Asszonyi bölcsességek és női krimik
„Nem vagyok feminista alkat”

Találkoztunk már Endrei Judittal a Könyvhétben is azóta, hogy a tévéből ismert műsorvezető fölcsapott könyvkiadónak. Egyik első könyve, a Mindörökké nő kapcsán arról panaszkodott, hogy nehéz mecénást találni a szellemi termékekhez. Kiadványainak száma azóta jelentősen megszaporodott, ebből arra következtetek, hogy a támogatói kedv is növekedett. A választ persze tőle várom.
- Szerencsére – tapasztalatom szerint - egyre többen ismerik fel annak a fontosságát, hogy a kultúrát igenis segíteni kell, mert egyébként nem áll meg a maga lábán, ez nem egy megtérülő befektetés. Most már pontosan tudom, mennyibe kerül egy könyv előállítása. Ha nem találnék támogatókat, nyereség helyett veszteségem keletkeznék. Nekem kellene fizetni azért, hogy a kedves vásárló, vegye, vigye… Aki amellett dönt, hogy a kultúrának egy pici szeletét mégis segíti, leginkább olyan ügy mellé áll, olyan „terméket” hajlandó támogatni, amelynek szerzője, létrehozója az ő számára hiteles. Ha látja, hogy megjelent egy szép könyv, két szép könyv, egy tartalmas, két tartalmas kiadvány, és azt olvassák is, akkor ez garancia a számára, hogy amit ő most segíteni fog, hasonlóképpen hasznos, értékes és szép is lesz. Ez valóban nagy öröm. Persze így is csak sok száz megkeresett között sikerül megtalálni azt a kilencet, aki az ügyünk mellé áll.
- Gondoz olyan könyveket is az Endrei Kiadó, amelyeket nem Ön írt, hanem más munkáját bocsátja közre. Hogyan válogat a jelentkezők közül?
- A hatalmas könyviparban mákszemnyi résztvevőnek tekintem magam, de azért komolyan veszem a feladatot. Sokat kell olvasnom, mert többen megkeresnek a kéziratukkal. Horváth Mária Feng shui a konyhában című könyvét olyan új dolognak találtam, amely az életmód, az egészség és a táplálkozás kérdését egyben öleli fel. A szerző tudásában, tapasztalataiban húsz év munkája csapódott le. Horváth Mária nem misztikába burkolva és elvarázsoltan, hanem a mi magyar ízlésünkhöz igazítva írta meg ezt a könyvét.
- Akad krimi is a kiadója kínálatában, mintha megtalálta volna az orosz Agatha Christie-t.
- Nem sokan tudják rólam, hogy orosz szakon végeztem a főiskolán, majd az egyetemen, életem első nagy szerelme is orosz fiú volt. Sokat jártam ki annak idején a Szovjetunióba. Az orosz kultúra régebben érzelmi értelemben is fontos, erős része volt az életemnek. Nagyon elszomorított, hogy a politika az orosz irodalmat, színházat, zenét, táncot is kisöpörte Magyarországról. El kellett telnie jó néhány évnek, amikor láttam, hogy olykor megint megjelenik itthon az orosz szépirodalom egy-egy mai műve. Orosz barátaimtól értesültem róla, hogy hihetetlenül sikeres női krimiszerző triumvirátus működik náluk. Elolvastam a könyveket, nekem nagyon tetszettek. Kimentem Moszkvába egy kis nosztalgiautazásra, s a kiadóval megegyeztem: megjelentetjük magyarul Darja Dancova Férjuram hitvese című krimijét. Aki elolvasta, mind rajongott ezért az ironikus krimiért, amelynek a szerzőjéről sokat elárul a magáról szóló vallomása: „Az életemből teljességgel hiányzó bűnügyeket élem át a történeteimben. Szükségem van az adrenalinra, ezért ahelyett, hogy gumikötéllel ugrálnék fejjel lefelé, krimiket írok”.
- Van valami sajátos oka női mivoltán kívül annak, hogy a saját könyveiben a női témákhoz ragaszkodik, a lélekhez, sorshoz, az egészséghez, a megjelenéshez?
- Mióta kikerültem a tévé védőburka alól, a saját életemen, fizikailag vagy lelkileg is átesem azokon a változásokon, kudarcokon, amelyeket nőtársaim többsége is megpróbáltatásként él át: már nem vagyok hamvas, üde, nem vagyok nádszál karcsú, nincs meg az a munkám, ami eddig a biztonságot jelentette. Ha megosztjuk egymással a tapasztalatainkat, akkor könnyebben vészelhetjük át a megterhelő időszakokat. A könyvekben szabadabban képviselhetem a véleményemet, mint a tévében, ahol szerkesztők, rendezők, főnökök beleszóltak. Lehet, hogy akkor milliók láthatták a műsoraimat, de a könyvekben azok a tízezrek, akiknek a kezébe kerül a kötet, sokkal koncentráltabban kaphatják azt, amit én képviselek vagy értéknek tartok. Nem vagyok feminista alkat, s a női témákat sem a férfiak ellenében dolgozom fel, hanem inkább azért, hogy rávezessem olvasóimat: meg kell találni a világgal, a környezettel, a párunkkal a harmóniát.
- Ön jóban van önmagával?
- Alapvetően, azt hiszem, igen. Korábban nem gondoltam volna, hogy ötvenegynehány évesen ennyire tevékeny leszek, hajlandó leszek egészen új dolgokba belefogni, tanulni. Akkor is megérte a fáradságot, ha ebből csak annyi hasznom lesz, hogy jobb lesz az önismeretem, többet fogok tudni a gyerekeim világáról vagy jobban fogom érteni, látni a körülöttem zajló életet.
- Hogyan jutott eszébe összegyűjteni női aforizmákat és bölcsességeket a legújabb kötetbe két segítőjével, húgával, Kurdics Erikával és a női szívhez szóló fülszöveg írójával, Székely Andrással művelődéstörténésszel? A nőktől, legalábbis a viccek szintjén inkább csacskaságokat szoktak idézni.
- Nálunk karácsony szentestén néhány éve személyre szabott idézet bújik meg a teríték mellett elhelyezett arany vagy ezüstdióban. E kedves vagy elgondolkodtató, erőt adó vagy humoros megjegyzések kiválasztásához bújtam az aforizmagyűjteményeket, bölcsességek könyveit. Egyszer csak jött a megvilágosodás gondolata, amikor lapozgattam az eddig megjelent vaskos köteteket, amelyekben 98 százalékban csak férfiak mondásai szerepelnek: érdemes lenne megkeresni a régi nagyasszonyok és külföldi hölgyek, tudósnők, művészek vagy írónők szállóigének is beillő gondolatait.
- Melyek a több mint négyszáz oldalas könyvben a kedvenc női bölcsességei, amelyeket esetleg életvitelében is követ?
- Sok igazság van Francoise Sagan önironikus mondatában, mely szerint ”A férfiaknak több gondjuk van, mint a nőknek. Mindenekelőtt az, hogy el kell viselniük a nőket”. Szerintem is sokkal nehezebb az élete annak, aki képtelen saját magát is humorral szemlélni. Edith Piaffal is egyetértek abban, hogy „A szeretet mindenki számára a legszükségesebb táplálék”. Az anyaságról pedig számomra Elizabeth Stone vall a legszebben: „Gyereket akarni igen nagy elhatározás. Úgy dönt az ember, hogy élete végéig a testén kívül dobogjon a szíve”.
Mátraházi Zsuzsa