Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

Csúcspéldányszámok, 2023. első negyedév

K. A. - 2023.05.12.

Óh, nyájas olvasóm, mily megnyugtató, hogy éjre nappal következik, a világló holdat a fénylő nap váltja az égbolton, és a természetnek ez az örök szabályszerűsége a biztonság érzetével töltheti el az élet terheitől megfáradt szívünket, miképpen a KSH megbízható szabályszerűsége is ugyanúgy: tépázzanak bárhogyan bennünket az életnek viharai, megnyugvást lelhetünk annak tudatában, hogy az évszakok elkerülhetetlen váltakozásához hasonlóan, negyedévenként bizonyosan megjelenik a 10000 példánynál nagyobb számban megjelenő könyvek listája.

Eme kis – a Bridgerton család című, történelmi lektűr alapján készült tévé-sorozat modorában előadott (Lady Whistledown) – stílusgyakorlatra a 2023. első negyedévi példányszám lista legmagasabb példányszámú  kötete ihletett, Sarah Ferguson A szív iránytűje című kötete 30000 példányban jelent meg. A könyv fülszövegének felületes átolvasásából is kiderül – ha jól olvastam felületesen – hogy hercegnő írta hercegnőről, családi felmenőjének szívszorítóan érzelmes-szerelmes története a viktoriánus korból, amikor a hosszú szoknya alól kacéran elővillanó női boka szexinek számított, ha hinni lehet a divattörténeti kézikönyveknek.

Ámde, elszakadva most már ettől a stílusvilágtól, megállapíthatjuk, 2021. első negyedéve óta ez már a második olyan negyedév, amikor nem magyar szerző könyve jelent meg legnagyobb számban. (Nem szükséges talán bővebben kitérnem a szokásos információkra, a legnagyobb példányszámú művek negyedéves listáján a 10000 példánynál nagyobb számban megjelenő szépirodalmi, ifjúsági és gyermekirodalmi könyvek – és csak azok – szerepelnek, és az sem biztos, hogy amit első negyedévinek ismerünk meg, az valóban az – Sarah Ferguson könyve a Líra webáruház adata szerint 2022. november 21-én jelent meg – de ne akadjunk fenn ilyen apróságokon.)

A listára vonatkozóan tehetünk csupán érvényes megállapításokat: ezen a listán Sarah Ferguson könyve a legnagyobb példányszámú könyv.

Magyar szerzőktől 7, külföldi szerzőktől 8 mű került a friss listára. Kövessük az inflációstatisztika módszerét: az előző év azonos időszakában (2021. első negyedév) magyar szerzőktől 5 könyv, külföldi szerzőktől 17 mű volt a listán. Ez persze nem jelenti azt, hogy a magyar szerzők árfolyama emelkedett volna akárhány százalékkal, míg ezzel szemben a külföldi szerzők árfolyama csökkent vagy nőtt volna. Ez csupán azt jelenti, hogy a kiadók előző év végére, idei év kezdetére kicsit óvatosabbak lettek. A kiadók óvatosságának nyilván oka a nagy infláció is, amelynek következményeként minden költség megemelkedett (nyomda, papír, energia stb.) és a fizetőképes kereslet csökkent – nem ugyanolyan nagyságrendben és aktivitással vásárolnak könyvet a vevők, mint a korábbi években. A könyvszakma aktuális piaci folyamatainak feltárása nem tartozik szorosan ide, és igazán precíz adatok híján nem is volna lehetséges számomra. Ezzel összefüggésben apró érdekesség – és precíz adat –: a kiválóan működő MASZRE közgyűlési tájékoztatója szerint az elmúlt évben megjelent könyvek összoldalszáma kb. a fele volt a megelőző évinek, az OSZK adatai alapján. (Ennek persze legjobban a reprográfiai jogdíjra jogosult szerzők örülhetnek.)

A folyamatokat nagyobb távlatokban és bővebb adatsorok alapján lehet majd később elemezgetni, itt azt adhatjuk közre a KSH nyomán, hogy magyar szerzőktől a fentebb említett kategóriákban minden listára került mű 10000 példányban jelent meg.

Libor Erzsébet (Anne L. Green) Hazatérés Toszkánába című könyvén kívül csak gyerekkönyv került a listára, 3 cím Bartos Erikától, Fekete István klasszikusa, a Vuk, és 1-1 cím Balogh-Tóth Bernadettől és Berg Judittól.

A külföldi szerzők közül a már említett Sarah Ferguson könyve 30000 példánnyal a legnagyobb számú, utána Colleen Hoovertől a Minden tökéletesed következik15000 példánnyal, majd ugyancsak tőle egy könyv 12000 példánnyal (de még a 10000 példányosok között is szerepel egy könyve), holtversenyben Jeff Kinney – lassan mondhatjuk: örökös magyarországi összevont-példányszám bajnok (ld. korábbi közlemények) – két 12000 példányban megjelent könyvével. (Danielle Steel sajnálatosan hiányzik a jelenlevők közül. De majd…) A sort két 10000 példányos könyv – A sárkány felemelkedése és Ahol a folyami rákok énekelnek – zárja.

Nem éppen pompás évindító első negyedév, de tegyük hozzá, korábbi – inflációmentes és gazdaságilag kedvezőbb viszonyokkal tündöklő – években is volt példa már hasonlóra. Bizakodjunk, hátha lesz jobb!

Következik az aktuális lista, majd a korábbi listákban történő elmélyülést segítő linkgyűjtemény.

K. A.

Kiadott szépirodalmi, ifjúsági és gyermekirodalmi könyvek
2023. I. negyedév
Január – március

Magyar szerzők
Anne L. Green (Libor Erzsébet): Hazatérés Toszkánába      10 000
Balog-Tóth Bernadett: Hanga, a hangya és barátai nagy kalandja. A hóember      10 000
Bartos Erika: Brúnó Budapesten - Buda tornyai      10 000
Bartos Erika: Brúnó Budapesten - Pest szíve           10 000
Bartos Erika: Duna - Brúnó Budapesten 5.   10 000
Berg Judit: Rumini kincsei     10 000
Fekete István: Vuk     10 000

Külföldi szerzők
Ferguson, Sarah: A szív iránytűje      30 000
Hoover, Colleen: Minden tökéletesed           15 000
Hoover, Colleen: Ugly Love - Csúf szerelem           12 000
Kinney, Jeff:  Egy ropi naplója. Négy fal között      12 000
Kinney, Jeff: Egy ropi naplója. Kutya egy idő         12 000
Hoover, Colleen: Verity - Sötét titkok vonzásában! 10 000
Martin, George R. R. – García, Jr. Elio M. – Antonsson, Linda: A sárkány felemelkedése           10 000
Owens, Delia: Ahol a folyami rákok énekelnek        10 000

Miről árulkodnak a példányszámok? – interjú Bárdosi Mónikával
A felső tízezer – csúcspéldányszámok, példányszámcsúcsok
Csúcspéldányszámok, július – szeptember
A bestseller - 2012 példányszám rekordere
Csúcspéldányszámok 2013 első negyedévében
Csúcspéldányszámok, 2013. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2013. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2013. negyedik negyedév
Új rekorder: csúcspéldányszámok, 2014. I. félév
Csúcspéldányszámok, 2014. harmadik negyedév
Sikerlistás könyvek 2014-ben
Csúcspéldányszámok, 2014. negyedik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. első negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. negyedik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2016. első negyedév
Példányszámcsúcsok, 2016. második negyedév
Példányszámcsúcsok 2016. harmadik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2016. negyedik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2017. első negyedév
Új rekorder: Toldi 140000 – csúcspéldányszámok, 2017. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2017. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2017. negyedik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2018. első negyedév
Példányszámcsúcsok, 2018. második negyedév
Példányszámcsúcsok, 2018. harmadik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2018. negyedik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2019. első negyedév
Csúcspéldányszámok, 2019. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2019. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2019. negyedik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2020. első negyedév
Példányszámcsúcsok, 2020. második negyedév
Példányszámcsúcsok, 2020. harmadik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2020. negyedik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2021. első negyedév
Csúcspéldányszámok, 2021. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2021. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2021. negyedik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2022. első negyedév
Példányszámcsúcsok, 2022. második negyedév
Példányszámcsúcsok, 2022. harmadik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2022. negyedik negyedév

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*: