A magány jajkiáltásai
A tizenkilencedik századi filozófus, bizonyos Karl Marx szerint, az embert a társadalmi viszonyainak összessége határozza meg. Ez talán leegyszerűsítés, de – főleg ismeretelméletileg – van benne valami. Ha a megismerés viszony az objektum (a valóság) és a szubjektum (a megismerő ember) között, akkor az ember meghatározásához minimum két ember kell: a megismerendő és a megismerő, vagyis az embert embertársához való viszonya determinálja. Ha nincs viszonya embertársaihoz, nincs, aki meghatározza. Nem marad más belőle, csak ez a „nincs”. Ez a hiány. Mert a kutya falkaállat, de a homo sapiens társadalmi lény. A kivert kutya, az egyedül kóboroló farkas is szerencsétlen, sőt halálra ítélt, de a magányos ember még esendőbb. Mert hiába nyúl a társa keze felé, nem talál, csak ürességet.
Ezt a negatívumot a huszadik században elidegenedésnek hívták, ma, a kommunikáció korában talán a virtuális kapcsolatra redukált társadalmi viszonyrendszernek.
Az ember önmagában „oly hontalan, / mint amilyen gyámoltalan / a szükségét végző vadállat.” József Attila nem csak a totális bolsevizmus egyik legelső baloldali bírálója az európai irodalomban, de a huszadik századi elidegenedésnek is a legszuggesztívebb kifejezője.
Gyakran idézzük, hogy
Az ember végül homokos
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.
S mindez ott kezdődik, hogy „Magamban bíztam elejétől fogva – ” Akár egy zsoltár: Tebenned bíztunk elejétől fogva… de ez az elidegenedés, a magány zsoltára.
És annyi csalódás, visszautasítás, kidobatás, hiábavaló fölajánlkozás után, azt mondja: „Mindent, mi nem ennivaló, / megrágtam és kiköptem. / Magamtól tudom, mi a jó” S ezután „Megalkotom szerelmemet…” Nem szokták idézni, de ez is alapmondat. Nem megtalálom, ezen már túl van (tűzhelyet, családot már végképp másoknak remél…). Megalkotom. Virtuálisan. A szerelem, a legszebb és legintenzívebb közügy, két emberi lény izzó kapcsolata, magánüggyé fagyott. Aki „megalkotja” szerelmét, örök magányra ítélte magát.
Böngészek az emlékezetemben, ahová nyúlok, mindenünnen a magány sikolt. „A csecsemő / is szenvedi, ha szül a nő. / Páros kínt enyhíthet alázat.” Ám neki páros élmény még kínból sem jut. Ha nagyon fáj is, egyedül fáj.
„Jaj, szeressetek szilajon,” – kiáltozik, de „nem felelnek, akárhogyan intek, (…) nem szeret, ki jog szerint enyém.”
Edit is, Flóra is káprázat volt, az ő magányának a káprázata. „alattam kő és üresség fölöttem. / Ó, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.” Persze hiába.
És a legsírnivalóbb, ezért a legszebb az a rosszul sikerült, poétikailag gyönge, épp ezért óriási költői bátorságra valló, mert emberileg véresen őszinte versszak, amelyet egyik utolsó versének a végére biggyesztett.
„Tudod, hogy nincs bocsánat, / hiába hát a bánat. / Légy ami lennél: férfi. / A fű kinő utánad.” És ezután vas logikával, hisz a líra logika, (ha nem is tudomány), eljut az utolsó versszakig: „Megcsaltak, úgy szerettek, / csaltál, így nem szerethetsz, / most hát a töltött fegyvert / szorítsd üres szívedhez.” Itt a vers vége, innen tovább nem folytatható, és József Attila mégis folytatja. Ezt a versszakot teszi hozza:
vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.
Rossz! Istenem, nagyon rossz! Mi az, hogy „vess el minden elvet”, hogy jön ide ez versidegen, ócska szemináriumi duma?! Hogy remélne hű szerelmet, amikor régen tudja, hogy hű szerelem – számára –nincs! Aki csak magában bízott elejétől fogva, most már ki bízna benne?! Mégis szívbemarkolóan őszinte jajkiáltás, amikor a költőt nem érdekli már sem érték, se mérték; elhatalmasodik a fájdalom. És csak a végzet kap már formát – ha kap…
Furcsa… nemrég hallottam egy tudós filológustól, hogy ezt a versszakot vagy három héttel később firkantotta a Tudod, hogy nincs bocsánat végére.
Tehát tudta ő is, hogy ez már nem vers. Ez már a „szabad asszociációk” közé tartozik…
Ajánló tartalma:
- Kertész Ákos írásai
- Milyen a francia televízió?
- Rekviem egy TV-csatornáért
- A “harmadik utak”
- Frei Tamás információi
- Történet, mese. Epika.
- Miért illik utálni Amerikát?
- Hullámok hercege
- Azonosulni – de kivel?!
- Atavizmusok
- Kutyáim második otthona: az autó
- Globális becsapódás elhárító rendszerek
- Belmondo Szibériában
- A napkeleti bölcsek és a három királyok
- Bitó László Boldogabb élet – jó halál című könyvéről
- Én ezt megölöm!
- Brunetti felügyelő
- Nem adhattam mást, csak mi lényegem
- A szeretet oszthatatlan
- Európai nemzeti öntudat?
- Hat és fél liter benzin
- Félelem a nőktől
- Benjámin genezise
- A Gödrös mozija
- Gazdasági horror
- A fölösleges ember
- Identitásaim
- Játszunk esztétikát?
- Innováció – A szürkeállomány értéke nálunk
- Ízlések és pofonok…
- A magány jajkiáltásai
- Jöjj el szabadság, te szülj nekem rendet
- Kedves Maria Polcaryon!
- Attila játszik
- Miért olyan titokzatos a művészet?
- Gyémánttal érkezünk vagy kaviccsal?
- Kutyakönyv embereknek
- Miért illik utálni önmagunkat?
- Egy nagy színházi este
- Égszakadás, földindulás…
- Mezei András könyve. Emlékezz!
- Európai kultúra – európai modor
- Pacha Benidir levele Kertész Benjáminnak
- De hová lesznek a pacsirták?
- Atomerőművek üzemzavarának kommunikációja
- A költő, aki szent ember volt
- Harcikutyák és megfélemlített emberek
- Politikai elit – gazdasági elit
- A parlagfű gyökerei
- Gladiátor, ne barátkozz gladiátorral!
- Producer: Steven Spielberg
- A szertelenek gyönyörű népe
- Talán a „Szegediner” mégis túlzás…
- Szavak a Gangesz partjáról
- Magaskultúra és szórakoztatóipar
- Tárca
- Tartalom és forma
- A magyar televíziózás rejtelmei
- Temető a Tisza
- Mi legyen? Legyen műhely vagy ne legyen?
- Újságlapok a papírkosárból
- Szerelem vírus
- A L’Harmattan Magyarországon
- A filmnyelv szintaktikája
- Mit szólsz hozzá, olvasó?
- A Tragédia további titkai
- Rosenthal Eszter magánügyei
- A párizsiság ragadós
- A szó kihűl
- Csak ami volt, annak van bokra…
- Ez még Brúnóhoz tartozik
- Műveljük csak kertjeinket
- A boldogság edénye
- A haladás árnyoldala
- Körmesék
- Legtitkosabb vágyaink?
- A lelket fertőző média
- Már Lakatos Menyhért sincs többé
- Derűs vagyok és hallgatag
- Ajándék ősz
- Párizsi szorongások
- Párizsba tegnap beszökött az ősz
- Téli sírkertek szele jő…
- Kislány a vérfürdőből
- Szentandrássy István rendhagyó kiállítása
- Kajla döntése
- Az európai kultúra alappillére
- Varjú nénjeink
- A vásár napja
- Vesszőparipák
- A kultúra állatkertje
- Hány ötvenhat létezik?
- Jó magyar tévé-sorozat?
- Mit hordoz a művészi kommunikáció?
- A kommunikáció további titkai
- Egy kis jeltan, vagyis szemiotika
- Egy barnakalapos úr a Práter utcában
- Miből lesz a cserebogár?
- A Hartley-féle modell
- A Hartley-modell és az emberi nyelv
- A jel jelentése a használati szabálya
- Jelölő és ábrázoló szimbólumok
- Az esztétikum megjelenése az emberi nyelvben
- A legkisebb közös nevező
- Művészet, reklám, igehirdetés, agitáció
- Művészet és tudomány dialektikája
- Két szemlélet sosem azonos, de átfedések vannak
- A tudomány és a művészet igazsága
- Zárszó
- Kertész Ákosról
- Halottjaim is...
- Apám hagyatékából
- Tanulság
- Murányi Gábor írásai
- Tarján Tamás írásai
- Dr. Bódis Béla írásai
Az archívum kincseiből:
Szigor vagy engedékenység – Dr. Spock elmélete egykor forradalmasította a gyermeknevelést
Visegrádi négyek drámái angolul – Bernard Adams fordította le Tamási darabját
Tarján Tamás – Könyvbölcső. Az önmagát lapozó könyv
Vasy Géza: Szarvas-ének. – Közelítések Juhász Ferenchez
Tündöklés, romlás, bukás – Bozsóky Pál Gerő: A Jeruzsálemi Latin Királyság