Nemcsak kulturális de gazdasági haszna is van az olvasásnak
MTI - 2014.04.25.
Egy jó gyerekkori élmény képes valódi, elkötelezett kultúrafogyasztó felnőttet kinevelni, de a társadalom jó szövegértő képessége konkrét gazdasági növekedést is eredményezhet egy adott országnak - hangoztatták szakemberek azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet az olvasást népszerűsítő kampányokról tartottak a XXI. Nemzetközi Könyvfesztiválon, Budapesten.
Babai Éva, a Tessloff Babilon Kiadó ügyvezető igazgatója rámutatott arra, hogy az olvasás népszerűsítését már egészen kicsi korban érdemes elkezdeni a korosztályi sajátosságoknak megfelelő könyvek lapozásával, olvasásával, később a gyerekekkel való együttolvasással. Az ismeretterjesztő kiadványokkal kapcsolatban kiemelte, hogy a nagyobbaknak szóló könyveket sokszor a szülők a célközönségnél fiatalabb korú gyermekeknek is megveszik ismerkedés céljából, a gyerekek legnagyobb örömére.
Mán-Várhegyi Réka író, szerkesztő külföldi példákra hivatkozva elmondta, hogy a nemzetközi tendencia szerint minél színesebb, minél izgalmasabb egy kiadvány, annál jobban szeretik a gyerekek és az egyszerűbb, rövidebb szövegek könnyebben utat találnak hozzájuk. Ez később azt eredményezheti, hogy szívesebben nyúlnak a könyvekhez és a hosszabb, egybefüggő szövegeket is szívesen olvassák - tette hozzá.
Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke megjegyezte, hogy bár a kisebbek kevésbé, hét éves kortól azonban a gyerekek sokkal inkább a hosszabb, egybefüggő szövegeket, történeteket keresik, sokkal szívesebben olvasnak rövidebb regényeket vagy hosszabb történeteket.
"Nem elhanyagolhatók emellett a spontán olvasási »árványok« sem, amelyek a gyerekek körében terjednek. Ha egy korcsoport felkap egy könyvet, azt egy idő után mindenki olvasni fogja" - fejtette ki az elnök. Megjegyezte: ez a hullám általában a populárisabb, kevésbé irodalmi műveket érinti.
Pompor Zoltán, az Oktatásfejlesztési Intézet szakmai vezetője a szervezet programjainak tapasztalatait felidézve elmondta: fontos, hogy a gyerekek maguk is megfogalmazhassák, mit szeretnének olvasni, hiszen sok esetben a kortársakkal való élménymegosztás nyújt valódi motivációt.
Fehér Zsófia könyvtáros az interneten elhíresült, szintén az olvasást, valamint a könyvtári szolgáltatásokat népszerűsítő kaposvári kampány kezdeményezője kifejtette: a könyvtári tapasztalatok is azt mutatják, hogy a gyerekek sokkal szívesebben olvassák a maguk által választott vagy felfedezett könyveket és szívesen látogatják azokat a programokat, amelyek a közös élménymegosztást szolgálják egy-egy kötetről.
A beszélgetésen szó esett arról a Tessloff Babilon Kiadó Mi Micsoda sorozatában megjelent Dóri és Marci nyomoz című kiadványról, amely 260 ezer példányban készült el a McDonald's vállalat megrendelésére.
Vadnai Ágnes, az étteremlánc kommunikációs vezetője elmondta: a kiadványt a gyermekeknek szánt menü mellé lehet választani plusz 390 forintért. Hangsúlyozta: az ötlet, hogy könyvet adjanak ajándékba, Skandináviából származik, ehhez a programhoz keresett a magyarországi kirendeltség megfelelő hazai partnert, ötletet és szerzőt. Vadnai Ágnes kiemelte: három hét alatt több mint 22 ezer gyerek választotta a könyvet a menühöz.
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
Száraz tónak nedves partján – Palicsi tolnaiádák – beszélgetés Tolnai Ottóval
Árverés és díjátadás a Petőfi Irodalmi Múzeumban – Fogadott fiú és barát a Füst Milán Alapítványban
noran könyvkiadó – Kőrössi P. Józseffel beszélget Nádor Tamás