Százötvenmillió szakkönyvekre
Beszélgetés Maróti Katalinnal


A nehéz helyzetben levő magyar tudományos könyvkiadás területén működő kiadók egyik természetes és fontos partnere a Könyvtárellátó, amelynek állami tulajdonú non-profit cégként elsőrendű feladata és célja a könyvtárak szakmai és kereskedelmi ellátása. A tudományos könyvek vásárlójaként is rendkívül fontos szerephez jutó könyvtárak vásárlói természetéről, szokásairól, és arról, hogy milyen könyvekre költik a pénzüket, kérdeztem meg a Könyvtárellátó Kht. igazgatóját, Maróti Katalint.

- Hogyan látja a könyvpiac helyzetét?
- Amikor „piacról” beszélek, akkor természetesen a „könyvtári piacra” gondolok. A könyvtár mint könyvvásárlói kategória az évi 50-60 millárd forintos könyvforgalomból évi 5-6 milliárd forinttal részesedik és ez a nagyságrend évek óta nem változik. Ennyi pénz áll rendelkezésre ahhoz, hogy a könyvtárak beszerezzék a számukra szükséges magyar nyelvű és import könyveket, folyóiratokat, amelyeknek a hazai kiadású tudományos könyvek csak egy részét teszik ki, hiszen vásárolnak ismeretterjesztő, szépirodalmi és más típusú könyveket is. Ameddig a könyvtárak beszerzési kerete tartósan ilyen alacsony, addig nem lehet arra számítani, hogy a könyvtári vásárlások érdemi megoldást jelentenek a könyvkiadás gondjaira. Emiatt például a tudományos könyvkiadásban is komoly szerepe és feladata van az államnak. Ami kis példányszámban jelenik – jelenhet csak meg –, azt is dotálni kell. Ám az anyagi források hatékony felhasználása érdekében szerintem központosítani lehetne a felhasználható pénzeket, és a Könyvtárellátó fejlesztési koncepciójával mi megoldást kínálunk a különböző méretű vásárlói körök elérésének megfelelő és gazdaságos módjára, az internet, a digitalizálás, illetve akár saját nyomdánk felhasználásával.
- A könyvtárak részére történő állami könyvvásárlás megoldás lehetne a beszerzési keret szűkösségének problémájára?
- Semmiképpen nem lehet megoldás az, hogy a könyvtárakra ráosztják azokat a könyveket, amelyeket egy-egy könyvkiadótól az állam megvásárolna. Csak úgy lehetséges ez, ha a kiadó kínálata és a könyvtárak igényei találkoznak. Mégpedig úgy, hogy mielőtt a kiadó tervbe venné egy mű kiadását, előtte felméri, hogy milyen igények vannak arra a műre. A Könyvtárellátó szervezete képes ebben az igényfelmérésben közreműködni. Amire pedig igény mutatkozik, és közmegegyezés van abban, hogy annak a műnek ott kell lenni minden könyvtárban, csak azt vegye meg az állam a könyvtáraknak. Ez lenne a sokat emlegetett „skandináv modell” adaptálása.
- A honlapjuk (www.kello.hu) tanúsága szerint vannak olyan programjaik, amelyek külső anyagi források felhasználásával nyújtanak támogatást könyvek megvásárlásához. Milyen források ezek?
- Az Országos Szakképzési Tanácstól kaptunk 150 millió forintos keretet azzal a céllal, hogy a könyvtárak részére szakkönyvek válogatott listáján szereplő kötetek megvásárlását támogassa. 2007 júliusáig a könyvtárak ezekből 125 millió forint értékben vásároltak, és az év végéig ezt a keretet a könyvtárak biztosan teljes mértékben felhasználják. Ez jó kezdeményezés, a könyvtárak és a kiadók ennek természetesen nagyon örültek. A közgyűjteményi dolgozók könyvvásárlásra idén 100 millió forintos keretet kaptak az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól, ez sajnos csökkentett összeg, tavaly még 220 milliós keret állt rendelkezésre ugyanerre a célra. Ez azt jelenti, hogy fejenként 10 000 forinttal támogatja a minisztérium a közgyűjteményi dolgozók könyvvásárlását, amit a Könyvtárellátó további húsz százalékkal egészít ki.
- Mekkora részt képvisel az egész forgalmon belül az a rész, amely a szakkönyvvásárlási hozzájárulás felhasználásával valósul meg? Milyen tapasztalatokra tettek szert e program végrehajtása során?
- Az értékét már említettem, eddig 125 millió forint. Ez összesen 970 könyvtár között oszlik meg, összesen 32 800 könyvet vásárolva. A városi könyvtárak a rendelkezésükre álló pénzből 14 000 példány szakkönyvet vásároltak meg, ez magasabb szám a korábbi évekhez képest, és az igények megnövekedésén túl a szakkönyvvásárlási támogatásnak is szerepe van ebben. Az erre vonatkozó statisztikánknak van még egy jelentős tanulsága. Korábban a felsőoktatási intézmények könyvtáraival volt a legkevesebb kapcsolatunk, most kiderült, hogy a támogatást igénybe véve sokkal aktívabban rendeltek tőlünk könyvet; egyetemi, főiskolai könyvtárak 3500 példányt vásároltak meg. Értelmét vesztette az a korábbi eljárás, hogy közvetlenül a kiadóktól szerezték be a könyveket, mert úgy olcsóbban jutottak hozzá. Nálunk minden könyvtár kap egyébként vásárlási kedvezményt a támogatási programtól függetlenül is, de csak a vásárlása nagyságrendjétől függő mértékben, más kereskedők „mértéktelen” kedvezményeivel nem tudunk, de nem is akarunk versenyezni, mert ez az árverseny hosszú távon csak károkat okoz az egész könyvszakmának. A támogatási program hozzájárulásával azonban már minden más cégnél versenyképesebb szolgáltatást tudunk nyújtani.
- Hogyan lehet jellemezni a könyvtárak vásárlói szokásait?
- Meglehetősen egyszerűen: a kis pénzüket igyekeznek úgy beosztani, hogy a számukra a gyűjtőkörük szempontjából legfontosabb köteteket megvehessék. Három évvel ezelőtt kiszámoltuk, hogy ahhoz, hogy egy könyvtár minden megjelenő könyvből – ez akkor 9000 címet jelentett - egy példányt megvegyen, 22 millió forintra lett volna szüksége. Sokat mondó adat, hogy ehhez képest a könyvtárak éves beszerzési kerete, a könyvtár nagyságától függően 3-18 millió forint, és nem a 18 milliós kerettel rendelkezők vannak többségben. Ebből is egyértelműen kitűnik, hogy minden könyvtár rákényszerül a szelekcióra vásárlásai során. A könyvtárak hálózata a könyvpiacnak a része, olyan része, amely bármely külső forrás bevonása mellett is elkerülhetetlenül piacként működik. Biztonságot anyagi, gazdasági értelemben csak az jelenthet egy kiadónak, ha olyan könyvet ad ki, amelyet keresnek az olvasók. Erre természetesen van is példa, tudok olyan kiadókat mondani, amelyeknek egy-egy könyvéből a Könyvtárellátó a könyvtári hálózatban 3000 példányt is eladott, és ez nagyon szép eredmény.
K. J. M.