Magaskultúra és szórakoztatóipar
A legutóbbi irodalmi Nobel díjat, John Maxwell Coetzee magas kitűntetését is elég nehéz volt legyömöszölni a dél-afrikai nemzet torkán. Nem is dél-afrikai, mondták a honfitársak, Ausztráliában él, Dél-Afrika büdös neki, mert itt sok a néger, sok az AIDS-es, ne tessék hát kipipálni a földrészt, hogy most már kapott egy afrikai is, mert ez ausztrál (mivel úgyis ilyen politikai szempontok szerint osztogatják a díjat. Tudjuk, hiszen látjuk.). Különben sem olvassák itthon. Ja, a hollandok magukénak érzik, mivel holland eredetű. Vagyis búr. Ősei nagy négerfaló rasszisták voltak, az apartheid megteremtői. Amúgy, persze, angolul ír.
Szép, szép a globális kultúra, de nincs nagyobb író ma ennél a dél-afrikai, ausztrál, holland(búr) angolnál? Csak azért kérdem, mert a világban elkeseredett, vérre menő küzdelem folyik nem annyira a kultúráért, mint inkább a lelkekért. A kultúra, az irodalom csak a sok-sok harctér egyike. Éppen ezért a tiszteletreméltó svéd Vének Tanácsa bölcsebben választhatná ki azt az oerve-t és azt az írót, aki alá a Pegazusnál sokkal merészebb és magasabb röptű lovat adnak: a PR, a globális reklám és az elektronikus média-hírverés szuperszónikus táltosát. Ezek a szerzők óriási sanszot kapnak arra, hogy ebben a lelkekért folyó világméretű morális küzdelemben némiképp félresöpörjék azt a kultúrszemetet, amit a szórakoztató ipar, az entertainment termel, és mérgezi vele a világot.
De ha ennyire kevéssé olvasottak, ennyire kevéssé szeretettek, ha csak a magas műveltségű szellemi arisztokratáknak, az értelmiség krémjének jelentenek irodalmi csemegét, műélvezetet, nem biztos, hogy a Nobel díj célba talál. Többet árthat, az emberi kultúra közös ügyének, mint amennyit használ.
Mert ehhez a roppant ezoterikus, magasrendű irodalomhoz csak a nagyon kifinomult ízlésű, vájtfülű olvasó jut hozzá, az emberiségnek csakugyan alig egy ezreléke (vagy annyi sem), míg a szórakoztatóipar emlőin a Föld lakóiak minimum hetven százaléka csüng; ez jelenti számára az egyetlen elérhető szellemei táplálékot, és csak azért nem több, mert harminc százalékhoz még a média sem jut el, nem is szólva a könyvről. De ha el is jutna hozzá, analfabéta vagy diszlexiás.
Azzal a hihetetlenül nagy erejű reklám és PR hajtóművel tehát amit a Nobel díj jelent, olyan kiváló könyveket (írókat) kellene felruházni, akik úgy tudnak maradandót alkotni, hogy az mindenki, vagy majdnem mindenki számára hozzáférhető legyen.
Olyan írókra gondolok, akiknek súlyos és komoly (ha nem komor) üzenetük van, de azt úgy akarják továbbítani, hogy minél több emberhez eljusson. Nem olyanra gondolok, aki olcsón adja, nem olyanra aki hajszolja a sikert, hanem olyanra, aki egy jottányit sem enged súlyos igazából, de azt úgy akarja elmondani, hogy minél többen megértsék. Hogy mindenki találjon benne valami magának valót. Nem lehetetlen: Shakespeare is megcsinálta. Ő, miközben költészetével elandalította az emeleten ülő dámákat és urakat, főtiszteket, bírókat és arisztokratákat, a földszinten álló suszterlegények, matrózok és hajóácsok, közkatonák, halárusok és utcalányok seregét is izgalomba hozta és megnevettette. Persze, ő zseni volt, valóban, de nem a zseniknek jár a Nobel-díj?
Mert itt többről van szó, mint irodalomról. A művészet az emberi társadalom idegrendszere, A művészet ad hírt arról, hol fáj. De csak, ha a tömegekhez is eljut. Mert a szórakoztatóipar nem csak művészi selejtet termel, de mérgez és hazudik is, értéknek láttat talmi csillogást, és a morális színvonala mélyebben van, mint az óceánok feneke. Butít, agyat mos, manipulál, és a legalantasabb indulatokat szabadítja el. A népek morfiuma. Ha egy élő szervezet – és a társadalom is az, – nem érzi a fájdalmat, nincs betegségtudata, nem keresi a gyógyulást, akkor elpusztul. A morfium csak a haldoklón segít. Csak nagyon nagy hatású, nagyon szuggesztív műalkotás veheti föl a harcot a szórakoztatóipar ellen. Igen, a harcot a lelkekért.
Ajánló tartalma:
- Kertész Ákos írásai
- Milyen a francia televízió?
- Rekviem egy TV-csatornáért
- A “harmadik utak”
- Frei Tamás információi
- Történet, mese. Epika.
- Miért illik utálni Amerikát?
- Hullámok hercege
- Azonosulni – de kivel?!
- Atavizmusok
- Kutyáim második otthona: az autó
- Globális becsapódás elhárító rendszerek
- Belmondo Szibériában
- A napkeleti bölcsek és a három királyok
- Bitó László Boldogabb élet – jó halál című könyvéről
- Én ezt megölöm!
- Brunetti felügyelő
- Nem adhattam mást, csak mi lényegem
- A szeretet oszthatatlan
- Európai nemzeti öntudat?
- Hat és fél liter benzin
- Félelem a nőktől
- Benjámin genezise
- A Gödrös mozija
- Gazdasági horror
- A fölösleges ember
- Identitásaim
- Játszunk esztétikát?
- Innováció – A szürkeállomány értéke nálunk
- Ízlések és pofonok…
- A magány jajkiáltásai
- Jöjj el szabadság, te szülj nekem rendet
- Kedves Maria Polcaryon!
- Attila játszik
- Miért olyan titokzatos a művészet?
- Gyémánttal érkezünk vagy kaviccsal?
- Kutyakönyv embereknek
- Miért illik utálni önmagunkat?
- Egy nagy színházi este
- Égszakadás, földindulás…
- Mezei András könyve. Emlékezz!
- Európai kultúra – európai modor
- Pacha Benidir levele Kertész Benjáminnak
- De hová lesznek a pacsirták?
- Atomerőművek üzemzavarának kommunikációja
- A költő, aki szent ember volt
- Harcikutyák és megfélemlített emberek
- Politikai elit – gazdasági elit
- A parlagfű gyökerei
- Gladiátor, ne barátkozz gladiátorral!
- Producer: Steven Spielberg
- A szertelenek gyönyörű népe
- Talán a „Szegediner” mégis túlzás…
- Szavak a Gangesz partjáról
- Magaskultúra és szórakoztatóipar
- Tárca
- Tartalom és forma
- A magyar televíziózás rejtelmei
- Temető a Tisza
- Mi legyen? Legyen műhely vagy ne legyen?
- Újságlapok a papírkosárból
- Szerelem vírus
- A L’Harmattan Magyarországon
- A filmnyelv szintaktikája
- Mit szólsz hozzá, olvasó?
- A Tragédia további titkai
- Rosenthal Eszter magánügyei
- A párizsiság ragadós
- A szó kihűl
- Csak ami volt, annak van bokra…
- Ez még Brúnóhoz tartozik
- Műveljük csak kertjeinket
- A boldogság edénye
- A haladás árnyoldala
- Körmesék
- Legtitkosabb vágyaink?
- A lelket fertőző média
- Már Lakatos Menyhért sincs többé
- Derűs vagyok és hallgatag
- Ajándék ősz
- Párizsi szorongások
- Párizsba tegnap beszökött az ősz
- Téli sírkertek szele jő…
- Kislány a vérfürdőből
- Szentandrássy István rendhagyó kiállítása
- Kajla döntése
- Az európai kultúra alappillére
- Varjú nénjeink
- A vásár napja
- Vesszőparipák
- A kultúra állatkertje
- Hány ötvenhat létezik?
- Jó magyar tévé-sorozat?
- Mit hordoz a művészi kommunikáció?
- A kommunikáció további titkai
- Egy kis jeltan, vagyis szemiotika
- Egy barnakalapos úr a Práter utcában
- Miből lesz a cserebogár?
- A Hartley-féle modell
- A Hartley-modell és az emberi nyelv
- A jel jelentése a használati szabálya
- Jelölő és ábrázoló szimbólumok
- Az esztétikum megjelenése az emberi nyelvben
- A legkisebb közös nevező
- Művészet, reklám, igehirdetés, agitáció
- Művészet és tudomány dialektikája
- Két szemlélet sosem azonos, de átfedések vannak
- A tudomány és a művészet igazsága
- Zárszó
- Kertész Ákosról
- Halottjaim is...
- Apám hagyatékából
- Tanulság
- Murányi Gábor írásai
- Tarján Tamás írásai
- Dr. Bódis Béla írásai
Az archívum kincseiből:
Szigor vagy engedékenység – Dr. Spock elmélete egykor forradalmasította a gyermeknevelést
Visegrádi négyek drámái angolul – Bernard Adams fordította le Tamási darabját
Tarján Tamás – Könyvbölcső. Az önmagát lapozó könyv
Vasy Géza: Szarvas-ének. – Közelítések Juhász Ferenchez
Tündöklés, romlás, bukás – Bozsóky Pál Gerő: A Jeruzsálemi Latin Királyság