Sok évvel ezelőtt a Könyvhét magazin hasábjain látott először napvilágot a Sári László által közreadott Lin-csi írások jó része. Az azóta elmúlt időben háromkötetesre bővült ez a rejtélyes szerzőtől származó gyűjtemény. Annak okán, hogy a trilógia most [2017] összkiadásban, egyetlen kötetben is megjelenik az Európa Könyvkiadónál, Lin-csi apát képzeletbeli tanítványával, Su-la-ce szerzetessel, azaz Sári Lászlóval beszélgettem.

– Magyar-tibeti szakot végzett az egyetemen. A keleti kultúra iránti érdeklődése viszont feltételezhetően sokkal korábbi. Minek a hatására jött ez a szerelem?

– Amikor az ember fiatalon valamiféle irányt választ a sorsának, hajlamos azt hinni, hogy a választásával különleges izgalmakban gazdag és változatos élete lesz. Legalábbis ilyenről álmodik. Amikor pedig tudomást szerez róla, hogy a tibeti írásbeliség - vagyis mindaz, amit tibeti nyelven valaha leírtak – terjedelmesebb, mint amit latin nyelven jegyeztek le a földgolyó túlsó felén, akkor a rá váró szellemi izgalmakra bátran mérget is vesz. Óriási izgalomba jön, és azonnal ráveti magát erre a csodára. Körülbelül ez történt velem, azt hittem, hogy tibetológusként olyan dolgokat tárhatok fel, amin majd ámul az egész világ.

– Úgy tűnik, nem is tévedett nagyot, hiszen ma hihetetlen népszerűek a keleti kultúrák…

– A nyugati civilizáció egyre reménytelenebbnek látszik. Éppen ezért fordul kelet felé a nyugati földlakó, ez már régi hagyomány. A keletiek többévezredes tudásából reméli megkapni azt a fényt, ami majd bevilágítja sötét labirintusait, amelyekben eltévedt. Egyszerűbben szólva: lelki békére vágyik. Az érdeklődés tehát valóban megvan, de éppen a tibeti kultúrától várni a világosságot, a szellemi értékek, a kincsek bősége ellenére is, túlzott reménynek bizonyult. Az írások nagy része ugyanis számunkra, ilyen céllal eléggé nehezen hasznosítható, valamint az sem egészen biztos, hogy csupa értékes írásról van itt szó. Olyan ez, mint az aranymosás: sok minden kihullik, de olykor mégis csak fölragyog valami a szitán. Ilyennek bizonyult a tibeti költészet, és ilyenek a hozzá kapcsolódó területek irodalmai is, például a kínai irodalom.

– Lin-csi apát története is a kelet egyik aranymorzsája. Mennyi a fantázia, és mennyi az eredeti zen-örökség a háromkötetnyi bölcsességben?

– Lin-csi apát a kínai csan (zen) buddhizmus egyik kiemelkedő alakja. Akárcsak ő maga, tanításainak följegyzői, a lelkes tanítványok is a 9. századi Kínában éltek. Csakhogy a hívek vagy nem voltak eléggé szorgalmasak, vagy a följegyzések nagy része azóta elveszett, manapság már igen kevés részlet lelhető föl ezekből az írásokból. Ez a forrás alig pár oldalnyi, nehezen követhető szöveg, ám kínálja magát a továbbgondolásra, kibontásra. Ebből keletkezett a három, többszáz oldalas kötet, a Lin-csi apát minden szava. Az írások egytől-egyig hitelesek, senki semmi olyat nem talál bennük, amit akkoriban nem mondhattak vagy nem gondolhattak a szereplők.

– Időközben fény derült rá, hogy az apát legszorgalmasabb tanítványa, Su-la-ce szerzetes, valójában Sári László. Kijelenthetjük tehát, hogy a kötetben szereplő filozófiai meglátások és következtetések valójában az Ön élettapasztalatai?

– Ebben a tekintetben eléggé egyek vagyunk Lin-csivel. És persze, Su-la-ce szerzetessel is. Azt hiszem nem is lett volna kedvem a csan bölcselettel foglalkozni, ha nem „pendülünk egy húron” az apáttal. Akár az írások gondolatiságát, akár Lin-csi emberi habitusát tekintjük, vállalom a rokonságot. De ne hagyjuk ki a szellemi családból Su-la-ce szerzetest sem, az ő fanyar, máskor lírai vagy éppen derűs énje is jellemző az apátra, meg rám is. Így teljes a kép.

– Úgy érzem, sokkal többről van itt szó, mint divatos orientalizmusról, „keletiesség”-ről. Mit adhatnak ezek a történetek a mai kor emberének?

– Aki fogékony a filozófiai gondolkodásra, az gyakorlati hasznát is láthatja az efféle írásoknak. Itt ugyanis „alkalmazott filozófiá”-t talál, vagyis a gyakorlati életvezetés elméletét, irodalmi öltözetben. Korábban mindenütt ez volt a filozófia „dolga”, gondoljunk csak a görögökre. De általában: minden értelmes szellemi erőfeszítésnek az a célja, hogy könnyebb legyen az élet, míg tart, aztán meg könnyebb legyen, ami utána vár ránk. Lin-csiék igyekeznek csakis égető és mindenkit érintő kérdéseket felvetni.

Sári László a Könyvhét 2000. február 10-i számának címlapján

– Ezért ismerünk magunkra az apát történeteiben…

– Igen. Ez azt jelenti, hogy eléggé hasonlóak vagyunk. És azt is, hogy nemigen változunk az idővel, Lin-csi ugyanis a 9. században is épp ilyen népszerű volt, mint most. Vagyis 9. századi önmagunkra is ráismerünk az írások szereplőiben. Ez kissé szomorú, az apát és tanítványai is keseregnek ezen: azt kérdezik, hogy minek a nagy igyekezet, ha szikrányit sem változik az ember, főként jobbá nem lesz úgysem. Mi is joggal kérdezhetjük itt a világ nyugati felén, hogy ha még ma is magunkra ismerünk a Biblia hőseiben, akkor mi értelme volt a krisztusi áldozatnak. Lehet, hogy teljesen hiábavaló volt? Ez még szomorúbb, mint Lin-csiék profán, zen fanyalgása az értelem értelmén. Ők még azzal is magyarázni tudják a megszólalásaikat, az igyekezetüket (valójában így vigasztalódnak), hogy „az emberélet oly hosszú és oly sivár, hogy még serénykedni sem szégyen, míg várjuk a halált”. Lám, a zen még a 21. századi nyugati ember egészen másféle, lázas igyekezetét is képes igazolni…

– Ajánlatos otthon lennünk a keleti kultúrákban vagy legalább a buddhizmus tanításaiban ahhoz, hogy alkalmazzuk az apát történeteit?

– Egyáltalán nem. Ezek a történetek éppen attól váltak most már több nyelven is népszerűvé, hogy olyanok, mintha egyenesen nekünk szólnának. Függetlenül attól, hogy kit, hol és milyen élethelyzetben találnak.

– A szerző használja ezeket a gondolatokat a mindennapi életben?

– Az olvasóim néha megpróbálnak rávenni, hogy becsüljem jobban az apátot, tréfásan, de jó szívvel ajánlgatják, hogy forduljak bizalommal hozzá. A bölcseleti eszmefuttatások alkalmazásának az a titka, hogy nem szabad elixírszerű hatást várni tőlük. A filozófia nem tabletta. Viszont ennek ellenére is igen megnyugtató tud lenni, és a nyugodt körültekintés már fél megoldás minden kérdésre.

– Melyik az a történet, amelyiket a legközelebbinek érez magához?

– Talán azok a legfontosabb történetek, amelyek az ember önképét igyekeznek helyesen megrajzolni. A legtöbb baj ugyanis abból származik, hogy rosszul látjuk, helytelenül ítéljük meg magunkat. Az első könyv 49. beszélgetése éppen erről szól. Az ember nem nagy, és ne is akarjon nagy lenni. A köznapi élet maga a legteljesebb valóság.

– Akad-e még Sári Lászlónak és Lin-csi apátnak papírt követelő gondolata a világról, lesz-e újabb kötet a közeljövőben?

– Egészen biztosan nem lesz. Már eddig is többször elbúcsúzott a szerző az epizódok végén, azt ígérte, hogy soha nem tér vissza. Aztán mégiscsak újra és újra megjelent, bizonyára olyan hosszúnak és olyan sivárnak mutatkozott az emberélet, hogy beszélnie kellett, nehogy elunja magát. Most azonban egészen világossá vált, hogy nincs több mondanivalója. Csendben várja meg a rászabott idő végét. „Ideje végre magammal lennem” - ezt vallja, őszintén.

Kurcz Orsi
Fotó: Szabó J. Judit

Sári László: Lin-csi apát minden szava
Európa Könyvkiadó, 504 oldal, 4990 Ft

Az interjú rövidebb változata a Könyvhét 2017/1. számában jelent meg.