Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Meghalt Szilágyi Aladár

Gazda Árpád – MTI - 2020.03.17.

Életének 77. évében súlyos betegségben kedden hajnalban elhunyt Szilágyi Aladár nagyváradi író, újságíró, helytörténész - közölte internetes oldalán a Várad folyóirat.

Szilágyi Aladár az Arad megyei Pankotán született, aradi középiskolai tanulmányai után erősáram-technikusi diplomát szerzett a Campinai Energetikai Főiskolán, majd filozófusi diplomát a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE).
Első írásait 1966-ban közölte a nagyváradi Fáklya napilapban, írt prózát, verset, esszét, kritikát. A 60-as évek végén szerepe volt a nagyváradi Ady Endre Irodalmi kör életre keltésében, két évtizedes sikeres működésében vezetőségi tagként is részt vett. 1990 és 1998 között a Kelet-Nyugat folyóirat főszerkesztő-helyettese, majd főszerkesztője, 1991-től a Bihari Napló napilap munkatársa, 1992-től főszerkesztő-helyettese, 1994-96 között a lap kiadóvállalatának igazgatója, több mint 40 kiadványának szerkesztője.
1991 és 1998 között a Király­hágómelléki Református Egyházkerület főgondnoka, 1996 és 2000 között a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének alelnöke.
2003-tól a Várad című folyóirat, 2004-től az Erdélyi Riport hetilap szerkesztője. Itt jelent meg riportsorozata, amelyben közel száz máramarosi, partiumi, bánsági, olténiai és dobrudzsai település apró nemzetiségi szórványainak életét, megmaradásuk titkait tárta fel. Riportjait interjúit 2006-tól könyvekben is kiadta.
Munkásságát az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) 2008-ban Spectator-díjjal tüntette ki.
Szilágyi Aladár temetéséről később intézkednek.

Gazda Árpád – MTI

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés