Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyv

Marilynne Robinson: A gondolkodás szabadsága

Pompor Zoltán - 2019.11.05.

Szabadon tűnődve

Az Amerikában az egyik legjelentősebb kortárs gondolkodónak számító Pulitzer-díjas író, kutató, esszéista Marilynne Robinson neve nem ismeretlen a magyar olvasók előtt sem, Gilead, valamint Lila című regénye korábban a Magvető kiadónál jelent meg. A kritikákban leginkább a megrázó, meditatív, személyes és istenkereső jelzőkkel illetett írásaiban az emberi kapcsolatok mélységeit tárja fel, keresztényként közelítve az alapvető etikai kérdések felé. A Kálvin Kiadó vállalkozott arra, hogy Robinson nem szépirodalmi írásaiból egy csokrot megjelentessen. A gondolkodás szabadsága című esszégyűjtemény a szerző három korábbi kötetének válogatott írásait tartalmazza a regények fordítója, Pásztor Péter értő tolmácsolásában.

A kötet alcíme (Kálvinista tűnődések) két irányból is értelmezi a szövegeket: egyfelől a szerző keresztyén látásmódjának pozícióját jelöli ki, mindegyik írás sajátja a reflektálás a reformáció fél évezredes örökségére. A tűnődések “műfaj” a formára utal: tanulmánynál kötetlenebb esszék, lehetőséget adnak a gondolatok szabad áramlásának.

Nem könnyű olvasmányok Marilynne Robinson esszéi, a gondolatfüzérek sokszor egymástól távol eső asszociációkat kapcsolnak össze. A kötet első két írásának címe Navarrai Margitra utal, a gondolatok kifejtése azonban Kálvintól Új-Anglián át Max Weberig terjed. Aki nem végzett teológiát és/vagy történelem szakot nem is ajánlom, hogy ezen a ponton lépjen be a kötetbe. Érdemesebb a szerző stílusát populárisabb témákon  megtapasztalni, ilyen a Pusztaság vagy a Család című esszé - előbbiben a teremtett világért  felelősséget érző egyén aggodalmait olvashatjuk, utóbbiban a család mint társadalmi konstrukció jelenkori problémái és az azokra adható válaszlehetőségek kerülnek a középpontba. Az életrajzot kedvelők számára pedig a Dietrich Bonhoeffer hitvalló hősiességéről szóló elmélkedés lehet ez a kapu.

Izgalmas szellemi kaland ráhangolódni a szerzői gondolataira, amelyek művelt, széles látókörű, a világ dolgaira nyitott elemzések. Arra vezetik az olvasót, hogy tágítsa ki a perspektíváját, keresse a jelenben a szentet, a szépet és mindazt, ami egy kicsit emelkedett.

Pompor Zoltán

Marilynne Robinson: A gondolkodás szabadsága
Kálvin Kiadó, 304 oldal, 3490 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés