Pályája elején filmtörténeti és esztétikai tanulmányokat közölt, majd novellákat, regényeket publikált. Első előadott színdarabja felkérésre született, megírásakor rájött, hogy szeret és tud is jó dialógusokat írni. Legújabb kötete, A harag népe, három drámát tartalmaz.

– Mielőtt az új kötetről esne szó, hadd kérdezzem meg, miről szólt a legelső színdarabja?

– Attól függ, honnan nézem. Már a gimiben írtunk egyik barátommal iskoladrámát, azaz paródiát a tanárainkról. De ez talán nem számít. Az első igazit a rendszerváltás táján írtam, és egy karrierista művészről szólt, beleválogattam Csalárd látogatás címen az előző gyűjteményes drámakötetembe.

– Van-e valami közös ebben a három drámában, amely a kötetet alkotja?

– Talán az, hogy így vagy úgy, de mindegyik a színjátszás körül forog, és a három darab éltetője vagy közös gyökere az életrajziság, amely más drámáimra is jellemző.

– A könyv az Imagine 1.9.5.9. című darabbal indul, és Arthur Miller emlékének ajánlja. Miért?

– Nagyon szeretem Miller darabjait. Kiskamaszként még láthattam Timár Józsefet Az ügynök halála főszerepében, Pécsi Sándort pedig a Pillantás a hídrólban csodálhattam meg. Miller felesége, Marilyn Monroe pedig a filmvászon egyik legtragikusabb bálványa volt. A darab ötlete mégis Hruscsov ENSZ-beli cipős asztalveréséből pattant ki. Arra gondoltam, mi lett volna, ha a szovjet pártfőtitkár meghívja az amerikai sztárt Moszkvába, és a dublőze megy el helyette. El lehet képzelni, mi minden származik ebből. Egyébként szerepel a darabban az akkori teljes amerikai politikai elit, a Kennedy-fiúk, Eisenhower elnök, s alelnöke, Nixon. Szatírának szántam, de ugyanakkor elég súlyos, már-már tragikus véget ér.

– A Nonett – avagy szertelen kalandozás a zeneirodalomrengetegében nagy operák nagy figuráit fordítja ki valódi lényükből. Salome, Turandot, Gretchen, Carmen, Solvejg – hogy csak néhányat említsek a „mártírnők és öldöklő angyalok” közül, az instrukció szerint bárhol és bármikor megjelenhetnek. Mi érdekelte ezekben a nőalakokban?

– Nagy operarajongó vagyok, a zenés színház hölgyei jó ismerőseim – remek előadásokról és még jobb hangfelvételekről. Egy főiskolai kreatív írás kurzusomon támadt az ötletem, hogy az Ön által emlegetett kultikus figurák históriáit újraírásra feladjam a diákjaimnak. Végül én írtam meg modernizálva a mai utóéletüket, melléjük állítva a hozzájuk tartozó férfiakat, természetesen senkit sem a saját párjával, hanem összekeverve őket. Bolond világunkat talán efféle bolondériával jobban be lehet mutatni.

– „A mai drámáknak legalább a fele újraírás. Toposzok. Archetípusok. Nincs új a nap alatt.” – mondja a darab elején a dramaturg. Valóban így van?

– Az a figura valóban egy kicsit az én szócsövem. Nemcsak azért, mert magam is jó ideig dramaturgként dolgoztam. A szerző néha kiszól a drámából. Talán bocsánatos bűn, de nagyon meg akarja mondani a tutit. Aztán persze hátrébb húzódik, és hagyja beszélni a szereplőit. Ám amit ez a fiktív dramaturg mond, sajnálatosan igaz. Nemcsak azért, mert egy 19. századi francia kézikönyv szerzője (Georges Polti) szerint 36 drámai alaphelyzet létezik. Ha belenéz – nem most – egy elmúlt színházi évad programjába, seregnyi sikeres, főképp külföldi játékfilm színpadra állításával találkozik. Ami nem jelenti azt, hogy a drámaírók ne írnának drámákat. Írnak, de nem kellenek a színházaknak. Egy élő szerzővel sok baj lehet; akármit nem lehet a megírt darabja helyett előadni.

– A harag népe a néhány éve nagy port felvert zaklatási botrányt dolgozza fel. Úgy tudom, amikor kipattant a Marton-ügy, rögtön írni kezdte a drámát…

– Így van, azon melegében, 2017 végén kezdtem bele, és az első végigírás után pár hónappal meglett a mai formája, ahogy a kötetben olvasható. Nem dokumentum-drámát akartam írni, de bizonyos elemi tények visszaköszönnek az életből. Hat színész eljátszhatja. Azt szerettem volna, hogy szegényszínházi feltételek között, szerény díszletben, utcai ruhában játszható legyen. A tetejébe a hat játszó személyből három-három színész alakíthatja az eseményeket kommentáló, a cselekményt továbblendítő kórust. A szerző, azaz jómagam nem beszélek ki a darabból, de a szituációk, az összecsapások elmondják helyettem a véleményemet az ügyről, amely enyhén szólva is megosztotta a szakmai és a civil közvéleményt, annál is inkább, mivel később újabb csontvázak estek ki a szekrényből. Ám a darab sem azon melegében, sem a mai napig nem kellett egyetlen színháznak, sem a kőszínházaknak, sem az alternatívoknak. Maradt könyvdrámának.

– A drámakötethez Szakonyi Károly írt előszót, melyben kiemeli a humort és a színpadra termett (még nem bemutatott) darabok olvasmányosságát. Tervezik a színrevitelüket?

– Terveznénk, ha jelentkezne játszóhely. De az utóbbi években két életrajzi játékomat (Tolnay Klári, Edith Piaf) is saját rendezésemben állítottam színpadra. Ám jó lenne, ha maradhatnék a kaptafánál, azaz a számítógépnél, a kitalált alakjaimnál, a jó dialógusoknál.

– A viszonylagos visszhangtalanság, az, hogy nem játsszák ezeket a darabokat, elvette a kedvét a drámaírástól?

– Ahogy vesszük. Nemsokára megjelenik egy folyóiratban Páger Antal és Soós Imre soha meg nem történt találkozásáról szóló egyfelvonásosom. S dolgozom egy másik „fantasztikus” ötletemen: Joyce, Picasso, Sztravinszkij és Jancsó Miklós összejönnek egy orvosi várószobában. A többit az olvasók fantáziájára bízom.

Szepesi Dóra

Kelecsényi László
A harag népe - Három dráma
K.u.K. Kiadó