Talán viccnek hangzik manapság, de Kukorelly Endre komolyan gondolja. Hogy a „széles néprétegeknek” olvasni kellene. S aki nem olvas, lemarad. Nulla üzleti megfontolásból alapított Szabó Károllyal közösen 2022-ben K.E.R.T. néven könyvkiadót. A kiadó működik, rendszeresen vannak könyvbemutatók, és tervek is bőségesen.

– Miért és hogyan szántad magad rá a mikrokiadó megalapítására, ami tudvalevőleg nem túl kifizetődő vállalkozás? Ha jól tudom, önerőből finanszírozod, ahogy egyéb közösségi ügyekbe – legyen az a Baumgarten-emlékdíj vagy a Nyugodt Szív a Lakhatásért Alapítvány – is rendre a saját pénzedet fektetted be. Nagy energiákat mozgósítottál, hogy létrejöjjenek és fennmaradjanak. Azóta mindkettő közösségi finanszírozásból működik. Nem is próbáltok meg sehova pályázni, mert eleve reménytelen?

– Nem biztos. Nem hiszem, hogy reménytelen volna, de nem pályázom. Az általam kezdeményezett projektek – vegyük ide az író futballválogatottat is, melynek szerepe, hogy kis falvakba, de külföldre is eljutva népszerűsítse a kortárs magyar irodalmat – nem kérnek állami pénzt, igyekeznek teljesen függetlenek maradni. A Nyugodt Szív Alapítvány és a Baumgarten-emlékdíjat menedzselő Gyümölcsöskert Irodalmi Egyesület tisztán közösségi finanszírozással működik, a polgári ethoszra épít – és ezzel talán építi is azt valamelyest. Azokra számítok, akik belátták, tudják-érzik, hogy közös érdekünk a magyar magaskultúra fenntartása. Mindenkire tehát; nem is feltétlen csak a „fogyasztókra”, akik „élnek is vele”: mindenkire, aki gondol a hazával és az utódaival. Korántsem csupán módos emberekre, mert az akár csak jelképes hozzájárulás is nagyon fontos. Összeadódik, felszorzódik. Aki így belekerül a kultúra terébe, annak többé nem is lesz kedve innen kikerülni.

– Mi volt a kiadó alapításának koncepciója?

– Ami a könyvkiadókat illeti, van ideálképem: kevés könyv, alaposan válogatva, nulla kompromisszum a minőséget illetően, nulla üzleti megfontolás. Nagyon elitistán hangzik, de a végletekig elitista vagyok. Régi futballistaként a csapat tagjaitól, a szerzőktől, az érintettektől, mindenkit, akit ez megérint, azt várom, amit magamtól: együtt gondolkodni, figyelni a többiekre, megtenni mindent azért, hogy minél jobban menjenek a dolgot. Kaptam pikírt megjegyzéseket, hogy miért akarok edző lenni egy kiscsapatnál, ha nagycsapatban játszom – erre nem is egyszerű válaszolni. Maradjunk annyiban, hogy csak. Kedvem kerekedett. Végig akarom verni a ligát. Oké, ez csak tréfa, abban viszont igazán bízom, hogy megint szexi lesz ez az egész, és hogy a tudatos, kultúrafenntartó polgárok nem csak a Nyugodt Szívet és a Baumgarten-projektet, de a K.E.R.T. Kiadót is segítik majd. Mert megérzik, hogy ez viszont őket segíti – kisegíti őket a bajból. Van egy igaz-vagy-nem, de mindenképp szép történet: Ignotus Pál, Hatvany Bertalan és Fejtő Ferenc fölkeresi Chorin Ferencet, a GYOSZ elnökét, hogy támogassa Szép Szó című készülő lapjukat, kapnak is egy húszezer pengős csekket – havi kétszáz pengő fixszel az ember könnyen viccel –, és mikor meghatottan kérdezik a bárót, hogy hány példányt küldessenek, azt a választ kapják: uraim, én csak németül olvasok! Baumgarten Ferenc Ferdinánd is Berlinben élt, németül írt, igazán őszintén, minden „ellenszolgáltatás” nélkül támogatta a Sas utca és Tisza István – ma József Attila – utca sarki bérháza – mai áron cirka 4 milliárd forint – jövedelméből szerelmét, a magyar irodalmat. Mondhatnám, Chorinokra és Baumgartenekre várunk, de hát akár egy korsó sör áráig bárki a szívére veheti az irodalom ügyét. Bár a mindenkori álladalom kötelessége támogatni, alapvető, hogy a kulturális szféra független legyen pártpolitikai befolyásoktól. Konkrétan és nyersen: elképesztően elfogultnak, méltánytalannak,abszurdnak tartom az utóbbi jó pár év állami beavatkozását, a művészeti díjazásokat, a támogatások mikéntjét. Többször írtam, beszéltem erről, azt kell tapasztalnom, hogy a döntési helyzetben levők kicsinyes bosszút állnak, saját sértődöttségükből fakadó frusztrációjukat kompenzálva. Érdemes volna egészen közelről megvizsgálni, miféle szakmaiatlanság folyik ezen a téren. Egész pontosan nyilván nem látok bele a döntési mechanizmusokba – ez már önmagában problémás amúgy, totális transzparenciára volna szükség –, de tudok ezt-azt, és amikor – noha ez sem szokás – neveket, például a pozícióhalmozó Mezey Katalin nevét említettem, csupán rebegő hangú elutasítás volt a válasz. Meg hogy kérjek bocsánatot! Ahelyett, hogy bárki az illetékesek közül leült volna velem, vagy bárkivel, megbeszélni a megbeszélendőket! Már bocsánatot kérek! – ahogy a vicc tartja.

– Eddig négy könyvet jelentettél meg a saját kiadódban, köztük ismert és kevésbé ismert szerzőkkel. Rédl Zora, Pertics Gergő, Farkas Zsolt és Tasnády Attila. Egy minimalista regény, egy első verseskötet, egy tanulmánykötet és egy 1989-es verseskönyv újrakiadása. Hogyan választod ki a szerzőket? Ők keresnek meg, vagy te ajánlod magad?

– Beesnek. A levegőből. Verset, esszét kiadni biztos veszteség. Most. Sebaj. Harminc éve tartok íráskurzusokat – olyanokkal foglalkozom, akik azzal foglalkoznak, amivel én –, és mindig jelentkeznek nagyon jók. Nem gondolom, hogy a „tanítványaimat” kellene kiadnom, megtalálják őket a nagy kiadók. Az utóbbi három-négy évben komoly szakmai sikere volt Bakos Gyöngyinek, Halász Ritának, Harag Anitának vagy Piros Verának, korábban például Tallér Edinának, Berta Ádámnak vagy Kerber Balázsnak. Pár héttel ezelőtt jelent meg Böröczki Csaba regénye a Kalligramnál, és most is dolgozom együtt olyanokkal, például Schillinger Gyöngyvérrel, Masri Mona Aichával, Székely Mártonnal vagy Kovács Attila Györggyel, akik sok helyen publikálnak már, és be fognak robbanni. Rédl Zora is megjelenhetett volna máshol, végül úgy alakult, hogy a K.E.R.T.-et választotta. Lesznek még ilyen szerzők, mondjuk így, tanítványok – neveket nem mondok –, és gondolom, mindenképp megnyugtató lehet egy pályakezdő számára, ha első könyvének megjelenése nem tűnik kilátástalannak. Tavaly felvettek a Digitális Akadémiába, azt a pénzt, amit kapok, ebbe a játékba nyugodt szívvel visszaforgatom, ha kell. De igazi fordulatot várok. Várom, hogy „széles néprétegeknek” beessen: olvasni alap. Verset olvasni alap. Viccelek, de komolyan gondolom. Aki nem olvassa el Tasnády Attila kötetét, lemarad. Aki nem olvas, az hülyén hal meg. Azért a Fargo című sorozatot, mind az öt évadot, nagyon ajánlom.

– Egy kis kiadó nyilván olyan műveket jelentet meg, amelyek tetszenek neki. Mondanál néhány szót az egyes kötetek erényeiről?

– Tasnády kötete először a nyolcvanas évek végén jelent meg. A 20. század második felének hat legjobb verskötete közt a helye, Weöres, Pilinszky, Szabó Lőrinc, Erdély Miklós és Tandori mellett. Rédl Zora kisregényének a Melyik kontinens?-nek kislány beszélője két világ között hányódik, édes és felkavaró történeteihez illően a nyelve elsöprően erős, szuggesztív. Pertics Gergő versei (Megjöttek a döngetők) két radikálisan különböző, egymást egyszerre ütő és kiegészítő regiszterben szólnak, hol mitológiai alapú „komolysággal”, hol brutálisan „hülyéskedve”. Farkas Zsoltot talán nem kell bemutatnom. Akinek esetleg mégis, az gyorsan tegyen úgy, mintha mindent tudna róla. Esszékötete, a Pozíciók és kompozíciók olyan széleskörű tájékozódású, és annyira szórakoztató a retorikája, hogy aki úgy dönt, egy évig csak ezt és a többi könyvét olvassa, nem fog lemaradni semmiről.

– Milyen kiadványokkal tervez a kiadó a jövőben?

– Megjelenik Laikus tájékozódás címmel képzőművészeti vonatkozású esszékötetem, ezzel azért eléggé tervezek. Még több minden van, kettőt említek: András Sándor kongeniális könyvét Klimó Károly festészetéről és Szabó Csaba Hölderlin-tanulmányát és versfordításait. Egy kis spanyol kiadóval közösen két nyelven megjelentetjük „Lamar Fria”, egy chilei nő és egy magyar férfi közösen írt regényét is.

– Beszéljünk egy kicsit a névről! Jó név, beszélő név, a kert, amelyben nem növényeket, hanem szövegeket gondoznak, de lehetne akár Kukorelly Endre Rt. is, nemde?

– Hiszed vagy sem, amikor Szentistvántelepen, a kertemben ülve kitaláltam a nevet, ez az rt-zés nem jutott eszembe. Az is csak később, hogy a K.E.R.T.-et összekapcsolom az általam alapított Gyümölcsöskert Irodalmi egyesülettel – meg a Baumgarten-emlékdíjjal. Az 1997-ben megjelent H.Ö.L.D.E.R.L.I.N. című könyvem mintájára pontok kerültek a betűk közé.

– A Facebook oldaladon láttam, hogy közösségi tevékenységed részeként a YouTube-on Ütközések kortárs költőkkel néven fut egy rovat, ahol naponta közzétesztek egy-egy verset és hetente egy-egy videóinterjút valamelyik kortárs íróval/költővel. Ez hogyan és miért indult?

– Juhász Péter kért föl rá, felajánlva a stúdióját, nekem pedig kedvem kerekedett beszélgetni kollégákkal. Élveztem, és csak most, utólag látom, hogy mekkora munka volt. Kortárs magyar vershálót szövünk a neten, és mindenkit befogunk, hiába fickándozik!

– A polgári öntudat és a polgári attitűd fontosságát hangsúlyozod minden fórumon. Egyre inkább úgy látod, hogy a minőségi kultúra csak ezekben az alulról kezdeményezett, civil összefogásokban tud megjelenni?

– Mint mondtam, az államot azért tartjuk, hogy tartsa fönn – ahogy az oktatást, egészségügyet stb. – a magaskultúrát, minél korrektebb módon. Könnyen belátható viszont, hogy a magaskultúra egyik aktuális végrehajtó hatalom horizontjába sem képes belekerülni. Ami fájdalmas ugyan, ám nem különösebb csoda, lévén igazából nem szavazatmaximáló. Elvesztette politikai, „vízügyi hivatalt” pótló szerepét, túlzottan befelé forduló, szolidaritásdeficites, végképp megosztott, polarizálódott aktorai leginkább a saját biznisszel foglalkoznak, semmi gesztus vagy erőforrás-megnyitás nem tántorítana ki amúgy sem senkit megrögzöttségéből. A létezett szocializmus alatt azért figyeltek erre a területre annyira, mert mindennél erősebb legitimációs ereje volt. Ez szerencsére már a múlté, ám annak a fajta, mai szemmel minimum fura aczélos „odafigyelésnek” járulékos hasznaként hajdan termelődött bőven presztízs is. Ennek, láthatjuk, pillanatnyilag oda. De csak pillanatnyilag, mert rajtunk múlik, hogy a presztízs, persze egészen más úton-módon, helyreálljon. A presztízst a polgári ethosz, tudat és öntudat, a polgári lelkesülés, vagy ahogy anno Széchenyi mondta volt, honunk szebb lelkű asszonyi állítják majd vissza.

Szénási Zsófia
Fotó: Debreczeni Fanni