Az Élet és Irodalom 23. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

INTERJÚ

Az ember vigyázzon, kivel fog kezet –
Schiff Andrással beszélgetett J. Győri László.

„A világhírű zongoraművésszel 2003-ban megjelent könyvének társszerzője, és  eredetileg német nyelvű, 2018-ban magyarul is megjelent, A zene a csendből jön című kötetének fordítója Budapesten, a művész májusi rövid látogatásakor találkozott.”

KEMÉNY GYÖRGY 90

Fehér Dávid Az áramló világ képei címmel írt a 90 éves Kemény György kiállításáról.

„Gyakran gondolkozom azon, hogy lehetséges-e belépni egy másik ember fejébe, végigkövetni a gondolatok szertelen áramlását, és együtt áramlani velük, felfedezni egy imaginárius labirintus rejtett útvonalait, a belső összefüggések különös hálózatát. A 90. születésnapját ünneplő Kemény György kiállítása Budapest Új Városházi Galériájában pontosan ilyen.”

FEUILLETON

Tillmann J. A. A Mazda mennybemeneteléről írt esszét.

„Kezdetben nyereg nélkül ülték meg a lovat; így a testek közvetlenül érintkeztek, és érzékelték egymás rezdüléseit. De még nyereg használata esetén is rendkívül bensőséges ez a kapcsolat. Aki lovagolt már, annak ez nyilvánvaló; az állatra nemcsak az ember súlya hat, hanem a legkisebb rezdülései is. És a lovas sem pusztán csak az állat mozgását érzékeli. Ez a kapcsolat a vágta során tapasztalható meg a maga teljességében. Ez az első olyan sebesség, amire az ember önerejéből nem képes. Virilio ennek kapcsán az utas metempsychozisáról, lélekvándorlásáról ír. Ami ugyan túlzás, de kétségtelen, hogy nem pusztán az állat és az ember testének összehangolódása megy végbe; pszichoszomatikus történés jár vele.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Hegedűs Claudia Múltbanézések című kritikája Juan Gabriel Vásquez Feliza nevei című regényéről szól.

„Juan Gabriel Vásquez kitűnően érti a dolgát. Úgy hangolja egybe ezt a több idősíkon játszódó sorsjátszmát, mint egy soktáblás sakkszimultánt, ahol a valóság és képzelet egyidejűleg van játékban. Amikor a fekete-fehér tények vesztésre állnak, csatasorba állítja Pablo Leyva „vonakodó emlékezetét”, s amikor a megbízható tanú szavai is elfogynak, szépírói leleménnyel pótolja az élethézagokat. S ahogy tette azt korábbi regényei némelyikében, mint a Man Booker-díj rövidlistájára felkerült 2015-ös történelmi thrillerében (La forma de las ruinas), ami nálunk Emberi romok címmel jelent meg 2019-ben, most sem titkolja személyes érintettségét. A végzetes nap (1982. január 8.) többszöri újramondása pedig piros felkiáltójelként értelmezhető a társadalmi amnézia ellen, egyszersmind validálja a velős García Márquez-mondat háttérigazságát, miszerint a történelem kegyetlen fintoraként Feliza Bursztyn Kolumbiában hazára talált, de végül száműzött-hontalanként Párizsban szakadt meg (bánatában) a szíve.”

ÉS-KVARTETT

Nádas Péter Halott barátaim című könyvéről

Károlyi Csaba Deczki Saroltával, Szolláth Dáviddal és Visy Beatrixszel beszélgetett május 27-én, szerdán az Írók Boltjában. A felvételt meg lehet nézni a jövő héttől a YouTube-on, az Írók Boltja csatornáján. Legközelebb ősszel új felállásban folytatjuk.

VERS

A versrovatban Gellén-Miklós Gábor, Gerevich András, Tőzsér Árpád és Vadász János versei kaptak helyet. Ezen a helyen közülük Tőzsér Árpád egyik versét adjuk közre.

Az űr hajléktalanja

Miután az Orion csillagképben
kicsempéztem magamnak egy
lakályosnak tűnő Fekete lyukat
(villanyfúrót még a Földről
sikerült becsempésznem a lyukba),
egész jól elfészkelődtem az Űrben.

Az általam belakott Fekete lyuk azonban
szerencsétlenségemre Orion, az óriás vak
vadász egyik üres szemgödre volt, s miután
évek múltán a vak óriás a Nap fényétől visszanyerte
látását, én az űr hajléktalanja lettem.

Az űrből is kiszorulóban vagyok hát,
s mivel a Földre visszaút nincs,
marad a szegényes nyelvlabirint,
amelyben azonban legalább Ariadné
fonala nélkül is lehet úgy bolyongani,
hogy a bolyongó marad, ami.

PRÓZA

Tóth-Bertók Eszter, Süveg Szilvia és Wagner István prózája.
Tárcatár: Csobánka Zsuzsa Emese.

Részlet Süveg Szilvia Full Moon bolo című írásából:

„A holdfény felé fordítja az arcát, a hold fénye igazi és ingyenes. Az este a legjobb színű díszlet. Nemrég szabadult fel ez a hely, még nem rendeztek el mindent, de hamarosan meglesz az is. Két szál rózsát kért a virágárustól egymás után, fanyar mosoly a szája szélén, az egyiket a volt feleségének adta, a másikat most nekem. És még azt is mondja, hogy szereti az őszinteséget. Most oldalt áll a holdfénynek. A nyakában nyakkendőlánc, hüllős medállal.”

TÁRLAT

Takáts Fábián Mozgás, fény, rend címmel írt kritikát A Teremtett rend – Dargay Lajos univerzuma című kiállításról, mely 2026. augusztus 23-ig látható a Műcsarnokban.

„A szintén haladó szellemiséget kereső Dargay Lajos sem véletlenül hajlott a mérnöki alapokon nyugvó, konstruktív művészet felé. Pályája elején mesterei, Schaár Erzsébet, Vilt Tibor inspirálták, ám leginkább Moholy-Nagy László és Schöffer eszméi mutattak irányt számára. A Rockenbauer Zoltán kurátor által rendezett tárlat leírása szerint a 70-es években a fényt és mozgást ötvöző luminokinetikus művészet iránt érdeklődött. Nyitott reliefjeinek, mozgó plasztikái árnyékainak és reflexfényeinek köszönhetően az idő, valamint a virtuális tér is beágyazódott műveibe.”

ZENE

Csengery Kristóf a Kavakosz helyett fellépő Baráti Kristóf, valamint Enrico Pace, Boldoczki Gábor és Balázs János koncertjéről írt.

„Sokan várták Leonidasz Kavakosz fellépését a Cziffra Fesztiválon. A görög művész korunk egyik legjelentősebb muzsikusa: hangszeres virtuozitását átlelkesíti az érzelem és az indulat; nemcsak hegedűsként rendkívüli, de karmesteri minőségében is emlékezetes teljesítményt nyújt. Látogatása azért is ígérkezett ünnepnek, mert régi partnere, Enrico Pace neve is ott állt a koncert színlapján – az olasz zongoraművész, mint arról a magyar közönség is többször meggyőződhetett, az egyik legérzékenyebb kamarazenész a jelenlegi nemzetközi mezőnyben.
Röviddel a koncert előtt érkezett a hír: Kavakosz betegség miatt lemondani kényszerült fellépését. Pace azonban eljött, a szervezőknek tehát másik hegedűművészt kellett találniuk. Ez nagyszerűen sikerült: Baráti Kristóf, aki beugrással vállalta a fellépést, Kavakosszal egyenrangú művész – ő is a világ legjobbjainak mezőnyébe tartozik.”

ÉPÍTÉSZET

Torma Tamás a volt Pénzügy-, ma Belügyminisztérium épületéről írt.

„Sein és sollen – Bármit is óhajtanánk a felpezsdült véleménycunami habjai között, számomra az a legerősebb állítás, hogy ez a minisztériumi épület már van. Áll, mint műemléképületet példásan felújították, funkciója is van – olyan, amilyen. És ha a sokfelé széttartó állítások között valami legkisebb közös nevezőt keresünk: jogszabály által védetten műemlék. Régi szárnyát ennek szellemében is rekonstruálták a lehető legalaposabban. Nekem ugyan sok, de ha az elmúlt évtizedekben folyamatosan a szocmodern – akár várbeli – kiirtása ellen érveltem, most sem adhatom fel azt az alapállást, hogy az építészettörténetből nem lehet korszakokat kiírni.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu