Az Élet és Irodalom 22. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Dolinszky Miklós Belterjes aranykor címmel írt esszét a száz éve született Kroó Györgyről.

„Kritikusként Kroó csakhamar etalonná lett. Bírálatainak szövegében Szabolcsi irodalmias pátoszától anélkül határolódott el, hogy elkötelezettségéből fakadó szenvedélyességét feladta volna. A Kroó-kritika a magyar elődök zenekritikáitól is döntően különbözött abban, hogy bírálatának szempontjait nem erőltette rá az előadásra, hanem engedte, hogy a mű maga szabja meg azokat. Ezért, hogy az adott előadásról nem általában, hanem mint a konkrét mű megszólaltatásáról beszélt, és ezért kapott az előadott darab – ez volt a legfőbb újdonság – az előadással egyenrangú szerepet Kroó kritikáiban. Hisz ha nincs képünk a műről, miképp is tudhatnánk előadását megítélni? Kroó megközelítésében az előadás maga sem merő dekoráció, egy eleve kész mű puszta „hogyan”-ja, hanem magas kockázati fokú alkotóművészet.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Szilágyi Zsófia Nagy, közös kirakós című recenziója Erdős Gáspár mezőtúri deportált „Írta egy zsidó ember Bécs közelében” című naplójáról szól.

„Az 1944–45-ben az Erdős házaspárral történteket hosszú ideig némaság fonta körbe. Ebben a kötetben viszont sokan megszólalnak. A dédunoka mintegy „könyvet a könyvben” hozott létre: több mint nyolcvan oldalon foglalja össze Erdős Gáspár életútját. Az ember a napló mögött című esszé a második generáció hangját is megszólaltatja: idézeteket olvashatunk a háborút túlélő fiúk, András és István leveleiből, és az is kiderül, hogy Erdős Gáspár idős korában is készített feljegyzéseket. A kiadás azonban ennél is gazdagabb. A fényképek és dokumentummásolatok jelenléte magától értetődő, az viszont ritka ajándék, hogy a lágerközösség tagjainak életútját is rekonstruálták, gyakran két-három oldalas portrékban, sokféle forrás alapján. Ezek az anyagok megmutatják, hogy Erdős Gáspár milyen figyelemmel fordult a környezetéhez, mennyire fontos szerepet töltött be a mezőtúri, majd a lágerben kialakult közösségben, hány embert emlegetett a feljegyzéseiben, emellett pedig, szinte mellékesen, döbbenetes tragédiák bomlanak ki ebben a sajátos „szereplőlistában” is.”

KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL

Szilágyi Zsófia: Iskolatáska –Tanárok és iskolák a 20-21. századi irodalomban című könyvéről két kritika szól:

Szekeres Nikoletta: Könnyebb, de tartalmasabb

„Szilágyi Zsófia többféleképpen kapcsolódik az iskola intézményéhez, személyes történetei és kötődései mellett évtizedek óta felsőoktatásban tanít, tapasztalatai visszahatnak az irodalomtudományos gondolkodására. Könyvében egyszerre érvényesül a pedagógusi és az irodalomtörténészi szerepkör, melynek következtében a bemutatott alkotásokon keresztül sok mindent megtudhatunk a magyar irodalom oktatásának dilemmáiról, ahogy arról is, hogy a tudományátadás és tudományos gondolkodás, az egyetemi tudományos élet jelenlegi helyzete sem felhőtlen. A humorral, széleskörű kitekintéssel megírt, a tanulmányírás kereteit megőrző, de – sokszor vélt – béklyóitól felszabadított szövegek, a vállaltan szabadelvű, toleráns és engedékeny attitűd ellenére, mindannyiunkat érintő kérdéseket felvetve, a bizonyos értékek melletti kiállást és a(z) (ön)kritikát sem mellőzi.”

Horváth Florencia: Ki gondolta volna?

„Nagy erénye, hogy többfelől megközelíthető. A szövegek sorrendben történő olvasása jóval komplexebb képet ad, mint egy-egy tanulmány önmagában. Hiszen Szilágyi a Légy jó mindhalálig elemzésével indít, a mű pedig viszonyítási pontként, összehasonlítási alapként újra és újra visszatér, de ugyanez a helyzet az Abigéllel is. Az, hogy mindkét regény szóba hozható a Harry Potter-sorozat tükrében, megdönti az iskolapadban megszokott elvet, miszerint a kronológiát és a hatástörténetet nem szabad szem elől téveszteni.”

VERS

A versrovatban ezen a héten Babiczky Tibor és Szőcs Petra versei olvashatók. Mutatványként Szőcs Petra egyik versét adjuk itt közre:

Két nő

Két nő egy teraszon,
az egyik jól öltözött, a másik szép.
A szép a kalandjairól mesél,
a jól öltözött tanácsokat osztogat,
mélyeket lélegzik,
és eltakarja az arcát.
A szép boldog, pedig arról beszél, hogy boldogtalan.
A jól öltözött pont fordítva.
Ez a barátság örökké fog tartani.
A jól öltözött el fogja árulni a szépet,
a szép még sokáig üldözi,
és évtizedek múlva egyszer azt álmodja,
hogy egy rózsaszín medencénél állnak, és ő
önfeledten beszél, míg barátnője
száraz virágokat úsztat a vízen,
és hallgatja.

PRÓZA

Egressy Zoltán és Szegőfi Ákos prózája.
Tárcatár: Szív Ernő.

Részlet Egressy Zoltán Kezdőcsomag című írásából:

„Ma huszonöt éve volt egy kellemetlen szakításom. Nem ünneplem a fájdalmaimat, de ezen a napon valamiért mindig eszembe jut. Pedig aztán elég gyorsan új barátnőm lett. Gazdaságilag az nem volt különösebben sikeres időszakom. Az új nő, Martina, később komoly szerepet játszott az ideiglenes Izlandra költözésemben, amit nem értett senki a környezetemben, de én úgy éreztem, nincs más választásom. Gyakorlatilag elmenekültem előle. Vagy magam elől. Ezt azóta se tudom eldönteni.
A kislányával éltek, kettesben, az agglomerációban. Ez megnehezített sok mindent. Nem annyira a kislány, inkább az agglomeráció. A távolság. Óvatosan kezdtünk bele, tartottam tőle, mindentől, az egésztől, mert megéreztem Martinán, hogy nagyon kellene neki valaki. Nem titkolta, és ez kicsit visszariasztott. Meglassította a beleszeretést. Részemről kezdetben nem is akartam semmi komolyat, ő meg nagyon. Nem feltétlenül engem. Valakit.”

SZÍNHÁZ

Gergics Enikő a Radnóti Színház Erdőszellem... című előadását méltatta. Csehov művét Valló Péter vitte színpadra.

„A színészi játék nagy amplitúdójú, transzparens, már a tekintetváltások azonnal nyilvánvalóvá teszik a szereplők közötti viszonyokat. Valló Péter szokásosan színész- és kapcsolatközpontú, lélektanilag biztonságosan aládúcolt rendezése valamiféle belső predesztinációt ábrázol: a szereplők maguk azok, akik a külső körülményektől függetlenül is képtelenek kilépni saját besüppedt lábnyomukból.”

FILM

Báron György a szegedi 10. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválról adott körképet.

„A ZSIFF-nek, ha őt megillető támogatáshoz jut, minden esélye megvan rá, hogy szintet lépjen, és barátságos kis mustrából komoly, nemzetközileg jegyzett filmünneppé legyen. Sok ezer fesztivált rendeznek szerte a világon, a nemzetközi mezőny élvonalába betörni nagyon nehéz, jószerivel lehetetlen. Játékfilmesnek legalábbis. Operatőri találkozókban nem olyan nagy a kínálat; mind az eddigi tíz év, mind Zsigmond Vilmos neve vonzerő lehet a most kezdődő második évtizedben.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu