Egy nagy színházi este
Én filmes vagyok. Ha filmet nézek, bárhol: moziban, falusi vetítőben, tévén, videón, vágóasztalon – mindegy: otthon vagyok. Az enyéim között, és mindent tudok. A színház titok és varázslat.
Az a varázsa, ami a gyöngéje is, hogy minden este más és más. Hogy esetleges, véletlenszerű. Fércmű és remekmű egyaránt lehet ugyanaz az előadás más-más este. Varázslatos műalkotás: ontológiai státusza szerint általában nincs. Akkor születik meg, amikor este fölmegy a függöny, létezik, amíg a színpadon játszanak, és újra megszűnik, ha összemegy a függöny (kialszanak a fények stb.). Az írott dráma nem műalkotás. Álom egy színházról. Egy előadásról.
Az is a varázslat része, hogy a színész velem egy levegőt szív, testi valóságában ott van előttem, és a szemem láttára hozza létre a műalkotást. A színész, az általános hiedelemmel ellentétben, nem tud „színlelni”, nem képmutató, ellenkezőleg, túl őszinte. Empátiával beleéli magát a figurába, belülről azonosul vele, és amit érez, kiütközik rajta, nem bírja titkolni. Ha ma este Csernus Mariann „Orbánnét játszik”, akkor nem játszik Orbánnét. Akkor ő maga Orbánné. Azonosul vele. Átlényegül.
Egy filmjelenetet ellenben addig veszünk újra és újra, amíg nem tökéletes. Aztán technikai trükkök sorozata, amivel tökéletesíteni lehet a gyártmányt. Nem a műalkotást, mert az a gyártmányon belül van ugyan, de mások a paraméterei. A legrosszabb film is tökéletesebb – technikailag –, mint a legjobb magyar színház. Ami sosincs készen, csak a „rémület rántja össze” a bemutatón, amikor föl kell, hogy menjen a függöny.
Ha egy színházi előadást tökéletesnek érzek, az azt jelenti, hogy színész, rendező és az összes munkatárs a maximumot nyújtotta. Ha tehát engem egy színházi produkció úgy elbűvöl, hogy a végén csak annyit bírok hebegi az élménytől kábultan, hogy ilyen tökéleteset színházban nem láttam még, ez olyan volt, akár egy film, az részemről a legtöbb. Azt jelenti: nem volt hamis pillanata. Nem volt benne döccenés, botlás, sem színészek sem rendezés részéről.
Berényi Gábor (aki kb. 35 évvel ezelőtt a szolnoki bemutatót színre vitte), most új szempontok szerint alkalmazta újra színpadra Örkény István regényét, a Macskajátékot. Visszatért a levélregényhez. A színpadon szorosan véve az látható, ami a két hölgy levelezésében olvasható. És ehhez elég volt Berényinek két színész: Csernus Mariann mint Orbánné, és Kubik Anna, aki egy fantasztikusan nehéz hármas szerepet oldott meg bravúrosan: ő Giza, Egérke és Orbánné lánya is. A színpad? Olyan semleges, hogy nem veszem észre. Ami a legnagyobb teljesítmény, ugyanis nem a díszletet akarták előadni, hanem a Macskajátékot.
Az állt a műsorfüzetben, hogy Orbánné az elmúlás, a halál ellen harcol kapkodásaival, improvizálásaival, képtelt szerelmével. Óriási tévedés! Orbánné ilyen. Ilyen lesz kilencvenhét évesen is. Ezért imádnivaló. Ha harcol valamiért, azért küzd, veszekszik, hogy hagyják meg neki a jogot, hogy önmaga lehessen! És a szerelme nem képzelt, hanem véres valóság. Ebben a korban? Igen! Matuzsálemi korban is, a kolera idején is, le-föl a folyón.
Csermlényi Viktor, a zabáló, böfögő, röfögő egykori operaénekes, és a legkevésbé sem egykori, hanem nagyon is jelenvaló, és mélyen fájni tudó szerelem egy percre sem jelenik meg, de nem is kell. Csernus-Orbánné huszonöt oldalról is lefesti nekünk szavakkal, és lelkünk színpadán olyan tökéletes Csermlényit képzelünk el magunknak, amilyet csak tudunk. És ugyanígy Paula is, az álnok barátnő. Róla is csak szó esik (de nem akármilyen, hanem pontos, akár a sebészkés, és olyan ironikus, amilyen csak Örkény bír lenni…), a többi a néző dolga. Miközben a játék elvarázsolt, állandóan ott láttam magam előtt leírva, kinyomtatva Örkény mondatait, és arra gondoltam, úristen, milyen nagy író ez! De lehet, hogy ez nálam szakmai ártalom. A közönségnek nem kell az íróra gondolnia, ha a színész játszik. Az író úgyis benne van a színészben. Egyszóval nagy színházi este volt… nagyon nagy!
Ja, hogy ne feledjem: színházpolitikai okokból kirúgják a csapatot a Várszínház Refektóriumából, s majd a Magyar Színház próbatermében folytathatják. Dühítő, de tudom, hogy a remekmű a pokolban is remekmű. Bosszanthat, de ártani nem tud a produkciónak ez az új büntetésszigorítás.
Ajánló tartalma:
- Kertész Ákos írásai
- Milyen a francia televízió?
- Rekviem egy TV-csatornáért
- A “harmadik utak”
- Frei Tamás információi
- Történet, mese. Epika.
- Miért illik utálni Amerikát?
- Hullámok hercege
- Azonosulni – de kivel?!
- Atavizmusok
- Kutyáim második otthona: az autó
- Globális becsapódás elhárító rendszerek
- Belmondo Szibériában
- A napkeleti bölcsek és a három királyok
- Bitó László Boldogabb élet – jó halál című könyvéről
- Én ezt megölöm!
- Brunetti felügyelő
- Nem adhattam mást, csak mi lényegem
- A szeretet oszthatatlan
- Európai nemzeti öntudat?
- Hat és fél liter benzin
- Félelem a nőktől
- Benjámin genezise
- A Gödrös mozija
- Gazdasági horror
- A fölösleges ember
- Identitásaim
- Játszunk esztétikát?
- Innováció – A szürkeállomány értéke nálunk
- Ízlések és pofonok…
- A magány jajkiáltásai
- Jöjj el szabadság, te szülj nekem rendet
- Kedves Maria Polcaryon!
- Attila játszik
- Miért olyan titokzatos a művészet?
- Gyémánttal érkezünk vagy kaviccsal?
- Kutyakönyv embereknek
- Miért illik utálni önmagunkat?
- Egy nagy színházi este
- Égszakadás, földindulás…
- Mezei András könyve. Emlékezz!
- Európai kultúra – európai modor
- Pacha Benidir levele Kertész Benjáminnak
- De hová lesznek a pacsirták?
- Atomerőművek üzemzavarának kommunikációja
- A költő, aki szent ember volt
- Harcikutyák és megfélemlített emberek
- Politikai elit – gazdasági elit
- A parlagfű gyökerei
- Gladiátor, ne barátkozz gladiátorral!
- Producer: Steven Spielberg
- A szertelenek gyönyörű népe
- Talán a „Szegediner” mégis túlzás…
- Szavak a Gangesz partjáról
- Magaskultúra és szórakoztatóipar
- Tárca
- Tartalom és forma
- A magyar televíziózás rejtelmei
- Temető a Tisza
- Mi legyen? Legyen műhely vagy ne legyen?
- Újságlapok a papírkosárból
- Szerelem vírus
- A L’Harmattan Magyarországon
- A filmnyelv szintaktikája
- Mit szólsz hozzá, olvasó?
- A Tragédia további titkai
- Rosenthal Eszter magánügyei
- A párizsiság ragadós
- A szó kihűl
- Csak ami volt, annak van bokra…
- Ez még Brúnóhoz tartozik
- Műveljük csak kertjeinket
- A boldogság edénye
- A haladás árnyoldala
- Körmesék
- Legtitkosabb vágyaink?
- A lelket fertőző média
- Már Lakatos Menyhért sincs többé
- Derűs vagyok és hallgatag
- Ajándék ősz
- Párizsi szorongások
- Párizsba tegnap beszökött az ősz
- Téli sírkertek szele jő…
- Kislány a vérfürdőből
- Szentandrássy István rendhagyó kiállítása
- Kajla döntése
- Az európai kultúra alappillére
- Varjú nénjeink
- A vásár napja
- Vesszőparipák
- A kultúra állatkertje
- Hány ötvenhat létezik?
- Jó magyar tévé-sorozat?
- Mit hordoz a művészi kommunikáció?
- A kommunikáció további titkai
- Egy kis jeltan, vagyis szemiotika
- Egy barnakalapos úr a Práter utcában
- Miből lesz a cserebogár?
- A Hartley-féle modell
- A Hartley-modell és az emberi nyelv
- A jel jelentése a használati szabálya
- Jelölő és ábrázoló szimbólumok
- Az esztétikum megjelenése az emberi nyelvben
- A legkisebb közös nevező
- Művészet, reklám, igehirdetés, agitáció
- Művészet és tudomány dialektikája
- Két szemlélet sosem azonos, de átfedések vannak
- A tudomány és a művészet igazsága
- Zárszó
- Kertész Ákosról
- Halottjaim is...
- Apám hagyatékából
- Tanulság
- Murányi Gábor írásai
- Tarján Tamás írásai
- Dr. Bódis Béla írásai
Az archívum kincseiből:
Szigor vagy engedékenység – Dr. Spock elmélete egykor forradalmasította a gyermeknevelést
Visegrádi négyek drámái angolul – Bernard Adams fordította le Tamási darabját
Tarján Tamás – Könyvbölcső. Az önmagát lapozó könyv
Vasy Géza: Szarvas-ének. – Közelítések Juhász Ferenchez
Tündöklés, romlás, bukás – Bozsóky Pál Gerő: A Jeruzsálemi Latin Királyság