A MAGYAR TELEVÍZIÓZÁS REJTELMEI
Show-dömpig uralja a televíziót. Az ok kézenfekvő. A show olcsó és színvolantalan. Talmi csillogás. Az október 11-e és 17-e közötti héten pont 20 teljes óra magyar gyártású show és kvíz müsort bírt sugározni a két magyar királyi és a négy kereskedelmi (állítólag szabad) hazai televízió.
Gálvölgyi még tartja magát, de már Fábry színvonala showról-showra esik, Friderikusz ma már nézhetetlen, de a “szbjektív” műsorában is alatta marad egy átlagos tévériporter színvonalának, mondjuk, a Napkeltében. Koós János akkor volt a csúcson amikor Hofival dolgozott, fájdalmas most láni a Koóstolóban,. Jobb sorsra érdemes színészek csaptak föl show-bohócoknak (mert ez nem komédia, nem is börleszk), megannyi magyar Mr Bean epigon, de őt legalább nem értem.
Csak a példa kedvéért: Balázs Péter is, Tahi-Tóth László is jó színészek voltak, talán még ma is azok, ezért szégyenkezem – helyettük is – attól, amit show-bohócként produkálnak. Koltai is… Tudom, a megélhetés nagy úr. De kérdem a színművész uraktól, erre az ízlésre akarják nevelni saját gyermekeiket és unokáikat is? Mert ivadékaink figyelnek minket. A cirkuszi bohóc mély és filozófikus (ráadásul profi akrobata is). A show-bohóc idióta: gyengeelméjűt alakít, amikor nevettetni akar. Én nem tudok nevetni egy debilen. Csak szánalmat érzek.
Nézhető még a Heti Hetes, de az rétegműsor, azt még Aczél elvtárs is eltűrné, az a pár értelmiségi agyberendezésű Miki egér, aki röhög rajta, nem oszt, nem szoroz (mai szóhasználattal: szavazóbázisnak jelentéktelen).
Ha valaki azt hiszi, finnyás vagyok vagy vájtfülű, alaposan téved. Sosem voltam vele másképp, mint Karinthy; “… ügyeltem alanyra és állítmányra, lenge jelzőre és komoly főnévre, rideg számnévre, igekötőre és névutóra - ütemre és rímre -, hogy érthető és világos legyen mindaz, amit mondok: egyetlen helyes formája a gondolatnak, hogy könnyen fogja föl, és el ne veszítse többé, akit megajándékozok vele.”.
Én is mindent megteszek, hogy célba érjen az üzenetem; hogy eljussak a közönséghez –, nem mondhatja senki, hogy a szakmának dolgozom, de direkt ízlésrombolásra azon a címen, hogy a legalacsonyabb színvonal a legnézettebb, nem vállalkoztam még, és nem is fogok, mert a mondandóim között nem szerepel az, hogy “légy alpári és igénytelen - önmagaddal szemben is!”.
Inkább Izadóra, Paula és Paulina, Marimar és Rosalinda, Egy rendes rémcsalád (ha már kell a totális ízléstelenség és kultúrmocsok reklámhordozónak); az legalább nem a mi szégyenünk. A Kisvároson és a Szomszédokon kívül egy folytatásos heti sorozatra sem futja, pedig ebben a műfajban lehet jót is csinálni, példa rá a Vészhelyzet; és meg lehet csinálni nézhetően (nem fájóan izlésromboló módon), mint a Rex felügyelő, a vagy Kobra 11. Egyetlen szappanoperánk, a Barátok között nézhetetlen, technikai és színészmesterségbeli, írói, rendezői, operatőri mélyrepülésben a latin-amerikai szappanoperákkal vetekedik. E lap hasábjain nyugodtan megírhatom; az érintettek: nézők és alkotók, föltehetően nem is ismerik ezt a sajtóorgánumot.
A Sose halunk meg-en, a Roncsfilmen és a Pisztácián kívül egyetlen nézhető, úgy értem közönség sikerre is igényt tartó, mégis színvonalas (profi) mozi nem született a rendszerváltás óta, mert azt a minimális pénzt, amit ez az állam mozira szán, azt is két szempont szerint osztják el: az egyik az a téveszme, hogy “a művészfilmeket kell támogatni, ugyanis azok biztosan veszteségesek, mert a kutya nem kíváncsi rájuk”, ami éppolyan baromság, mint az, hogy a veszteséges vállalatokba kell ölni a milliárdokat, hogy további veszteséget termelhessenek; a másik téveszméről nem beszélek, mert nem akarok ezeken a hasábokon nyíltan politizálni.
Pedig a kor domináns műveszete nem az irodalom, hanem a film. A mozi. A televíziózásnak köszönhetően az dől a csapból is. Mi államilag, hivatalosan, és a privát szférában is mindent elkövetünk, hogy a magyar filmet, élő kultúránk legjelentősebb és legnagyobb hatékonyságú szegmensét tudatosan elsorvasszuk. Csak gratulálhatok magunknak. Majdnem célba értünk, és már nem sok kell hozzá, hogy az agonizáló magyar filmművészet végleg fölfoduljon.
Hurrá! Egy gonddal megint kevesebb!
Ajánló tartalma:
- Kertész Ákos írásai
- Milyen a francia televízió?
- Rekviem egy TV-csatornáért
- A “harmadik utak”
- Frei Tamás információi
- Történet, mese. Epika.
- Miért illik utálni Amerikát?
- Hullámok hercege
- Azonosulni – de kivel?!
- Atavizmusok
- Kutyáim második otthona: az autó
- Globális becsapódás elhárító rendszerek
- Belmondo Szibériában
- A napkeleti bölcsek és a három királyok
- Bitó László Boldogabb élet – jó halál című könyvéről
- Én ezt megölöm!
- Brunetti felügyelő
- Nem adhattam mást, csak mi lényegem
- A szeretet oszthatatlan
- Európai nemzeti öntudat?
- Hat és fél liter benzin
- Félelem a nőktől
- Benjámin genezise
- A Gödrös mozija
- Gazdasági horror
- A fölösleges ember
- Identitásaim
- Játszunk esztétikát?
- Innováció – A szürkeállomány értéke nálunk
- Ízlések és pofonok…
- A magány jajkiáltásai
- Jöjj el szabadság, te szülj nekem rendet
- Kedves Maria Polcaryon!
- Attila játszik
- Miért olyan titokzatos a művészet?
- Gyémánttal érkezünk vagy kaviccsal?
- Kutyakönyv embereknek
- Miért illik utálni önmagunkat?
- Egy nagy színházi este
- Égszakadás, földindulás…
- Mezei András könyve. Emlékezz!
- Európai kultúra – európai modor
- Pacha Benidir levele Kertész Benjáminnak
- De hová lesznek a pacsirták?
- Atomerőművek üzemzavarának kommunikációja
- A költő, aki szent ember volt
- Harcikutyák és megfélemlített emberek
- Politikai elit – gazdasági elit
- A parlagfű gyökerei
- Gladiátor, ne barátkozz gladiátorral!
- Producer: Steven Spielberg
- A szertelenek gyönyörű népe
- Talán a „Szegediner” mégis túlzás…
- Szavak a Gangesz partjáról
- Magaskultúra és szórakoztatóipar
- Tárca
- Tartalom és forma
- A magyar televíziózás rejtelmei
- Temető a Tisza
- Mi legyen? Legyen műhely vagy ne legyen?
- Újságlapok a papírkosárból
- Szerelem vírus
- A L’Harmattan Magyarországon
- A filmnyelv szintaktikája
- Mit szólsz hozzá, olvasó?
- A Tragédia további titkai
- Rosenthal Eszter magánügyei
- A párizsiság ragadós
- A szó kihűl
- Csak ami volt, annak van bokra…
- Ez még Brúnóhoz tartozik
- Műveljük csak kertjeinket
- A boldogság edénye
- A haladás árnyoldala
- Körmesék
- Legtitkosabb vágyaink?
- A lelket fertőző média
- Már Lakatos Menyhért sincs többé
- Derűs vagyok és hallgatag
- Ajándék ősz
- Párizsi szorongások
- Párizsba tegnap beszökött az ősz
- Téli sírkertek szele jő…
- Kislány a vérfürdőből
- Szentandrássy István rendhagyó kiállítása
- Kajla döntése
- Az európai kultúra alappillére
- Varjú nénjeink
- A vásár napja
- Vesszőparipák
- A kultúra állatkertje
- Hány ötvenhat létezik?
- Jó magyar tévé-sorozat?
- Mit hordoz a művészi kommunikáció?
- A kommunikáció további titkai
- Egy kis jeltan, vagyis szemiotika
- Egy barnakalapos úr a Práter utcában
- Miből lesz a cserebogár?
- A Hartley-féle modell
- A Hartley-modell és az emberi nyelv
- A jel jelentése a használati szabálya
- Jelölő és ábrázoló szimbólumok
- Az esztétikum megjelenése az emberi nyelvben
- A legkisebb közös nevező
- Művészet, reklám, igehirdetés, agitáció
- Művészet és tudomány dialektikája
- Két szemlélet sosem azonos, de átfedések vannak
- A tudomány és a művészet igazsága
- Zárszó
- Kertész Ákosról
- Halottjaim is...
- Apám hagyatékából
- Tanulság
- Murányi Gábor írásai
- Tarján Tamás írásai
- Dr. Bódis Béla írásai
Az archívum kincseiből:
Szigor vagy engedékenység – Dr. Spock elmélete egykor forradalmasította a gyermeknevelést
Visegrádi négyek drámái angolul – Bernard Adams fordította le Tamási darabját
Tarján Tamás – Könyvbölcső. Az önmagát lapozó könyv
Vasy Géza: Szarvas-ének. – Közelítések Juhász Ferenchez
Tündöklés, romlás, bukás – Bozsóky Pál Gerő: A Jeruzsálemi Latin Királyság