Háy János, író, költő, festő, illusztrátor, a Palatinus Könyvkiadó alapítója. Pályáját versekkel kezdte. Kötetei között mára több a prózai. Idén [2017] tavasszal jelenik meg ismét egy verseskötete: Az Öregtó felé, ennek kapcsán beszélgettünk.

– Hét fejezetből áll a kötet, egyre rövidülő verssorokkal közelítve az Öregtó felé. Hol található ez a „tó”?

– Mondjuk a szívünkben, vagy az agyunkban, vagy a tudatalattinkban, vagy a vérünkben. Mindenesetre bennünk van, s a megközelítése belső munka, része és meghatározója az életünknek.

– Te mikor indultál el e felé a tó felé? Mióta érlelődnek benned ezek a versek?

– Ötvenhét éve indultam el, de sokáig nem tudtam vagy nem érdekelt, hogy arrafelé megyek. Aztán van olyan, hogy megváltozik az idő perspektívája, s nem a tágasságában lubickolunk már, inkább az egyre gyorsuló szűkülését éljük meg. A kötet verseit nyolc éve írom. A versírás, talán furcsa, merthogy relatíve rövid formáról van szó, mégis rettenetesen időigényes, s ráadásul erőből, meg igyekezetből, meg szakmai tudásból nem megy. Ki kell várni, hogy jöjjön. S bár igyekszik az ember beüzemelni a belső motort, s padlógázzal nekihajtani a világnak, de ez a motor csak akkor indul el, ha kedve van hozzá. Egészen furcsa, hogy néha olyan, hogy számolatlan potyognak ki belőlem a versdarabok, néha, meg mint egy kiszáradt kút.

– A kötet mottójául Eszter könyve, 4,1 sorait választottad. Mesélnél erről?  (Eszter könyve: „a rendkívüli válságok miként keletkeznek, és hogyan szabadít meg azokból Isten. Egyben a nehéz körülményekben való megállásról, az ember helyes magatartásáról, viselkedéséről is tanít.” )

– Szerettem volna, ha az Eszter név szerepel a kötetben, méghozzá kiemelt helyen, de nem ajánlásként, idegenkedek az ajánlásoktól, mottóktól, a szövegre kívülről ráakasztott jelentésektől. Természetesen a beidézett szöveg tartalmilag kötődik a könyvhöz, ha ez nem így lenne, privát okokból nem kerülhetett volna oda. Eddig valamilyen módon mindig Eszter könyvét írtam, Az öregtó felé az utolsó közülük, hogy afféle sejtelmes választ adjak.

– Hogyan illeszkednek egymáshoz a kötet fejezetei?

– Nagy vallomásos és retorikus versekkel indul a hétállomásos túra, amiket kemény, de felemelő volt írni. Ezeket a szirteket, hogy kicsit romantikus legyek,  elhagyva jutunk az apró szinte vegetatív szinten való megfigyelésekig. Az utolsó ciklusokban a végletekig leegyszerűsített nyelvkezelés van, minden cicomától mentes világfelrakás. A ciklusok egy kirándulás állomásaiként vannak összerakva. Pihenők vannak benne, ahol lehet szusszanni és végiggondolni, milyen tájon mentünk keresztül.

– Majdnem minden rész címében megtalálható a víz szó.

– Nem szeretném túlszimbolizálni a könyvet. Víz nélkül nem tudunk végigmenni egy ekkora úton. Városok halnak ki, ha elapadnak a vízforrások, s én nem akarom, hogy az olvasó ne tudjon továbbmenni, hogy a víztelenségbe roppanjon bele, s ne maradjon lehetősége a versek súlyaival megbirkózni.

– Ha már a víznél járunk, búvópatakként bukkannak elő, különböző mélységű variációkban az alábbi gondolatok: „nem vagy én, csak a másik életében egy szükségszerű fejezet.”, „Mindenütt ott van a héttorony őre” (- a megszokás – a szerk.) „belül fájás, kívül pokol”, „végül magad sem lettél”.

– Azt hiszem rettenetesen fontos, hogy meddig terjed a saját énünk és mikor lógunk a másikba, illetve mikor lóg a másik belénk. Hogy meg tudjuk-e teremteni a másiktól való függetlenség és a vele való feloldódás törékeny egyensúlyát. Mert egyszerre szeretnénk megszűnni a másikban, elveszíteni az éntudatunkat, s egyszerre szeretnénk menekülni tőle, hogy ne nyelje le azt, akik vagyunk. Függés és szabadság, mindkettő fontos, s ha közeledve ehhez a tóhoz úgy érezzük nem volt önálló életünk, nagyon nagy bajban vagyunk, hisz van olyan évszám, amikor már nem tudunk korrigálni, mert nincs rá idő.

– Ahogy haladunk előre az olvasásban, úgy tűnnek elő a gyerekkorunkból ismerős mondókák; gyerekdalok ritmusa, felnőtt bánattal.

– Nem volt bennem szándékosság, hogy abba a ritmikai irányba forduljanak a versek, de az tény, hogy tele van a fejünk gyerekkorból felcsipegetett ritmusokkal, s ezek önkéntelen is előbújnak. De nagyon evidensen csak egy-két szöveg esetében használok ilyen mintát. Nincs benne gyermeki hangvétel, sem nosztalgikus visszarévedés. Az efféle érzelgőségtől mindig idegenkedtem. A versek a mostban vannak, ahogyan az életünk is ott van, s ha ezt elfelejtjük, múltba vagy jövőbe révedünk, épp az veszik el, ami van, ami mindannyiunk számára egyedüli.

Illényi Mária
Fotó: Szabó J. Judit

Háy János: Az öregtó felé
Európa Könyvkiadó, 200 oldal, 3490 Ft