Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Kertész Ákos Jajkiáltás

Kertész Ákos
Jajkiáltás

Irgalom édesanyám, mama nézd, jaj, kész ez a vers is!
Többen és több folyóirattól fölkértek, hogy születésének századik évfordulóján írjak a költőről, de elhárítottam. József Attila túl közel áll hozzám, túl sokat tudok róla, mindaz nem fér bele egy tanulmányba. Több tanulmányba sem. És nem is szívesen beszélek Attiláról, mert a költő beszél önmagáért: a verseit kell mondani, egyiket a másik után, folyton, szünet nélkül. Miért burkolnánk őt méltatlan leheletünkbe?
Most mégis kivételt teszek, mert ennél a lapnál otthon vagyok, mert az itt rendelkezésemre álló terjedelem: 3-4000 karakter, olyan tömörítést kíván, amelyből kipattanhat valami.
Vagy nem pattan ki semmi. Akkor hiába próbálkoztunk.
A kortársak és az utókor elemzői azon csámcsognak, hogy tudathasadásos elmebeteg volt. Szécsi Margit szerint: „Nem volt bolond –, inkább hiszem, mindenki bolond volt.” Én vele értek egyet. József Attila verseiben egyetlen sor, egyetlen kép, egyetlen jelzős szerkezet nem utal skizofréniára, márpedig költő esetében csak ez az egy, ami számít. A vers. A többi duma, tudálékos pszichológusok fontoskodása. Persze depressziós, az volt! Minden oka megvolt rá, és a depresszió betegség, bele lehet halni. Én tudom, én is voltam depressziós, de egy asszonynak köszönhetően túléltem. Attila egyedül volt; belehalt.
Egy gyerek, akit az apja elhagyott, csak a Mama maradt neki, de a Mama nem ér rá a munkától, a nyomortól, szinte soha. A gyerek ordít, toporzékol: „engem vigyen fel a padlásra!”, de a Mama csak megy, és tereget némán. Ebbe bele lehet őrülni, de ő nem őrül meg, ha nincs Mama, akkor a szerelemhez menekül, egy asszonyhoz, hogy óvja karja, öle, térde, de hiába, mert az „elvonta puszta kénye végett kívül-belül menekülő élő elől a legutolsó menedéket.” Ettől sem kell, hogy meghasadjon a tudat, a depressziót viszont nagyon is indokolja.
Mert hiszen összevegyült a novemberi est hidegével
bennem a lassúdan s alig oldódó szomorúság
később már lassúdan sem oldódik, nem oldódik sehogy: Fekete jégtömbbé keményedik s kristályai halállá állnak össze.
Csakhogy a skizofrénia elegánsabb, és a pszichiátereknek meg az irodalomtudósoknak jobban is áll. Hiszen még az okát nem tudjuk, az ok bármi lehet, a vírusos fertőzés valószínűtlen, de a gyermekkori trauma, anya- vagy apakomplexus, ha a páciens romlott kölkökre lelhet pszichoanalízisben, már attraktívabb; a genetika még ennél is jobban hangzik, meg ma divatosabb is, és nem olyan földhöz ragadt, mint az, hogy a nyomorúságba, a magányba, az elidegenedett kapitalista társadalom oxigénhiányos légkörébe belehal, aki él, hogy „nem vágyik az ember földbe, csak beletiporják”; ez, ugye, snassz, materialista, amolyan vulgármarxista mellébeszélés…
Minden nap, amellyel kevesebb lesz a kín, közelebb visz a végzethez, minden leírt sor, minden befejezett mű, minden kész vers közelebb visz a halálhoz, oda, ahol a mama egyengeti mosásnak hajlított hátát egy láda fenekén, ahol majd jóváteheti, hogy félrevezetett engem, és én is jóvátehetem, hogy „dacból sem fogtam föl soha értelmét az anyai szóknak”, hogy „nem is sírtam, és érthetetlen (volt), hogy mindig így lesz ezután”…
jaj, nem akarom befejezni, nem akarok elkészülni vele: nekem nem dicsőséget hoz, nem elismerést, nem megélhetést, nem is sikert és nem kitüntetést; nem olvasót, barátot, szeretetet; nem szerelmet, nem asszonyt, aki védelmezőn átölel; „az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér”, hol „tűzhelyet családot már végképp másoknak remél”…
Édesanyám, egyetlen, drága,
te szüzesség kinyílt virág,
önnön fájdalmad boldogsága.
Istent alkotok (szívem szenved),
hogy élhess, hogy teremtsen mennyet,
hogy jó legyek s utánad menjek.
Majd eljön értem a halott… a hűség is eloldalog… kitetszik, mily üres dolog… és elmúlik szívem szerelme… széthull a testem, mint a kelme… mit szétrágtak a molyok… ha eljön értem a halott… ki szült, ki dajkált énekelve,
hát ezért a rémült sikoly, hogy
Irgalom, édesanyám, mama, nézd, jaj, kész ez a vers is!

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés