Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

Az igazán jó irodalomtörténet egy kicsit művészet – Beszélgetés Kenyeres Zoltánnal

Szepesi Dóra - 2024.04.03.

„Én a korábbi és mai írásaimnak ebben a válogatott kötetében arra teszek ajánlatot, hogy fogadjuk el iránytűnek, útvezetőnek a huszadik század magyar irodalmában és ebben a magunk mögött hagyott új negyedszázadban azt a tartalmat és formát teremtő célkeresést, ami az Osvát Ernő szerkesztésében megindult Nyugat íróit igazgatta.” – írja Kenyeres Zoltán, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Széchenyi-díjas emeritus professzora, Laureatus Academiae Írók, költők, fogalmak című, esszéket, tanulmányokat tartalmazó kötetének fülszövegében.

– Az egyik kedvencem a kötetből az Arany János a Nagysalló utcában című írás. Azért is tetszett, mert az olvasó sokszor érzi személyes ismerősének az alkotót, aki bármikor becsengethet nálunk…

– Az irodalomnak csak akkor van értelme, ha személyes közünk van hozzá. Nekem Aranyhoz van, gyerekkorom óta imádom! Arany, Arany, Arany! Persze rajta kívül József Attila, Ady – és sorolhatnám – mert borzasztó nagy költészetünk van! Az egyik könyvemnek azt a címet adtam, hogy Megtörtént szövegek, mert úgy érzem, a szövegek megtörténnek velem – hasonlóan, mint amikor az utcán találkozom valakivel és ráköszönök, „Pistukám, tizenöt éve nem láttuk egymás, hogy vagy?” A szöveg is ilyen, nem csak papír, egy élő valami, ha egyrészt jó, másrészt, ha én is jó vagyok – mert az olvasónak is kell egy bizonyos beállítottság.

– Lehet ezt a készséget valahogy fejleszteni?

– Nem tudom. Nekem könnyű volt, írók közt nőttem föl, de lehet veleszületett rákapcsolódási képesség is. Nyilván egy matematikusban megvan a rákapcsolódási képesség a matematikai traktátusra, énbennem az nincsen. Borzasztóan érdekelt fiatalon a magas matematika, de nem tudtam kapcsolatba lépni vele, inkább riasztott. Az irodalom más, az engem vonz. De előfordul, hogy egy hozzám szóló versre valaki más azt mondja, nem érti, számára idegen. Attól függően, hogy milyen az ízléskultúránk, mi történik velünk, másképpen értelmezünk szövegeket.

– Az irodalomtörténész feladatát Ön úgy fogalmazza meg, hogy a hagyományok feledésbe merülő értékeire figyelmeztet, segít a tájékozódásban, a legújabb törekvések értelmezésében.

– Az a dolgom, hogy ha valaki mai regényeket olvas, figyelmeztessem, mi volt az előzményük. Én magyar irodalommal foglalkozom, az a dolgom, hogy a magyar irodalmat a maga történeti egészében egybetartsam. Nem kis feladat. Amilyen kicsi ország vagyunk, olyan nagy az irodalmunk! Azt szoktam mondani, hogy ha a gazdaságunk olyan lenne, mint az irodalmunk, akkor a svájciak sorban állnának, hogy áttelepülhessenek, a kanadaiak hajóra szállnának, mert jó lenne itt lenni, jó lenne magyarnak lenni. Az irodalomban vagyunk a legjobbak. Ez egy csoda!

– Miért? Talán a nyelv miatt?

– A nyelvünk is csoda, rendkívül izolált, mert nem vagyunk rokona se őse senkinek a nyelvünkben. A magyar őstörténet kutatói azt se tudják biztosan, hogy Árpád milyen nyelven beszélt. Semmi feljegyzés nincs róla. Nem tudjuk, hogy a hét törzs nyelve, nem hét különálló nyelv volt-e. Erre nincs bizonyíték, mert ugye nagyon későn alakul ki az írásbeliség. A magyar költészet a mondákhoz, mesékhez képest nagyon későn alakul ki. Janus Pannonius nagy költő volt, de latinul írt és nincs benne a magyar irodalomtörténet vérkeringésében, mert mi azt mondjuk, magyar az, amit magyarul írtak. Legjobb íróinkat ma már lefordítják öt-hat nyelvre – Krasznahorkait, Nádast, Spirót – a magyar kultúra már nem magában van, mint akár száz éve, tudnak róla, ismerik. De itt van például Kristóf Ágota, aki ’56-ban, 20-21 évesen a családjával elment az országból, Svájcban telepedett le, és franciául kezdett írni. Első regénye, A nagy füzet 1986-ban jelent meg, az első évben több, mint 10 nyelvre lefordították, azóta negyven nyelven olvassák. Nincs írónk, akit ennyire ismerne a világ, mint őt, büszkék vagyunk rá, de irodalomtörténetünkben, hogyha 1986-ról beszélünk, nem jut eszünkbe, hogy regényét az akkor megjelent hazai művekkel vessük egybe. Pedig a történet – ugyan nem mondja ki –Magyarországon játszódik 1944-ben, rá lehet ismerni Kőszegre és környékére.

– A könyvből tudom, hogy Füst Milánról jelent meg első recenziója.

– Igen, 1957-ben, egy könyvbarát lapban, én akkor érettségiztem. Ez mind én voltam egykor, Hábi Szádi küzdelmeinek könyve – erről írtam, borzasztó kezdetleges írás volt! Irodalomtörténész apám, aki a két háború között irodalmi folyóiratot szerkesztett, teljesen odavolt, hogy ez milyen rossz. Aztán ő meghalt és a többi írásomat már nem ismerhette. Meg kell tanulni írni. Ez egy bizonyos életkorban jön. Amiket ebbe a könyvbe beválogattam – mint írásműveket – jónak tartom. Azt gondolom, hogy az igazán jó irodalomtörténet egy kicsit irodalom. Persze vannak bizonyos ágai, kellenek a filológiai vagy életrajzi kutatások, fontosak, de szárazak.  Az igazán jó irodalomtörténet átlépi a tudomány határát. Nem is szeretem az irodalomtudomány szót; ugyan a franciák, angolok is így mondják, mégse az, mert nem lehet közös nevezőre hozni a fizikával, a matematikával. Megpróbálták az elmúlt 30-40 évben, és az egy teljesen rideg tanulmánysorozatot hozott létre, amit csak az ért meg, aki bedolgozta magát, az irodalomhoz voltaképpen semmiféle fogódzót nem ad. Halász Gábor talált ki az irodalomtörténészre egy nagyon jó kifejezést, azt mondta, művészi tudós. Mert írni is kell tudni. Akár egy szépirodalmi műben, az első mondat után a másodiknak zökkenés nélkül kell jönnie. Nem könnyű. Például ennek a könyvemnek a címe: Írók, költők, fogalmak – én ezen elég sokat gondolkoztam, mert a magyar irodalomban a költészetet vesszük előre. Mindig voltak nagyszerű íróink, csodálatos regényeink, de a műfajok közt az irodalomtörténetben először mindig a költészet jön, aztán a próza és utoljára a dráma. Én itt azért írtam, hogy „Írók, költők, fogalmak”, mert jobban hangzik. Hiszek abban, hogy nekem, irodalomtörténészként úgy kell tudnom értekező prózát írni, hogy az hangzásilag is jó legyen.

– A kötetben a sok híres szerző közt – érdekes módon – elsőkönyves íróval is foglalkozik. Cser Kovács Ágnes Zárvatermők kertje című könyvéről ír. A tanítványa volt?

– Igen, hallgatóm volt. Jött egy e-mail levél, hogy írt egy regényt, megengedném-e hogy elküldje. Persze, mit lehet erre mondani? Elküldte a könyvét, mondom a feleségemnek, Jutkának, nézz már bele, mégis miről szól. Végigolvasta és azt mondta, te, hát ez egy remekmű! Elolvastam én is, és azt mondtam, hohó, ez tényleg remekmű és írtam róla. Hogy miről szól? Gondolja el… itt van a két évvel ezelőtti Nobel-díjas Annie Ernaux, az egyik kisregénye Az esemény; aminek a témája, hogy egy fiatal nő teherbe esik és mindenáron meg akar szabadulni – a hatvanas években, az abortusztörvény idején, Franciaországban. Ebben a regényben pedig az történik, hogy egy nő hősiesen, irtózatos tortúrának veti alá magát, mert mindenáron gyereket akar. Úgy gondolom, hogy ebben a nyomorult, ronda világban, amiben élünk, egyvalami még mindig van: a nő világra tud hozni egy kis embert. Már nem tudunk belekapaszkodni Istenbe, a haza, meg ilyenek, inkább mosolyogtató dolgok… Semmi nincsen, és az Ágnes rájön arra, hogy van egy megdönthetetlen pozitívum, a női lét. Szerintem gyönyörű! Egyébként ez nem egy giccses szöveg, hanem szuggesztíven megírt, igen kemény regény, miközben van benne valami, ami az én világnézetem szerint nagyon hiányzik, hogy legyen valami… A könyvemben sokat hadakozom az iróniával. Kierkegaard mondja, a gödör mélyén még bele tudunk kapaszkodni a Jóistenbe, és amikor már az Isten sincsen, az az irónia, a legalja, a tagadása mindennek. Mi évtizedek óta ebben élünk, idáig jutott a világ. Ilyen nem volt még, mert ha más nem, volt a vallás, vagy egy politikai vallás, amiben hinni lehetett, de most már semmi nincs. Ez a kislány meg megírta, hogy ez azért mégis van.

– Korábbi irodalmunkban nagyon volt Isten, Adynál – például. Professzor úr gyakran mondja, hogy a mű zárt világ, nekünk kell tudni föltárni. Például Ady sem mond semmit, ha nem kérdezzük. Vajon mit kérdezhetnénk tőle?

– Nagyon sok mindent lehetne Adytól kérdezni. Például arról az álságos neo-hazafiságról, ami manapság dívik, mert az ő magyarsága tényleg tiszta, történelmi magyarság volt, abban semmi álság, semmi negatív, semmi hatalmi ácsingózás nem volt. Nyelvében is csodálatos. Azt mondja, tulajdonképpen ketten tudunk magyarul, Arany János, meg én.  Rengeteget írtak a nyelvezetéről. Az valami ősi nyelv, hihetetlenül megfogja az embert, ahogy Ady fogalmaz. De társadalmi szempontból is lehetne, kellene tőle kérdezni, mert ő tudta, hogy a társadalom rétegzett, és egy tisztességes szellemi élet nem gazdagságpárti. Az a nyomorultak, a szegények mellett van. Nem biztos, hogy tud segíteni avval, hogy megírja, de akkor is mellette kell lenni, ha nem tudunk segíteni.

– És Weöres Sándortól mit kérdezhetnénk?

– Weörestől nem tudom, mert ő olyan nagyon sokrétű. Érdekes dolog, Sanyival igazán jóban voltam, sokszor voltam náluk, teljesen offé volt a napi politikai életben, mégis volt benne valami légies. Végtelen egyszerű alázattal ragadta meg a világ sokféleségét, semmi nagyképűség nem volt benne. Ő az egyetlen költő, akinek nem kellett küzdenie az elismerésért. Adyt mit támadták! Petőfit kiröhögték – de neki nem kellett harcolnia, mindenki érezte, hogy zseni. Már fiatalon tudta, ki kicsoda, nem volt félszeg, följött a Logodi utcába Kosztolányihoz is, aki az első 10 percben tudta, ez a gyerek sokkal nagyobb költő, mint ő. Én arról írok, hogy Weöresben a jóságnak az a fajtája volt meg, amit Dosztojevszkij félkegyelműnek nevezett.

– Úgy tűnik, mára kicsit háttérbe szorult.

– Volt egy nagy Weöres Sándor kultusz, az átment egy Hamvas Béla kultuszba, és most nem tudjuk megmondani, kinek van kultusza a magyar klasszikus irodalomban. Adynak a ’70-es években, főleg Latinovits szavalatai miatt indult be a kultusza, az internacionalizmussal szemben, hogy a jóistenit neki, mégiscsak magyarok vagyunk! Aztán jött Kosztolányi, József Attila – de ő állandóan, mindenekfölött áll, József Attila kikezdhetetlen.

– Mostanában kik kerültek előtérbe?

– A próza. Például Tompa Andrea, Visky András; egy időben Nádas, aztán Krasznahorkai. Szerintem Nádas legjobb műve a legelső kis vékony kötete, A Biblia. Külön tanulmányt írtam a megbocsátásról. Világnagy princípium. Jézus Hegyi beszéde, a kereszténység programbeszéde. A világtörténelem legnagyobb és egyetlen győztes forradalma máig a kereszténység, nem lehet leverni, mert alapja a szeretet és a megbocsátás.

– Hogyan jelenik meg ez az irodalomban?

– Keresztény magyar irodalom fogalom nincsen, de a katolicizmus egy irány. Ilyen mondjuk Rónay György minálunk, vagy Pilinszky, akiről írok. Őnála gonosztalanabb költő nem volt. Pedig az egész 20. század a gonosz. Én sokat éltem benne, 1939-ben születtem. Emlékszem, amikor bejöttek a németek, amikor bombáztak. Hét hétig élt a ház összes lakója összezsúfolva egy kis pincében. Ott lettem hatéves, január 17-én, és február 12-én jöttek be az oroszok.

– Ilyen előzmények után a mostani századunkról mit mondhatnánk?

– Gondoljon arra, hogy a 18. század végén van a felvilágosodás, akkor jön a francia forradalom, ami egy borzalom, a 19. század kezdődik a napóleoni háborúkkal, teljesen felbolydul Európa – és a század végére megnyugszik. A mi kiegyezésünk táján jönnek a békeévek, és akkor arra gondolnak az emberek, most ez nagyon jó, na de a 20. század sokkal jobb lesz! De jön az első világháború, a második világháború, a fasizmus, a kommunizmus – a középkort gondoljuk így el – aztán ez is, a 20. század végére valahogy megnyugszik. Mi is azt hittük, hogy a 21. század már egy megtisztult század; és nem. Kitört a közel-keleti háború, az orosz-ukrán háború, válság Afrikában, Ázsiában, a világ nagy részén éhínség…A 21. század ebben a pillanatban teljesen kilátástalan.

– Az írók hogy dolgozzák fel mindezt?

– Egyelőre csak úgy, hogy disztópia, disztópia, disztópia. Csak ilyen regények jelennek meg egy szörnyű jövőről, rettenetes háborúról, diktatúráról, vagy teljes káoszról, mint Krasznahorkai nagyszerű regényében, a Báró Wenckheim hazatér-ben, amiről szintén írok. Választhat az ember, miben élne szívesen, teljes szétesett káoszban vagy abszolút diktatúrában. Az irodalom most erről szól. Ezért tartom nagyon fontosnak Cser Kovács Ágnes regényét, mert valami pozitívat mégis tud mondani. Akármilyen rendszer van, akárki a miniszterelnök, a nő világra tud hozni egy élőlényt – és ez mégiscsak egy csoda!

Szepesi Dóra

Kenyeres Zoltán: Írók, költők, fogalmak. Esszék, tanulmányok
Hungarovox Kiadó, 468 oldal, 4800 Ft

Kenyeres Zoltán Írók, költők, fogalmak című kötetéről Sz. D. írt, idekattintva olvasható

Az Írók, költők, fogalmak

megvásárolható

kedvezményes áron

a Libri és a Líra

webáruházában

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Szántó T. Gábor: A jazzprofesszor – Az Élet és Irodalom 2024/21. számából

Az Élet és Irodalom 21. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés