-i Nemzetközi Képregényfesztiválhoz és a 2020 – a képregény éve programsorozathoz kapcsolódva megrendezi a Dunaparti Angoulême Képregényfesztivált.
A rendezvény nemcsak a francia képregényújdonságoknak ad bemutatkozási lehetőséget, hanem lehetőség lesz belekóstolni a képregényrajzolásba, vásárolni a helyi terjesztők széles kínálatából, megnézni egy különleges kiállítást, és ezen a napon mutatják be az egyik hazai képregényes magazin újraindulás utáni első számát is.
További információ és részletes program:
https://www.franciaintezet.hu/hu/cikkek/programok/konyvek/angouleme-2020.html
https://www.facebook.com/events/816769618750529/

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés