Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Karl Ove Knausgård norvég író is ír egy könyvet a Jövő Könyvtárába

MTI - 2019.10.20.

Karl Ove Knausgård norvég író is ír egy könyvet a Jövő Könyvtárába, amelynek könyveit csak száz év múlva lehet majd elolvasni - számolt be róla a The Guardian vasárnap.

Knausgård, aki tavasszal a Budapesti Könyvfesztivál sztárvendége volt, 2009 és 2011 között írta hatrészes, önéletrajzi regényfolyamát, a Harcom című művet. A norvég író új regényét a Jövő Könyvtárába szánja, amelyben mások mellett Margaret Atwood vagy David Mitchell írásai is szerepelnek majd. A különleges könyvtár kortárs szerzők új írásait gyűjti, amelyeket 2114-ig senki sem olvashat el.
A Jövő Könyvtárának ötlete Katie Paterson skót művésztől származik. A könyvtár jelenleg ezer lucfenyőből áll, amelyet az oszlói Nordmarka erdőben ültettek el 2014-ben. Egy évszázad múlva a fákat kivágják, papírt készítenek belőlük és arra nyomtatják majd a szerzők könyveit, amelyek akkor jelennek majd meg először.
Knausgård a könyvtár első norvég szerzője. Paterson a 21. század egyik legkivételesebb írójaként beszélt róla.
Az író szerint a Jövő Könyvtára csodálatos ötlet. "Tetszik a gondolat, hogy olyan olvasói lesznek az embernek, akik még meg sem születtek, olyan ez, mintha egy kis hajót küldenénk a mi időnkből hozzájuk. Tetszik, hogy száz év múlva lehet csak kinyitni a könyvet, tetszik az erdő növekedésének lassúsága, és minden kapcsolódik egymáshoz. Gyönyörű zöld mű" - fogalmazott.
Knausgård elárulta, hogy már dolgozik a kéziraton, de mást nem mondott róla.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés