Véletlen adta ajándékok

Noha hosszú évtizedeken át végzett eredményes tanári, irodalomtörténészi és múzeológusi munkát, Botka Ferenc pályájának betetőzését kétségtelenül azok a közelmúltbeli esztendők hozták meg, amelyekben sor került az általa koncipiált és gondozott Déry Archívum köteteinek publikálására. Déry Tibor kiadatlan és elfeledett műveinek sorából már megjelent négy kötetnyi epikai anyag, levelezéséből az anyjával, illetve a feleségeivel váltott küldemények két tomusza, most pedig - az gész folyam eddigi tervezetéhez képest is gyarapodásként, sőt összességében még két kötetnyi bővülést ígérve - a Szép elmélet fonákja (Cikkek, művek, beszédek, interjúk - 1945-1957). Talán ez lesz a legelső híradás a minap még "nyomdameleg" újdonságról - köszönhetően annak a szerencsének, hogy a sajtó alá rendező Botka Ferenccel véletlenül összefutottunk Budapest belvárosában, s "véletlenül" volt nála egy példány. Köszönet érte azért is, mert Déry halálának 25. évfordulós esztendejében, a decemberi életmű-konferenciára készülve akkor is jól jön a kiadvány, ha e sorok írójának választott tárgyához, Déry dramaturgiájához nem közvetlenül kapcsolódik.
A Petőfi Irodalmi Múzeum hatszáz oldalnyi dokumentumot nyújt át az érdeklődőnek. A tárgyi és életrajzi vonatkozásokat feltáró Botka annak a periódusnak egy szeletét is feltérképezi - vagy korrajzában pontosabbá teszi -, amelyben ezek a szövegek keletkeztek. A szakavatott (és regényesen lebilincselő) kommentárok és adatközlések helyenkénti tényszerű hiányosságait az írások specifikus volta - például nem a nyilvánosságnak szánt fogalmazvány-jellege - és a szorító idő indokolhatja. Szántó Piroska sajnos már nincs az élők sorában (és mint Déry illusztrátorát, nem szükséges őt Vas Istvánnéként megnevezni), néhány adat "befért" volna még, s bizony névmutató is. E szépséghibák azonban fel sem tűnnek annak, aki belefeledkezik a Felelethez kötődő személvényekbe (a Felelet-vita majd külön könyvben lát napvilágot), a Fehér pillangó-vitába, a forgatókönyvekbe, vagy abba, miért jegyzett tervkölcsönt Déry...? Az életmű törzséhez képest mellékágaknak számító textusok - ebben a megjelenítésben - sokat elmondanak a terebélyről.
A minap Lajta Erika hozta ajándékba A törpeóriás (Magyar Napló) című regényét. Sok-sok hónappal ezelőtt a kézirat elolvasásának lehetőségével tisztelt meg az írónő (írásos véleményem kis részlete visszaköszön a hátsó borítón). Valójában a szerzőnek nem volt szüksége konzultációra, inkább csak - úgy tűnt - az önbizalma szorul megerősítésre. A különös testi-lelki alkatú címszereplőről írt, fantasztikumba hajló alakrajza a társadalmi szatíra okos és virgonc jelenbeli változata az irodalomtörténeti rokonulás (de nem feltétlenül az írói ihlet!) vonalán arról a tájékról ered, ahol Déry 1926-ban alkotott Az óriáscsecsemő című avantgard drámája elhelyezkedik. a kis fejezetek jó struktúrája és a szerkezet "dallama" érdekes és élvezetes művé avatja a történetet, mely annak ellenére is ügyesen komponált, mulatságos és eszes egésznek hat, hogy az alapötlet kiaknázása radikálisabban is történhetett volna.
Véletlenszerűen szereztem tudomást a Tiszatáj Könyvek új darabjáról - s Olasz Sándor főszerkesztőnek köszönhetően már jegyzetek is kerülhettek Szigeti Lajos Sándor A virrasztó költő című tanulmánygyűjteményének margójára. Az esszék, tanulmányok, kritikák mind a szerző tudósi oeuvre-jének centrális alakját, József Attilát mutatják be. (Ha már Déryvel kezdtük: az ő útja alkalmanként érintkezett József Attiláéval,, írt is a költőről. 1949-ben ezt: "Utcát, kollégiumot, emelődarut neveztek el róla: ami megtiszteltetés költőt halála után érhet, azt megkapta. Amelékbeszédeket tartunk, szobrot emelünk neki. De olvassák-e elegen...?")
Szigeti, a szegedi professzor vallomásértékűen, a Poézis és univerzitás (A szegedi egyetemista) című írással kezdi személyes-önfeltáró motívumokban egyébként sem szűkölködő, szuverénül szakszerű munkáját. A centenáriumi Illyés-évben ismételten nyomatékossá válhat 1991-es publikációja, az "Ők híven kihallják..." (1928 és/vagy 1932 Illyés Gyula és József Attila költői magatartásformájában). A legszebb okfejtés alighanem A költői teremtés mint kegyelmi állapot (A tenger motívuma József Attila lírájában), a legprovokatívabb A komor föltámadás titka (Költőnk kultusza és megítélése), mely az objektív és kollegiális opponensi állásfoglalásba a részben elütő saját vélekedéseket is beolvasztja.
Szigeti Lajos Sándor írásai egy tőről fakadnak: mindegyikban mellbevág, amint a lélektani ismeretekkel társuló literátus tudás a személyes érintettség és érzékenység húrjain szólaltatja meg a kérdéseket és az ajánlott válaszokat, az általánosító következtetéseket - mindezt úgy, hogy minden papírra vetett betűben a spiritualitás világoljék (egyben a pedagógiai attitűd domináljon). Hiába könyvtárnyi a József Attila-szakirodalom ennek a kötetnek helyet kell szorítani!
József Attila és Déry tibor nem voltak különösebben nagy sportemberek. Mindkettejük írótársa - a költőnek barátja, az írónak inkább távolságtartással kezelt és becsült ismerőse -, Nagy Lajos lehetne az, aki a Magyar sport enciklopédia (A-K) lapjait sietve felnyithatná kedvenc sportágának, a birkózásnak az ismertetésénél. A Kossuth Kiadó vaskos könyve megvillanó aranyszín köntösével nyilván sporttörténelmünk nagy sikereire, a magyar nemzet "sportnemzet" voltára is utalni akar. Az első kötet betűtartományából látható, hogy a második kötet majd épp - legyen bármilyen is a jelen... - a labdarúgás címszó (fejezet) táján kezdődik.
Ilyen típusú, átfogó sporttárgyú mű elég régen került a könyvesboltokba. Ha szemügyre vesszük azokat, amelyek valamiképp mégis elődnek tekinthetők, a sportágak erősen eltérő sorával találkozunk bennük. Igencsak átrendeződött - nagy mértékben bővült, módosult - a sportágak rendszere, a sportélet, a sportok világának szerkezete. Új enciklopédiánk megismertet az asztali-labdargúság, a bandy, a korfball, a kutyafogathajtás eredetével, szabályaival is. Leírja a curlinget, és külön a csúszókorongot (tehát az utóbbi szó valójában nem alkalmas az előbbi idegen elnevezés magyarítására, mert egy másik sportágat fed). Olvashatunk a jéglabdráól, s olyan küzdősportokról, amelyekben a világversenyeken érmeket szerző magyar versenyzők neve közreadhatatlan, a szövetségi regiszterek hiányossága, ellentmondásossága vagy egyéb okok miatt.
Az eredménylista-részben csak az olimpiák, illetve az egyéb nagy összecsapások arany-, ezüst- és bronzérmes magyar hőseinek neveit örökítik meg. Ebben az adattári anyagban a hely szűkösségéből eredő takarékos közlések gondokat is okozhatnak. Például nem jelölik, ha a magyar sportember nem magyar társ oldalán győz. Az irdatlan adat- és számhalmazba elég sok hiba, névelírás, értelmezhetetlen jel csúszott. A fényképek sem erősségei a műnek. Kicsinyek, és sokszor az sem derül ki a fekete-fehér felületek apró alakjairól, hogy vajon a sötét vagy a világos dresszt viselők-e a mieink. (A színes fotók szépek.)
Kétségbevonhatatlan értéke viszont a Lévai György főszerkesztésével készült enciklopédiának, hogy tömör, világos, eligazító összegzéseket nyújt a sportágak létrejöttéről, történetéről, szabályairól, kellékeiről és legfontosabb szakkifejezéseiről. Nemcsak például a gó és a golf, hanem a nálunk széles körben űzött sportágak ismertetése is rengeteg érdekességgel, új ismerettel ajándékoz meg. S ami különösen örvendetes: a Kossuth kiadványát a jól választott és írni tudó munkatársak úgy szövegezték, hogy az egyes sportágak, versenyszámok filozófiája, általában pedig a versenyszerű modern sporttevékenységek célja és értelme, a kultúrában való, "világalakító" jelenléte is kitűnjön. Egyrészt az újkori olimpiai játékok 1896-os megindulása, másrészt a sportszeripar 1960 utáni óriási fejlődése, valamint a tömegkommunikáció, a televíziózás a sportéletre, a sportágakra vetített igényei alig száz év alatt többször is átírták a sporttörténetet. Természetes, hogy e folyamatnak inkább a fényes, mintsem az árnyékos oldalai jelennek meg az emberi teljesítőképesség egy nagy terrénumával, legendás nevekkel és nagyszerű eredményekkel zsongító, de a sport(ok) megítélésében józan mértéket tartó mű lapjain. Örülök tehát, hogy nemrég, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon "belebotlottam" a könyv egy tiszteletpéldányába...