Egy barnakalapos úr a Práter utcában

Minden komplex önirányító rendszer működését a vezérlés teszi lehetővé. Vezérlésnek magát az önirányítást nevezzük, tehát az irányító és irányított rész közötti szakadatlan kapcsolatot, mely információ átadással történik, jelek segítségével. Az információk ilyen fogalmazásban csak a rendszer belső változásaira vonatkoznak. De a rendszer összhangját a külső változások mellett is meg képes őrizni, ennek feltétele az észlelő berendezés, az aperceptor, mely a külső környezetből is fölfogja az érkező jeleket. Azt a berendezést, melyen keresztül a jelek áramlanak, csatornának, azt a formát pedig, melyet a jeleknek föl kell venniük, hogy a csatornába léphessenek, kódnak nevezzük. Kódolás az a folyamat, mely a külső világból érkező információt (ami szintén jel) a csatornához igazítja, dekódolás e jelek értelme-zése. Például: a szem recehártyája a fényt biokémikus impulzusokká alakítja az idegpálya, mint csatorna számára (kódolás), az izmok az idegpályán biokémikus impulzusok alakjában érkező utasításokat mozgássá alakítják (dekódolás).
Az érthetőség kedvéért vegyünk szemügyre egy modellt. Le-gyen a rendszerünk, mondjuk, egy barnakalapos úr a Práter utcában. Rendszerünk (a Práter utcában) egyenes vonalú mozgást végez, úgy is mondhatjuk: megy. Közben útkereszteződéshez ér, itt a járdaszegélyről visszaverődő fénysugarak, melyeket szemlencséje, (az aperceptor) összegyűjtött, biokémikus elváltozásokat idéznek elő a retináján, ezek a biokémikus jelzések az idegpályákon keresztül az agyába (az irányító központba) jutnak. Itt bonyolult diffúziós kérgi tevékenységet indukálnak, mely ismét biokémikus jeleket küld az idegpályák útján az izmok (a rendszer irányított része) felé. Az izmok dekódolják az utasítást, és a rendszer – a barna kalapos úr – lelép a járdaszegélyről.
Ha a vezérlési folyamatot valami valahol gátolja, a rendszer hasra vágódik, és összetöri magát. De jön egy autó. Az autóról visszaverődő fénysugarakat a szemlencse összegyűjti, ez a recehártyán biokémikus… stb. lezajlik ismét a fent leírt folyamat, a rendszer – a barna kalapos úr – megáll. Ellenkező esetben a rendszer az autó alá kerül, s mire a mentők kihúzzák onnan, elveszti alapvető karakterét, és mint komplex önirányító rendszer megszűnik működni. Mondhatjuk így is:
HALÁLOS KÖZLEKEDÉSI BALESET A PRÁTER UTCÁ-BAN.
Remélem, hogy a példa, bár kissé triviális, érthető. A külvilágból érkező információk nélkül nemcsak az egyes ember, az egész emberi társadalom is életképtelen. Tekintsük az emberi társadalom észlelőszerveinek a tudományokat s a művészetet. (Hogy a művészetet milyen joggal sorolom ide, arra később még visszatérek.) Ezek az aperceptorok felfogják, és a társadalom kommunikációs csatornarendszere számára kódolják az objektív valóság jelzéseit, tehát társadalmilag érvényes kommunikációs jelrendszerek útján továbbítják az információt. A társadalom csak ezeknek az információknak a birtokában képes lebonyolítani alapvető feladatát: a természettel folytatott közvetett anyagcserét. A rendszer irányító részének tekinthetjük a társadalom legkülönbözőbb szintű vezetőszerveit a családi tanácstól a Mi-nisztertanácsig (akár az ENSZ-ig bezárólag); e szervek és a vezetettek között szakadatlanul áramlanak oda-vissza az információk társadalmi érvényű jelrendszerek formájában. Ha a társadalom kommunikációs csatornái megszűnnének működni, az emberiség végveszélybe kerülne. Engedtessék meg itt egy bibliai példázat is a kommunikáció fontosságára: a bábeli nyelvzavar.
Példatárunkat ezennel bezárjuk; némi fantáziával bárki tetszés szerint kitalálhat további modelleket, hiszen, ahogy erről az előzőekben már beszéltem, a komplex önirányító rendszerek határai tetszőlegesek.