Megjelent Tove Ditlevsen autofikciós trilógiájának harmadik kötete, a Függés. A Koppenhága trilógia befejező részében Ditlevsen négy sikertelen házasságáról, abortuszairól, írói karrierjéről és gyógyszerfüggőségéről olvashatunk, melyeket láthatatlanul, de jól kitapinthatóan köt össze a magány és boldogtalanság okozta kétségbeesés. A kötetet ezúttal is Kertész Judit kiváló fordításában olvashatjuk.

A Gyerekkor és az Ifjúkor után joggal számíthattunk volna egy „felnőttkor” című kötetre, azonban nem véletlen, hogy a harmadik rész nem azt a címet kapta. Egész egyszerűen azért, mert ahogy haladunk előre a történetben, egészen világossá válik, hogy Tove sosem vált igazán felnőtté. Sem a házasság, sem az írói karrier, sem a gyerekvállalás nem tette azzá. Írói sikerei anyagi jóllétet és megbecsülést hoznak neki, azonban érzelmi stabilitást nem tud teremteni magának. Hánykolódik a férfiak és a drogok között, mindenét odadobja a szerelem és a boldogság reményéért. Ígérje azt egy újabb férfi, vagy egy újabb gyógyszer. Erre a dinamikára mutat rá a függés szó, amellyel az eredeti cím is játszik. A dán cím „Gift”, ami egyszerre utal házasságra és a méregre is.

A trilógiát sosem lehetett napsütötte és idilli jelzőkkel leírni. Az útkeresés, a kitörés, a nyughatatlanság regényei voltak. Azonban a szegénységet és a kilátástalanságot mindkét kötetben enyhítette a mindent átható remény és Tove szilárd hite, hogy neki igenis sikerülhet, író lesz belőle. „Egyszer majd leírom az összes szót, ami átáramlik rajtam. Egy nap majd mások is elolvassák őket, kinyomtatva egy könyvben, és elcsodálkoznak, hogy mégiscsak lehet költő egy lányból is.” (Gyerekkor) És lett is, azonban ez mégsem volt elég ahhoz, hogy a démonait legyőzze. A Függés elénk tárja Tove házasságát a nála jóval öregebb Vigo F.-fel, majd a szeretettelen kapcsolatból való menekülését a csapodár Piet Hein karjaiba. A csalárd férfit később a diák Ebbére cseréli. Megérkezik életébe a gyermekáldás, de aztán az abortusz is. Kihűlt házasságából a szintén instabil Carl Theodor Ryberg karjaiba sodródik, aki kulcsszerepet játszik drogfüggőségének kialakulásában. Az utolsó férfi az életében Victor Andreasen, aki talán az egyetlen valódi támasza lehetett.

A kötet ugyanabban a lebilincselő, szikár stílusban íródott, mint az előző két rész, de témájában sokkal sötétebb, nyoma sincs a reménynek, ráadásul két pokoli témát is körbejár: az abortuszt és a kábítószerfüggőséget. Ditlevsen nagyon átütően és átélhetően jeleníti meg azt az őrületbe csapó állapotot, amikor elveszítjük a kontrollt és rögeszmésen megyünk valami után. Akkoriban illegális volt az abortusz Dániában, Tove mégis saját életét veszélyeztetve küzd, és mozgat meg minden követ, hogy megszakítsa a terhességét. És erre egyáltalán nem a realitásból táplálkozó kétségbeesés szolgáltat okot. Perspektívája elcsúszik, egy eltorzult valóságban létezik, ahol még a halál is jobb, mint az a veszély, hogy a szülés után ismét elhidegülnek a férjével. A magányosság rémképe erőteljesebb a halál fenyegetésénél is. Ugyanilyen átélhető, és emiatt mélyen elrettentő, az a mentális állapot, amibe drogfüggőként került, és az a pokoli út, ami az ideiglenes leszokáshoz vezetett.

„A pokol a Földön van.” – írja Ditlevsen, és óvatlanul hihetnénk is neki, de az igazi pokol a saját fejében volt, ahonnan kétségbeesetten próbált elmenekülni. A sok eleve kudarcra ítélt szerelmi kaland, a gyógyszerek és még az írás is ezt a célt szolgálta. „A legfontosabb az, hogy amikor írok, boldognak érzem magam, ahogy mindig is. Boldognak érzem magam, és mindent elfelejtek magam körül, amíg barna válltáskámmal el nem indulok vásárolni.” Az írás az eszköz, amellyel elrepülhet, elsősorban nem a hétköznapokból, hanem saját fejének nyomasztó gondolatai elől. Azonban az írás sosem tiszta örömforrás, kapcsolatuk konfliktusos, hiszen gyerekkorától kezdve egy titkolt, szégyellnivaló tevékenységként éli meg az alkotást. Magányt és nyugalmat igényel az alkotás, amit mindig lopott órákban kellett művelnie.

Tove Ditlevsen trilógiája kiállta az idő próbáját, jó 60 évvel az eredeti megjelenés után is húsbavágóak ezek a regények, amelyek egyaránt szólnak az útkeresésről, az álmokról, az egyensúly utáni vágyról, és arról, hogy milyen szédítő mélységekbe tudjuk rántani saját magunkat, ahonnan közhelyesen szólva az egyetlen kiút befelé vezet.

Vincze Dóra

Tove Ditlevsen: Függés. Koppenhága-trilógia III.
Fordította: Kertész Judit
Park Könyvkiadó, 196 oldal, 5499 Ft

Lehet másmilyen is az élet – Vincze Dóra recenziója a Koppenhága-trilógia első kötetéről

A nyugalom vagy kaland dilemmája – Vincze Dóra recenziója a Koppenhága-trilógia második kötetéről