Géczi János költő, író, esszéista; immár 30 éve foglalkozik a rózsa kultúrtörténetével. Nemzetközi rangú szaktekintély.

– Géczi Jánossal 2008-ban beszélgettünk A rózsa és jelképei kapcsán. Miért éppen a rózsa?

– Nem pusztán azért, mivel a rózsa illatos, színpompás virág, amelynek helye van a kertjeinkben, a művészeti alkotásainkon, irodalmi műveinkben vagy az illatszereinkben. A rózsa kertészeti variánsai a vadon élő rózsákból az ember praktikáival jöttek létre és e virág többre érdemes, mint hogy pusztán dekoratív dísznövényként szemléljük.
A rózsakedvelés nyomairól az időszámításunk előtt háromezer évtől találunk bizonyítékokat. A folyómenti civilizációk e sajátossága meghódította a mediterráneum népeit, majd az antikvitás után, az iszlám és a keresztény világ terjedésével még elterjedtebbé vált. Mára a Föld összes térségében kedvelt növény, s a változatainak a száma felbecsülhetetlen. Az eltérő időszakok és eltérő mentalitású térségek emberei különböző, olykor eltérő okokkal kultiválták a rózsát, s e tevékenység eredményeként azonban nem csak botanikai lényként ismertük meg, hanem a vele és általa tevékenykedő, rá így-úgy hivatkozó ember sok tulajdonsága is hangsúlyozódott. A rózsa – pontosabban néhány, a jellemzőik révén érdeklődésre számot tartó rózsafaj – sorsának követésével a kultúra sajátosságainak a históriája is követhető, azaz a rózsák és a hozzájuk kapcsolódó elgondolások, mint például a rózsai jelképek, azoknak is érdekesek, akik e virágot ugyan nem kedvelik, de a művelődéstörténetet igen.

– Hogyan válhatott ez a növény a kultúra szerves részévé?

– A Földön élő társélőlényei nélkül az ember semmire sem ment volna. Néhányukra különösen nagy igényünk mutatkozik, ezekre civilizációs élőlényekként tekintünk. Szükségünk van rájuk a táplálkozásunkban, a higiéniai-medicinai igényeink kielégítése során és a kultikus-vallási gyakorlatainkban. A rózsa a civilizációs élőlények kb. 300 tagú köre szélén helyezhető el, de csakis a kis-Ázsiai kötődésű kultúrákban kultiválták s a használata onnan terjedt szét. Az antikvitásában, a keresztény és a moszlim világban találta meg a maga helyét, s hol az illata, hol a gyógyászati felhasználása, hol a ráépülő jelképek gazdagsága, hol a díszértéke miatt.

– Mi minden történt azóta?

– Időközben megjelent a monográfia reneszánsz időszakot körbejáró kötete, majd a 17-18. század rózsás eseményeit áttekintő munka is. Az utolsó két évszázadban annyira elbonyolódott és összetetté vált a rózsakultusz, amellett, hogy globalizálódott is a jelenség, s miután a vizsgálatát a botanikától a kulturális antropológiáig, a szimbólumtörténetig és a kertészetig több tudomány végzi, hogy annak pusztán vázlatos – egyetlen kötetnyi – áttekintésére vállalkozhattam. S most a kutatásom áttekintő, népszerűsítő, bőséggel illusztrált kiadványban jelenik meg

– Mi a „labirintus” tartalmi rendezőelve?

– A szigorú kronológia tűnt a leginkább hasznosnak. Korántsem eshetett szó valamennyi forrásról, áramlatról, eszmei következményről, de a rózsatörténet fókuszpontjaira azt hiszem sikerült rávilágítani. A tárgykört mélyebben megismerni kívánók pedig fellapozhatják a korábbi szakkiadványokat. Azt hiszem, hogy a knósszoszi első rózsafestmény, a négy őselem tanra alapozódott antik orvoslás dokumentumai, Plinius római rózsákról szóló tudósítása, az egyházatyák rózsaképe vagy a reneszánsz Mária-ábrázolásokon található növényjelképek és egyéb jeles fejlemények révén mégis felsejlik az egységes, bár több szálon futó története a virágnak.

– A rózsatörténet az emberi gondolkodás és képzelet története. Magyarországon mikor jelenik meg először és honnan vesszük át?

– A magyarság a rózsát – amint a név eredete is mutatja – a latinitástól kapta, s már keresztényiessé formázottan. A himnuszok, a történeti dokumentumok, de még a kódexekben található ábrázolások is Európa szerte hasonlóképpen mutatják fontosnak ezt a vértanúságra, Krisztusra, mint a legfőbb vértanúra s az Istenanyára egyszerre utaló, értékelésükre alkalmasnak talált virágot. A legfőbb keresztény erényt és tulajdonságokat kifejezni képes rózsa a kultúránk latin nyelvűsége után kezd sajátosabb magyar tartalmakkal rendelkezni, ámbár, amint az érthető, nagyon kevés nemzeti sajátságot képvisel. A rózsaképzetek amúgy mifelénk is eltérőek a katolikus illetve a protestáns vallási hagyományokban.

– A rózsatörténet elmondásához mi a legcélravezetőbb szemléletmód?

– Láthatólag Európa kulturális hasadásai szerint szakaszolható a história. A pogány-civis, iszlám-keresztény, keleti és nyugati kereszténység illetve a reformáció-ellenreformáció eredményezte eltérő szemléletek érzékelhetőek a rózsai elképzelésekben, amelyeket az egyes régiók, dinasztiák, eszmei áramlatok tovább árnyaltak.

– Mesélne a Géczi-rózsáról?

– A Kárpát-medencében 41 őshonos rózsafaj él, s mellettük még 21 természetes hibridfaj. 2013-ban Karácsonyi Károly Selymesilosván gyűjtötte be azt a hibridfajt, amelyet Kerényi-Nagy Viktor botanikus Géczi-rózsa névvel (Rosa x geczii Kerényi-Nagy) írt le és vezetett be a botanika részére. Időközben kiderült, hogy e rózsafaj a Nyírségben, Kassa környékén, a Gödöllői-dombságon és máshol is él. A fajvegyülék levélkéje dúsan szőrös, illattalan, a virágának a színe nagyon halvány rózsaszín. A fényképfelvételek alapján a virág öt szirma határozottan szív alakú.

Illényi Mária

Géczi János: A rózsa labirintusa - Egy örök jelkép nyomában
Athenaeum Kiadó, 440 oldal, 5999 Ft