„Mint mindenben, a fociban is a kitartás a legfontosabb” – olvashatjuk a Babilon Kiadó Mi Micsoda Olvasó sorozatának legújabb, Foci című kötetében, amely a futball világába kalauzolja el a 6-9 éves, kezdő olvasókat. Kiss Tibor Noé, a könyv írója ezt az ars poeticát adja a könyv mesélője, Robi gepárd szájába. Ő csak tudja, miről beszél, mert előbb ifjúsági sportolóként, később sportújságíróként és „hivatásos” szurkolóként negyven éve érdeklődik a labdarúgás iránt. Igaz, legalább ennyire szépíró is: számos irodalmi folyóiratban és antológiában jelentek meg szövegei, szerkesztőként és tördelőszerkesztőként dolgozik több lapnál, könyvkiadónál és folyóiratnál, három megjelent regényével – Inkognitó (2010, 2016), Aludnod kellene (2014), Beláthatatlan táj (2020) – pedig több irodalmi díjat nyert, és ezzel felsorakozott a kortárs irodalom jelesei közé. Legutolsó kötete felkérésre készült. Kitartásra ennél a munkánál is szüksége volt, az igazi kihívásokat az jelentette számára, hogy fociról kellett írnia – kisiskolás olvasóknak.

Gyerekkorodban az FTC-ben futballoztál, később Pécsett edzőként is tevékenykedtél. A gyermekkori, illetve a gyerekekkel szerzett focis tapasztalatod biztosan segített a könyv összeállításában, ami, ha jól tudom felkérésre készült.

Hét évig voltam a Ferencváros leigazolt labdarúgója 10-17 éves korom között. De egész gyerekkoromban fociztam, ahol és akivel csak lehetett. Később napilapos újságíróként tizenöt évig írtam napi/heti rendszerességgel futballról szóló cikkeket, focitipp.hu néven három társammal honlapot alapítottunk, amit 2018-ig működtettünk. A sport24 focis oldalán a kezdetektől ott vagyok, illetve az idén induló World Soccer magazin magyar kiadásában is állandó tárcaíróként számítanak rám focis témában. Dolgoztam női focisták trénereként, és ami nagyon fontos: 2013 és 2015 között hátrányos helyzetű gyerekek fociedzője voltam Pécsbányán. Heterogén közösség volt: együtt fociztak a nyolcéves gyerekek a huszonéves felnőttekkel. Azt hiszem, számomra a mostani könyv írásakor ez az edzői munka, illetve a saját gyermekkori focistaságom volt a leginspirálóbb.

A 23. köteténél járó Mi Micsoda Olvasó sorozat – a klasszikus Mi Micsoda széria egyik kistestvére – alapvetően az olvasni tanuló, kisiskolás korosztálynak készül. A kötetek zöme a német Tessloff Kiadónál megjelent könyvek magyar kiadása, de van néhány hazai fejlesztésű opusz is a sorozatban, például Magyarországról, Budapestről és a zenéről. Ebbe a sorba illeszkedik a Foci kötet. Egy efféle sorozatnak mindig vannak terjedelmi, szerkezeti, akár nyelvi megkötései. Mennyire kaptál szabad kezet a könyv összeállításában?

Szerencsére rám bízták a könyv megírását, teljesen a saját fejem után mehettem. Összeraktam egy szerkezeti vázat, kitaláltam, hogy milyen alapvető ismereteket lehet elsajátítania egy 6-9 éves gyereknek a foci világáról, ami egyszerűen és könnyen megérthető. Van benne egy kis focitörténet a játék kialakulásáról, a szabályok változásáról, vagy a különböző focilabdákról. Néhány szóval elmagyarázom, mi a világbajnokság, a Bajnokok Ligája, az Európa-bajnokság. Szó esik a bajnokságok rendszeréről, a világ leghíresebb stadionjairól és futballklubjairól. Bemutatom egy kicsit a női focit és összeállítottam egy – hangsúlyozottan szubjektív –világválogatottat. A záró fejezet a magyar foci történetével és legendáival foglalkozik, élén az Aranycsapattal, illetve röviden megismertetem a magyar bajnokcsapatokat is. Külön figyelmet fordítottam a szurkolókra, és arra, hogy nem csupán a nagy stadionokban, de a falusi focipályákon is zajlik ez a játék, ami szerintem lényeges.

Megkonstruált irodalmi nyelv helyett egyszerűen és világosan kellett megfogalmazni a legfontosabb tudnivalókat. Mennyire volt ez számodra könnyű vagy nehéz?

Aki olvasta a regényeimet, tapasztalhatta, hogy meglehetősen erodált nyelven íródtak. Ha nem is minimalista, de redukált nyelven fogalmazok, ezt az esztétikai irányzatot képviselem. Sportújságíróként szintén megtanultam röviden és tömören fogalmazni. Egyszóval nem állt távol tőlem a gyerekkönyvhöz szükséges egyszerű megfogalmazás, rá is éreztem talán, ám menet közben kiderült, hogy még jobban meg kell nyesegetni a szöveget, s ebben Rozgonyi Sarolta, a szerkesztőm segített nagyon sokat. Számomra új terep volt és más kihívást jelentett a gyerekkönyv, ez volt az első ilyen jellegű munkám.Nagyon élveztem, hogy össze kellett állítanom játékos kvízfeladatokat. Mindig is rajongtam a kvízekért, bármikor szívesen írnék akár focis kvízkönyvet is. A könyvben Robi, a gepárd teszi fel a gyerekeknek az egyes fejezetekhez kapcsolódó kérdéseket, ebbe lehetett vinni egy kis humort és játékosságot, amit nagyon élveztem. A lényeg persze mégis csak az, hogy a könyv segítsen a gyerekek olvasási és szövegértési készségeinek fejlesztésében.

Könyvedben összeraksz egy ideálisnak mondható világválogatottat: számos ismert és neves focista szerepel benne az elmúlt évtizedekből. Elég nagy merítés. Hogyan válogattad ki, kik szerepeljenek benne? Hiszen a mai gyerekekhez szólsz, akiknek már nem sokat mondanak a régi sztárok nevei.

Valahol a nyolcvanas években húztam egy vonalat, ami annyiból önkényes, hogy én is az 1982-es világbajnokság óta nézek focit. A nyolcvanas éveket megelőző időszakból viszonylag evidens módon össze lehetne állítani egy világválogatott Jasintól Beckenbaueren át Puskásig, Cruijffig, illetve Peléig. A világválogatott összeállításakor úgy gondolkodtam, hogy az azóta eltelt évtizedekből válogatok, amiben annak is szerepe volt, hogy a mostani harmincas-negyvenes éveikben járó szülők jobban emlékeznek Maradonára, mint Pelére. Emiatt talán jobban is tudnak beszélgetni ezekről a focistákról, találhatnak róluk videókat az interneten. A régebbi korok klasszisait máshol, más vonatkozásban helyeztük el a könyvben. Beckenbauert, mint a hátvéd, Cruijffot, mint a középpályás mintaképét idéztük, Puskás pedig önálló fejezetet is kapott. Persze a válogatásom szubjektív, biztos lesznek, akik másokra szavaznának, de talán nem tettem bele olyan játékost, akinek ne lenne ott a helye. Buffon, Baresi, Paolo Maldini, Roberto Carlos, Gerrard, Pirlo, Zidane, Messi, Mbappé, Cristiano Ronaldo alkotja a névsort, az edző Guardiola. Mindenkiről írtam egy rövid jellemzést, nagyjából két-három mondatban kellett megragadnom a játékstílusuk, a személyiségük lényegét. Ez a rész nehéz volt, de nagyon élveztem.

Gondolkodsz esetleg fociregényben? Nagy hagyományai vannak a magyar irodalomban.

Regényben nem, de valamilyen futballal kapcsolatos, esszéisztikus könyvben talán igen, egyszer… De az biztos, hogy csak akkor kezdenék bele, ha valami olyasmiről tudok írni, amivel valamit hozzá tudok adni ehhez a hagyományhoz. A focit a magyar irodalomban és közbeszédben övezi valamiféle nosztalgikus, idealizáló kontextus, ami tőlem meglehetősen idegen. Ha például lenne olyan ötletem, ami ezen túllépne, akkor biztosan nekifognék.

Visszakanyarodva a Mi Micsoda Olvasó Foci kötetére, a sorozatnál megszokott, hogy rengeteg kép és fotó kap helyet a kötetekben. Nehéz volt a válogatás?

Ez volt az egyik legnehezebb része a munkának. Sokszor nagyon nehéz volt jó minőségű, jogtiszta fotókat találni egyes játékosokról, Peléről, Baresiről vagy Beckenbauerről. Az is csak menet közben vált világossá, hogy amit leírok, az fotók nélkül nem nagyon fogja érdekelni a gyerekeket – de hát ezzel én is így voltam. Tízéves koromban félévente elmentem a Szabó Ervin könyvtárba, hogy a világ nagy futballklubjairól készült zsebkönyvben szereplő, kézzel rajzolt klublogókat nézegessem – a kedvencem a chilei Colo-Colo volt, a címerében szereplő fejdíszes indián miatt. De legalább ilyen fontos a történetmesélő: Robi, a gepárd, akit Kelemen Czakó Rita rajzolt meg. Időről időre feltűnik a könyvben, kiegészíti a szöveget egy-egy megjegyzéssel, dekázik, mindent kommentál.

Várható-e gyerekkönyves folytatás?

Én a szépirodalomban érzem a legnagyobb biztonságban magam, és ha a napi munkám mellett íróként sikerül néhány évente előállnom egy új regénnyel, az tökéletesen elégedetté tesz.

Mivel foglalkozol, amikor nem írsz és szerkesztesz, tördelsz irodalmi print és online lapokat?

Az állandó munkahelyem a Jelenkor folyóirat, 2011 januárja óta dolgozom a lap tördelőjeként. Az elmúlt két évben elkezdtem írókat mentorálni, szemináriumokat és egyéni foglalkozásokat vezetek. Korábban hasonló kurzusokat tartottam írótáborokban (Hajdúböszörményben és a FISZ-nél), és úgy tűnt, jól megy, a diákok is szerették, megtaláltuk egymással a hangot. Meglepően nagy igény van erre a fajta elmélyült szövegelemzői munkára. Addig sokan eljutnak, hogy írnak egy szöveget, és még a hibákat is látják benne, viszont azzal kapcsolatban nehézségeik vannak, hogyan tudnák ezeket kijavítani. Az írás is szakma és mesterség, készségszinten meg lehet tanulni, mitől és hogyan lesz jó egy szöveg, ezzel folyamatosan dolgozni kell.

Az első három regényed mindegyikére azt mondták, hogy érezhetően vagy láthatóan a saját életedből merítettél bennük.

Regényíróként minden szövegemnek van valami kapcsolódási pontja az életemhez, különösen az első könyvem esetében. Ahogy telik az idő, én is változom,fejlődöm, és a dolog most már éppen az ellenkezőjére fordult: ha vannak is életrajzi elemek az írásaimban, nem szálazhatók szét, nem fejthetők le a fikciós elemekről. És ez így van jól.

Mit írsz mostanában? Lehet ilyet kérdezni?

Dolgozom egy regényen, ami reményeim szerint jövőre jelenik meg a Magvetőnél. A főszereplője egy harminc körüli nő, ő az egyik narrátor. Egy baranyai faluban él, de az Alföldről származik – mindkét helyhez kötődöm, fontos nekem ez a két táj, ennyiben kapcsolódik a személyes életemhez. A másik narrátor a nő barátja, kulturális antropológus, aki a regény ideje alatt a szibériai hantiknál dolgozik terepmunkán. Ez a két szálat fűzöm egybe a készülő regényben, egy összetett történetről van szó, amelynek néhány részlete már megjelent itt-ott.

Honnan jöttek neked a hantik?

Valamiért mindig is vonzódtam a világvégi tájakhoz, a Világjárók sorozat kötetei máig a kedvenceim közé tartoznak, kedvelem az útleírásokat és a szépirodalmi utazásokat is. Szerettem volna, ha ennek a könyvnek az egyik cselekményszála valami olyan helyen játszódik, amit nem ismerünk. És egyszer csak eszembe jutott Nagy Zoltán, pécsi kultúrantropológus, akit még az egyetemről ismerek, és azóta a tanszék vezetője lett. Zoli több alkalommal dolgozott Szibériában, és a könyveivel, beszámolóival, privát jegyzeteivel és fotóival sokat segít a munkámban. Csak akkor érzem magam biztonságban a saját regényemben, ha az elbeszélt világ, az emberek, a táj is otthonos, jól ismert a számomra – emiatt a szibériai helyszíneken, a falvakban és a tajgában játszódó szakaszok esetében a szokásosnál is alaposabb kutatómunkát kellett végeznem, hiszen én magam sosem jártam a tajgában. Nagyon izgalmas belakni egy általam teljesen ismeretlen helyet úgy, hogy a Zolival készült „interjúkra” és az ő tudományos kutatásaira támaszkodom, miközben mégiscsak a saját képzeletem mozgatja a szálakat, én döntöm el, mi történjen a szereplőkkel.

Sokat küszködsz a szöveggel? Gyakran átírod az oldalakat, fejezeteket?

Az első pár fejezetet általában több körben javítom, finomítom. Nagyjából a könyveim harmadánál áll össze a regénynek az a világa és nyelvezete, ami aztán onnantól kezdve mintha a részemmé válna, mint egy bennem folyamatosan jelenlévő dallam vagy ritmus. Sokáig tart, mire idáig eljutok, rengeteg időt, éveket is elvisz a regényen való gondolkodás, a vázlatírás, a szerkezet felépítése, de ha egyszer mindez összeáll, akkor kezdődik a munka legjobb része, az írás. Ilyenkor már érzem a mondatok lélegzetét, tudom hol kell elkezdődniük és véget érniük, tudom, hova, milyen típusú, hangulatú mondat szükséges. A ritmus irányít, néha olyan, mintha zenélnék, és ez a fázis az igazi élvezet számomra.

Szénási Zsófia
Fotó: Komjáthy Zsuzsanna

Kiss Tibor Noé: Mi Micsoda Olvasó – Foci
Babilon Kiadó, 64 oldal, 3390 Ft

A Foci

megvásárolható

kedvezményes áron

a Babilon Kiadó

webáruházában