Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
XXIV. évfolyam 1. szám

Tartalom  Pdf-letöltés

4 A középosztályt akarja zavarba hozni
Interjú Erdős Virággal a Hős utcáról
(Mátraházi Zsuzsa)
A Hősöm című új kötet verseinek zöme a felnőttek egyik kedvencéből, a félreértésen, félrehalláson alapuló gyerekmondásokból táplálkozik. Csakhogy ezek többségén egy percre mosolyodunk el, de leginkább elkeseredni lehet a tartalmuktól. A felszámolás alatt álló Hős utcai szegregátum embertelen, élhetetlen körülményeivel szembesítenek.

6 Abszurdok régen és ma
Beszélgetés Spiró Györggyel
(Mátraházi Zsuzsa)
Személyes az új könyv, a Malaccal teljes éveink címadó esszéje. Felidézi a szerzőnek a hatvanas években az Eötvös Collegiumban töltött időszakát. A kulturális és irodalmi élet mára ismert szereplői tűnnek fel fiatalon, és vívják meg a Ménesi úton a maguk 1969-ét.

7 Kapaszkodj meg, most hallottam, hogy…
Szvetelszky Zsuzsanna – Bodor-Eranus Eliza: A pletyka természete
(Laik Eszter)
Pletyka, szóbeszéd, mendemonda, sustorgás, zuhanyhíradó, csicsergő madarak – mind ugyanannak a jelenségnek változatos, akár humoros elnevezései, és azt példázzák: kevés emberibb vonást említhetnénk, mint a pletyka szeretetét.

8 Továbbra is nehéz helyzetben
Interjú Gál Katalinnal
(Szénási Zsófia)
Két hónappal ezelőtt, a vírus megjelenésekor meglehetősen drámai helyzetet vázolt fel Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöke a könyvszakma kilátásaival kapcsolatban. Az egész szakma összefogott, kész tervekkel álltak az állami döntéshozók elé. Arra voltam kíváncsi, milyen változásokat hozott-e az elmúlt két hónap.

11 Hiba a teremtésben?

John C. Lennox: Hol van Isten a koronavírus idején?
(Laik Eszter)
Rég rengette meg ennyire a világot esemény, mint az év elején kirobbant koronavírus-járvány. A társadalmi működés és a gazdaság szétesése mellett sokakat lelkileg is súlyosan megingatott a rendkívüli pusztítás, amely még mindig nem ért véget.

13 Áttetsző viszonyok
Krusovszky Dénes új verseskötetéről
(Jolsvai Júlia)
Írói pályáját verseskötetekkel kezdte. Harmadik kötete, A felesleges part után József Attila-díjjal tüntették ki. Ezt követően novelláskötettel (A fiúk országa), majd nagyregénnyel (Akik már nem leszünk sosem) jelentkezett. Ezzel a művel robbant be a köztudatba – elnyerte a Libri-közönségdíjat is. Az idei, sajnos elmaradó könyvhétre jelent meg az Áttetsző viszonyok című verseskötete.

14 Máshol vajjal főznek
Nyelv babérral + Irodalmi receptek (Szerk. Szilágyi Judit, Nagy Ágnes)
(Bráder Edina)
Vegyünk egy nagyobbacska, ritkán kutatott irodalmi területet a piacon pult alól. Vigyük haza, dörzsöljük be sóval, borssal, fokhagymával, tegyünk mellé néhány ág rozmaringot, öntsük nyakon fehérborral, majd hagyjuk ötletünket pár napig a hűtőben érlelődni. Ha úgy döntöttünk, eleget gondolkodtunk rajta, vegyük elő a hűtőből, és lassú, óvatos tűzön addig süssük, míg szinte magától fejezeteire hullik.

15 Vizsgaterep az univerzum peremén
Beszélgetés Gáspár András Gáspárral
(Csokonai Attila)
Sokoldalú művész, alkotó: eredetileg színész, évekig volt tévés szerkesztő-műsorvezető. Sikeres előadások társszerzője, rendez is, az ÁSZ drámaiskola és színjátszó tábor alapítója és működtetője feleségével, a színészetet az írással felváltó Balázs Ágnessel, aki régóta a Móra Kiadó szerzője.

16 Barangolások és varázslatos állatok
(szénási)
Malac és Liba nyaralás alatti kalandjaival folytatódik Tóth Krisztina szerethető mesekötete Hajba László kitűnő illusztrációival. A Csavarogjunk együtt! című kötetben Malac és Liba előbb a Balaton partján, Balatonfüreden, majd a szabadban űzött sportolás közben keverednek galibába, hogy az együtt átélt élmények még erősebbé tegyék barátságukat.

17 Bolhától az elefántig
(szénási)
Az úgynevezett kaland-játék könyvek sorába tartozik Philippe Nessmann Irány a Mars című könyve, amely a világűr felfedezésére invitálja kiskamasz olvasóit.  Az ismeretterjesztő játék során nem lineárisan kell haladni a könyv olvasásában, hanem ide-oda lapozgatva, különböző feladatokat teljesítve. A cél: túlélni és sikerre vinni a Mars-expedíciót.

18 „Lakjunk be egy nemeuklideszi teret”
Láng Zsolt: Bolyai
(Laik Eszter)
A regénybeli Herr Lángot, az író alkotta írót bizonyosan nagyok szelleme vezérli, a történet szerint ugyanis Krasznahorkai Lászlóval fut össze egy buszra várakozva, s az író elmondja neki, hogy a marosvásárhelyi Teleki Tékáról beszélgetett egyszer Esterházyval, akit erősen foglalkoztatott Bolyai életének megírása. Szinte mitológiai a küldetés, amely rászáll a matematikus végzettségű, regénybeli Lángra – ezt a művet neki kell megírnia.

20 „Az őrület nem extra, hanem alapfelszereltség”
Interjú Cserna-Szabó Andrással
(Vermes Nikolett)
Se nem száraz, sem nem édes – ezt is mondhatná az Extra Dry központi karaktere, aki a környezetében élő emberekkel együtt napok leforgása alatt őrül meg. Cserna-Szabó András legújabb, naplószerű regénye mesél jelenről, múltról és feltételezett valóságról.

21 Több mint tananyag
Lackfi János: Jóság néni csokija; Vajda Melinda (rajz): Iskolaböngésző
(Pompor Zoltán)
A karanténban töltött hónapok kényszerű életmódváltása rávilágított arra a régóta hangoztatott tényre is, hogy a 21. század iskolája elképzelhetetlen a digitális eszközök és az ezeken elérhető tartalmak nélkül.

23 Túlélési kézikönyv állatokkal
Interjú Selyem Zsuzsával
(Szepesi Dóra)
Ha egy hónapunk, netán csak öt percünk volna hátra az életből az első, esetleg a legeslegutolsó világvége előtt, mit tennénk? Selyem Zsuzsa novelláinak hősei, legyenek emberek, állatok, áldozatok, klímabűnözők vagy szaporodni vágyó humánok, rendre úgy hiszik, hogy a rossz dolgok, ha vannak egyáltalán, meggyógyíthatók.

25 Élvezetesebb, mint a terápia
Interjú Fiala Borcsával
(Illényi Mária)
Fiala Borcsa ismert újságíró és blogger, a Woman.hu (wmn.hu) népszerű internetes magazin főszerkesztő-helyettese. Hamarosan megjelenő „Drill - Minden lapnak három oldala van” című regénye kapcsán beszélgettünk.

27 Történelmi fakenews - Felszabadítani Trianont
Beszélgetés Fehér Renátóval
(Vermes Nikolett)
Mi lett volna, ha nincs Trianon? Súlyos kérdés, amelyet sokan nem mernek feltenni. A Nézzünk bizakodva a múltba! – Alternatív Trianon című antológia viszont nem fél a választól, nem fél semmitől, mert minden valóságos fikció.

28 A hang is egy nőé
Interjú Szilasi Lászlóval
(Szepesi Dóra)
Legújabb regénye egy szerelem története, 1964 és 2019 között játszódik. A főszereplők, Vajda Ilma és Gavenda Péter („Gerenda”, az élsportoló) első találkozásukkor még nem tudják, hogy ha nem is együtt, de egymás mellett fogják leélni az életüket: mindketten Árpádharagoson lesznek tanárok.

29 Fájdalom és szépség egyszerre
Interjú Mártonffy Zsuzsával
(Kurcz Orsi)
Az örökbefogadás a mai napig kicsit tabu, kicsit kényes, kicsit túlmisztifikált témának számít. Mártonffy Zsuzsa Akiknek két anyja van című kötetének személyes történetei pont ezeket a képzeletbeli falakat szeretnék ledönteni.

30 Vírus után a világ – milyen lesz?
44 magyar értelmiségi válasza
Interjú Kőrössi P. Józseffel és Zámbó Kristóffal
(Varsányi Gyula)
Jobb vagy rosszabb lesz-e az emberiség helyzete, tágabb és szűkebb világunk állapota a koronavírus-járvány után? - kimondva-kimondatlanul sokunkban fölmerülő kérdés. Erről negyvennégy hazai és határon túli magyar értelmiségi válaszait gyűjtötte egybe Kőrössi P. József és Zámbó Kristóf szerkesztő a Noran Libro Kiadó frissen megjelent Vírus után a világ című könyvében.

Koronavírus- járvány szolgálati közleményünk
A január-februári könyves évkezdést brutálisan megakasztotta a koronavírus-járvány. Elmaradt a Könyvfesztivál, el az Ünnepi Könyvhét, a kiadók későbbre halasztották az újdonságaik megjelenését, és mindezek miatt elmaradt a Könyvhét áprilisi nyomtatott száma is.
Újra kellett tervezni mindent, és újra kell kezdeni a könyves évet – ez történik most a könyvszakmában. A Könyvhét is újratervezett: a megjelenési időpontjaink változtak meg. Az első számunkat most tartja a kezében olvasónk, a következő a tervezett „könyvfieszta” előtt (ld. Gál Katalin-interjú) jelenik meg szeptemberben, majd októberben és novemberben követi azt a 3. és a 4. számunk – bízunk benne, hogy olvasóink megelégedésére. A nyomtatott lapszámaink megjelenése között érdemes figyelemmel kísérni www.konyv7.hu weboldalunkat is, ott is tudósítunk könyvújdonságokról.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Fehér Renátó: Amerikai álmatlanok, avagy jaj a legyőzötteknek – Az Élet és Irodalom 2024/41. számából

Az Élet és Irodalom 41. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

Móra1004KőszeghyÉS Páratlan oldalTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés