Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Saját halottjának tekinti Pomogáts Béla irodalomtörténészt a KIM

MTI - 2023.05.04.

Saját halottjának tekinti az életének 89. évében, május elsején elhunyt Pomogáts Béla József Attila- és Széchenyi-díjas irodalomtörténészt, kritikust, tanárt, a Magyar Írószövetség korábbi elnökét, az irodalomtudományok doktorát a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) - közölte a szaktárca az MTI-vel csütörtökön.

Pomogáts Béla 1934. október 22-én született Budapesten. A Piarista Gimnáziumban érettségizett 1953-ban, majd 1958-ban Budapesten szerzett magyar szakos bölcsészdiplomát. Részt vett az 1956-os forradalomban, majd 1959-ben internálták, 1960-ban szabadult - írták a közleményben.
1961-től tanított, 1965-től az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, 1974-től a Literatúra szerkesztője, 1990-től pedig főszerkesztője volt. Tagja volt a Vigilia, a Valóság, a Nyelvünk és Kultúránk és a Régió szerkesztőbizottságának. A Történelmi Igazságtétel Bizottsága alapító tagja, 1991-ben és 1992-ben alelnöke, 1989-től 1993-ig az Erdélyi Szövetség alelnökeként is tevékenykedett. Pomogáts Béla 1995 és 2001 között a Magyar Írószövetség, 2002 és 2007 között az Illyés Közalapítvány elnöke volt.
A szaktárca közleményében kiemeli, hogy Pomogáts Béla irodalomtörténészként azon kevesek közé tartozott, akik már a rendszerváltás előtt sokat tettek a határon túli és a nyugati magyar irodalmak népszerűsítéséért, az általuk teremtett értékek anyaországi köztudatba való emeléséért. A rendszerváltás után is jelentős szerepet vállalt a külhoni magyar kultúra támogatásában, az anyaország és a külhoni magyar közösségek közötti kohézió erősítésében.
Gazdag életművével számottevően gyarapította a magyar irodalomtörténetet, a magyar irodalom jeles egyéniségeinek, mint Kuncz Aladár, Déry Tibor, Nyírő József, Radnóti Miklós, Jékely Zoltán, Dsida Jenő élettörténetéről, életművéről szóló ismereteket.
Pomogáts Béla 1991-ben József Attila-, 2003-ban Széchenyi-díjat kapott a 20. századi magyar irodalomra, a határon túli magyar irodalomra vonatkozó kutatásaiért, monográfiáiért, kulturális-irodalmi közéleti tevékenységéért. 2004 júniusában Marosvásárhely Pro Urbe-díjban részesítette, 2005-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett - áll a közleményben.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés