Az egy kép

Szép kihívás gyürkőzni a lehetetlennel. Ezúttal Markovics Ferenc teszi ezt egy évforduló kapcsán, megbízást teljesítve s egyben engedelmeskedve egy belső parancsnak is. A Magyar Fotóművészek Szövetsége fél évszázaddal korábbi megalakulását egy összegző album megjelentetésével ünnepelte meg. A Fények és tények azonban nem nosztalgikus visszatekintés, sajátos tükör inkább: ezek és így voltunk, ezek vagyunk. Fontos, szakma- és művészettörténeti szempontból mondhatni nélkülözhetetlen és megkerülhetetlen a vaskos, hatszázoldalas kiadvány. Aki élt és mozgott, aki bebocsátást kért - és nyert - a magyar fotóművészet (egyébiránt igen magasan jegyzett és meglehetősen erős érdekérvényesítő szerepet is betöltő) szentélyébe, a szövetségbe, nos ők hatszázan, a tagok mind-mind szerepelnek ebben az albumban. A demokratizmus jegyében mindenkinek jut egy oldal, a Ki kicsoda ?-típusú életrajzi adatokon túl mindenkitől egy kép.
Az egy kép, amelybe egy életút, egy életmű sűrűsödik össze. Rendben, legyünk visszafogottak: villan fel.
A Fények és tények összeállítójának, szerkesztőjének, az albumot jegyző fotóművésznek, Markovics Ferencnek eléggé nem hangsúlyozható érdeme, hogy „felvillan”, hogy a fizikai értelemben is súlyos, több mint három kilós kötet pontos és hiteles keresztmetszetét adja nemcsak a szövetség sokhangúságának, soknézőpontúságának, hanem a jól és ihletetten kiválasztott az egy képpel az egyes tagokat is a „helyére teszi”. S itt nem a fotóművészettörténeti értékelésre gondolok – amitől a szerkesztő egyébiránt amennyire csak lehet távol tartja magát, hanem a remek „témaismeretre”, a konkurensek a társak, a kollégák, a sikert sikerre halmozók és a maga idejükben esetleg épp csak felfedezettek iránti válogatói tiszteletre, szeretetre és elsősorban is szakértelemre.
Jó, nagyon jó ezt a könyvet lapozgatni, belefeledkezni, rácsodálkozni, elmálézni egy-egy felvételen, egy-egy nem ismert, meglepetést nyújtó adaton. Hogy például a portrékirály, a közismerten termékeny Angelo, alias Funk Pál élete során állítólag (merthogy ő állítja magáról) nem kevesebb mint 450 ezer személyt, egyénített személyiséget örökített át az utókornak. Ám ebben a kötetben nem a jellegzetes – és időszakonként változó – Angelo-stíl köszön vissza, hanem – még azt is megengedem: szelíd kritikaként – egy pazar, lenyűgözően feszes kompozíciójú, festményszerű felvétel 1930-ból, Magyar falu címmel.
Más oldalakon a kötetet szemlélő azon gondolkodik el, hogy önnön képi ismeretei, ha úgy tetszik sztereotípiái mennyire kötődnek egy-egy pillanathoz. Amikor például azt a nevet hallom, hogy Szabó Lőrinc, akkor egy – a költő jellemét és briliáns verselését magába sűrítő: a Semmiért egészen - cím és egy kép jut az eszembe. Az utóbbi Gink Károly 1953-as, minden részletében csinált, már-már természetellenes aprólékossággal beállított, mégis „élő”, mondhatni üvöltő, a nárcisztikusságával rabulejtő zseni-gazember portréja. De sorolhatom a további példákat is: ha a Thomas Mann regényfigurája, a varázsló Cipolla kerül szóba, akkor lelki szemeim előtt az őt színpadon megformáló Latinovits Zoltán alakja jelenik meg, pontosan úgy, ahogy azt 1967-ben Kresz Albert kapta lencsevégre. S még akkor is ez a kép ugrik be nekem, ha Latinovits, a színész jut az eszembe (igaz, akkor már osztozva Huszárik Zoltán Szinbádjával.) És Márai Sándor nekem mindig az a révedezően álmostekintetű, brillantinozott hajú, a az önmaga fontosságába vetett hitét soha fel nem adó, a világot kissé megvető valaki lesz, ahogy azt Reismann Mariann képe mutatta meg 1939-ben, amikor az író a sikerei teljében lubickolhatott.
De a dolog „fordítva” is működik. Ha Korniss Péterre gondolok, ha az ő életművét hívom elő képzeletem retinájára, akkor a 4-5, csak rá jellemző kép között bizonyosan ott van, ott lesz az 1970-es években hírt hozó Csángó anya, gyerekeivel, s hogy megint egy nagyot ugorjak: bennem Tímár Péter nevéhez automatikusan kötődik az 1980-as évek elején politikai anatéma alá került Gyász című helyszíni tudósítás a hullaházból. Mert ugyan a sorozat a maga idején fotóriporteri szenzáció (is) volt, ám ez, illetve a képek körüli botrány sem takarhatja el, feledtetheti a szociofotók megformálását, képzőművészeti jelentőségét.
A lapmargóra jegyzetelés más alkalmakkor is felmenti a recenzenst az alól, hogy részletekbe menjen, hatszáz szereplő, társalkotó esetében még a látszatra sem igen érdemes ügyelni. Így aztán csaponghat az ember, s magának is felfedezhet. Hogy például a szocialista realista fényképiskola (már ha van ilyen, és szerintem igenis van) egyik - egykoron sem befutott, mára teljességgel elfeledett – reprezentánsa, Székely László 1966-os Népművelés (a Ganz Mávag esti iskolásai) című felvétele, miközben minden izében és részletében eleget tesz egy diktált stílus minden szabályának (egyszerűségben a heroizmus), valahol mégis megmozgat. Hátteret sejt a nézelődő az említett képben, mintha valóság is lenne a kapcsolat az iskolapadba ülő tisztaruhás, tanulni, okosodni akaró munkások - korabeli szóhasználattal: szakik – és az őket megértő szeretettel segítő értelmiségi (vagyis a tanár) között. Lehet, hogy a Magyar Fotógráfiai Múzeumban megőrzött „néhány Székely-kép” még további meglepetéseket is tartogathat?
De ha már múzeum: a Magyar Fotóművészek Szövetségének ezen albumában – a szervezet egyenjogú tagjaiként – külön oldalak illették meg a szakírókat, a fotótörténészeket, azon embereket, akik nélkül a fentebb már - isten bizony elismeréssel és nem kritikával - felemlített érdekérvényesítés messze nem lett volna ilyen sikeres. Mondjuk Gera Mihály, Kincses Károly, Stemlerné Balog Ilona kutatói munkája elképesztően gazdag gyűjteményekben és könyvsorozatokban testesült meg és manifesztálódik újra és újra.
S bár ha úgy tetszik kézenfekvő az ötlet, mégis könyv a könyvben a Fények és tények függeléke: az alkotók arcképcsarnoka. Az egyszerű igazolványképek mellett érdekes ottfeledkezni a „selfeken” vagy azokon a jellemzéseken, melyeket gyakran a kötetben szereplők készítették szövetségbeli kollégáikról.

Murányi Gábor

Markovics Ferenc: Fények és tények. Ötven éves a Magyar Fotóművészek Szövetsége. Magyar Fotóművészek Szövetsége-Folpress Kiadó, 600 oldal, ármegjelölés nélkül.