A boldog hülye és az okos depressziós című új könyvében a szerző évtizedek alatt felgyülemlett bölcsesség birtokában gondolja végig mindazt újra, amit eddig életről és halálról, szeretetről és gyűlöletről, szerelemről és családról, hitről és rítusokról képzelt.

– Mikor kezdett ismeretterjesztő tudományos könyveket olvasni, és tanait egybevetni a saját élettörténetével, tapasztalatával, amelyből ez a személyes hangú, őszinte kötet is megszületett?

– Viszonylag korán rádöbbentem, hogy az iskolában szerzett ismeretek nem elegendők a világ és saját magam megértéséhez. Olyan tudásra is szükség van, amit az iskola nem kínál: az emberi viselkedésben való jártasságra, problémamegoldó képességre, gazdasági és politikai ismeretekre, kritikus gondolkodásra, és főként egy olyan gondolkodási rendszerre, amelyben el tudjuk helyezni ezeket az ismereteket. Ősz fejjel jutottam el oda, hogy milyen jó lenne legalább belekóstolni az általam elhanyagolt természettudományokba, a kvantumfizikába, a biotechnológiába, az agykutatásba és sok más egyébbe. Elég mellbevágó felismerés, hogy az élet leghétköznapibb jelenségeinek megértéséhez is milyen sok mindenre lenne szükségünk. Ehelyett meg csak ácsingózunk boldogságra, sikerre, biztonságra, közben azt se tudjuk, mi fán terem. Egyértelmű válaszokat keresünk egy többértelmű világban. Nem csoda, ha megrekedünk a nyálas közhelyeknél.

– Egyetértően idézi Szabó Magda édesanyjának megrázó szavait: „a boldogság a katasztrófák üzemzavara”. Mi az oka, hogy az USA fotókon mégis a fülig érő szájú emberek országa, mostanában pedig a Facebook-posztok láttán már nálunk is ez az érzése támad az embernek?

– A boldogságnak számos megközelítése létezik a meséktől, a különböző vallásokon, ilyen-olyan életvezetési sikerkönyveken át a hétköznapokig. A boldogsághoz való viszony kultúra kérdése is. Szabó Magda édesanyjának szavait mások mellett azért idéztem, mert a mifelénk általános, keserű történelmi tapasztalaton alapuló életérzés szól belőle. De más kultúrákban, például az amerikaiban boldognak és sikeresnek illik lenni, miközben természetesen ott sem olyan boldog és sikeres mindenki, ahogy azt a kényszeredett mosolyok vagy az FB oldalak mutatják. És valószínűleg nálunk se annyian rosszkedvűek, mint erre a folyamatos panaszkodásokból következtethetnénk. A boldogság- és sikerkultusz manapság világdivat. Érdekes jelenség, amikor ez összetalálkozik egy panaszkultúrával, ahogy nálunk történik.

– Családjukban az Ön példaképéül választott „aranyos Blanka néni” is mindig mosolygott. Miben más ettől a most divatos keep smiling?

– Más a bájvigyor, más a vidámság és más a derű. A bájvigyor mesterséges, elfedi a valódi érzelmeket, a vidámságot talán átmeneti jókedvnek nevezhetnénk, Blanka néni viszont derűs volt. A derű, nem azt jelenti, hogy egyáltalán nincsenek sötét fellegek az ember életében, Blanka néni élete is tele volt tragédiákkal, a háborúban megölték a családját, utána kisemmizték a vagyonából, mégsem hallottam sosem a múlton bánkódni, és nem volt benne gyűlölet. Szeretett élni, értette és megértette az embereket. Kilencvenéves kora után is sokat olvasott, bridzselt a barátnőkkel, imádta a süteményt, a finom kávét, a szép tárgyakat, adott a megjelenésére. Apró, törékeny asszony volt, kilencvenhat évesen már olyan gyönge, hogy a rumos meggyes csokitól is becsiccsentett.  A halála előtti napon a kórházban hallottam tőle élete egyetlen panaszos mondatát. Az is csupán ennyi volt: „Tudod édes fiam, ez már nem az igazi!” A kutatások azt mutatják, hogy a boldogságra születni kell, alapvetően alkati kérdés, amin a tréningek, divatos megmondó könyvek maximum 10-20%-ot tudnak javítani. Az is jó, persze. A derű viszont, úgy gondolom, életszemlélet. Ahhoz bölcsesség és nyitottság kell.

– Tényleg hisz a szomorúság pszichológiai előnyeiben, és mik volnának azok?

– A divatos boldogság-kultusz lassanként annyira hiszterizálja a közgondolkodást, hogy már egy jót bőgni vagy kiadósat dühöngeni sem merünk.  Pedig az ember érzelemkészletében egyaránt vannak pozitív és negatív érzések. Olykor valamennyien félünk, haragszunk, szégyenkezünk, undorodunk, sajnálkozunk, bánkódunk és folytathatnánk a sort. Ha nem volnának ezek az érzések, akkor nem lenne művészet és valóban mindenki boldog hülye lenne. A magyar származású ausztrál professzor, Forgács József egy kutatásban kimutatta, hogy a szomorúságnak is számtalan előnye van. Ilyenkor jobb a memóriánk, pontosabb az ítélőképességünk, csökken a hiszékenységünk, jobban kommunikálunk, pontosabb az érvrendszerünk, motiváltabbak, szociálisan érzékenyebbek, kevésbé önzők vagyunk. Az a jó, ha sikerül a világot teljességében érzékelni.

– Sikerült alakítani saját hozzáállásán a szúfizmus költője, Rumi életszemlélete szerint? Tőle idézi: „Tegnap okos voltam, így meg akartam változtatni a világot. Ma bölcs vagyok, így megváltoztatom magam.”

– Aki azt képzeli magáról, hogy alapvető hatással lehet a világra, ráadásul csökönyös elképzelései vannak, az mindenki mást a saját képére akar formálni. S minthogy ez nem sikerülhet, dühében gyűlölködő és boldogtalan ember lesz. Ez az alapállás bennem szerencsére csak egész fiatalon volt meg. Azonban a Nobel-díjas kvantumfizikus, Niels Bohr gondolatán, hogy „A valóság alaptermészete a bizonytalanság”, még rágódnom kell. Egy folyamatos biztonságra törekvő ember számára ezt a megállapítást nem könnyű tudomásul venni. Így azután igyekszem elfogadni a kételyt, megtanulni kritikával gondolkodni magamról és a világról. Néha sikerül.

Mátraházi Zsuzsa
Fotó: Szabó J. Judit

Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós
Libri Kiadó, 250 oldal, 3999 Ft