A falu és a falusi ember örök humor forrása a magyar irodalomban – éppen ezért furcsa jelenség, hogy az utóbbi időben sok fiatal alkotó helyezi a történetei színhelyét vidékre, gyakran éppen a peremvidéki falvakba; a humor mint olyan azonban mintha eltűnt volna a kortárs irodalomból, mintha az amolyan alantasnak számítana, és kevésbé lenne tőle szépirodalmi a szöveg. Akadnak vicces és vicceskedő kötetek, azonban ritkák az olyanok, ahol a humor mint központi elem van jelen. Többek között ezért is formabontó Vajna Ádám regénye, az Ami valójában Fancsikán történt.

Vajna a középkorba kalauzol vissza bennünket, ahol egy falu életét némileg felbolygatja, hogy új hóhér érkezik a településre. Egy új jövevény érkezése és annak hatása egy kis közösségre nem újszerű ötlet, számtalanszor tematizálták már a világirodalomban; a hóhér azonban kiváló választás a szerző részéről, hiszen nagyon érdekes szerepet tölt be egy középkori falu életében –

A közösség életét rövid, epizódszerű fejezeteken keresztül ismerjük meg, ami kellemes lendületet ad a történetnek. Fancsika lakói pedig egyáltalán nem unatkoznak: hol azon törik a fejüket, hogyan lehetne borsot törni a szomszédos település, Dósarákosa lakóinak az orra alá; hol azon, hogyan lehetne megbizonyosodni arról, valóban disznófarka nőtt-e a bírónak; hol azon, hogyan válhatna a falu megyei jogú várossá.

A regény erőssége abban rejlik, hogy ismert karaktereket vonultat fel, de nem szokványos történéseknek teszi ki őket, és nem szokványos nyelvezettel ír róluk. Ismerjük a boszorkányként kikiáltott gyógyító füves Magdit; ismerjük a túlságosan is ügybuzgó és vérontásra mindig kapható várkapitányt; ismerjük a karakán kocsmáros feleséget, aki saját maga viszi hátán az egész üzletet. Ami viszont mégis egyedivé teszi őket, az éppen fancsikaiságuk: egyikük lelkes rendszerváltó forradalmár, másikukat könnyen át lehet verni, és van, aki megszabadul bántalmazó házastársától, anélkül, hogy a közösség emiatt bármennyire is elítélné.

Fancsika lakói nem kifejezetten furmányos észjárásúak, de így is megtalálják a módját, hogyan köpjék szembe a társadalom, illetve a józan ész törvényeit: hogyan lehet egy már halott, elföldelt embert eretnekként újra kivégezni? Hogyan foghatnak perbe, majd ítélnek is halálra egy kecskét? Ha a magyar folklór olyan alakjai jutnak róluk eszünkbe, mint az okos fiú, aki kicselezte a halált, vagy akár az Andrus Kivirähk által leírt falu lakói az Ördöngös időkben, ahol folyamatosan átverik az öreg, csipás Ördögöt, az nem véletlen –

A szerző sokat játszik a perspektívával; sőt, a humor mellett a játék a kötet másik központi eleme. Korábbi kötetei ismeretében ez nem meglepő – már bemutatkozó verseskötete, az Oda is szinte az alkotás örömünnepe volt, ahol minden versben egyfajta intelligens pofátlanságot lehetett felfedezni, ahol az ismert irodalmi alakok és hagyomány megidézése mellett mindig tartalmazott valamiféle fricskát a szöveg. Ez nem hiányzik Fancsika történetéből sem: már maga a nyelvi megformáltság is egyfajta játék, ugyanis erősen hajaz a szájhagyomány útján terjedő történetek stílusára.

Ékes példája ennek a különféle válogatott káromkodások a szövegben, melyek az egészen szokványostól (a Lőkös nagyuram valaga) az egészen újszerűig (az összes nemeskisasszony egy teliberakott betyárribizli) egy egész skálát vonultatnak fel; és ahelyett, hogy az örökös alpári nyelvhasználat zavaró lenne, inkább csak hozzáad a lakókról bennünk élő képhez. A nyelvi humoron kívül a szituációsból is jócskán kijut a kötetben:

„A Peti meg, miután az új hóhér nagyjából fél miatyánk alatt horkolós álomba merült, elindult haza az apja szerszámaiért, eltévedt az út és a folyó között elhúzódó erdősávban, rátalált a folyóra, a partról megpillantotta a várat, és mivel nem akarta szem elől téveszteni, átgázolt a folyón, a túlparton rátalált az útra, hazament, elhozta az apja szerszámait és néhány szöget, nagy nehezen visszatalált a most már új hóhér házához, megjavította az árnyékszéket, beleszart, visszavitte az apja szerszámait és a maradék szögeket, aztán megebédelt otthon még egyszer, mert jó étvágyú fiú volt a Peti, mondta is neki mindig az anyja, hogy Peti, aki a szart is megeszi, és ezen valamennyiszer együtt nevetett az egész nagy család.”

A legnagyobb játék a kötetben azonban az, amit sokáig nem veszünk észre, hiába utal rá már maga a cím is: a valóság kérdése.

Azonban el vannak rejtve más elemek is a történetben, egy alkalommal a hóhér például úgy kínvallat egy delikvenst, hogy elmagyarázza neki, mit tenne vele, HA kínvallatná, a vallatott pedig már üvölt is kínjában. Ugyanő mesél egy történetet egy cseh kisasszony ellopott nagyértékű nyakékéről, és amikor aztán megkérdezik, végül ki tulajdonította el a nyakláncot, azt válaszolja, „nem tudom, még nem találtam ki”.

A végül elérkező farsang és az éves ostromjáték pedig az egészet a feje tetejére állítja: már nem tudni, ki kicsoda, ki ellenség és ki barát; Magdi hirtelen harcos forradalmárrá válik, aki meg akar szabadulni az uralkodó osztálytól; a vár ostroma hirtelen valóságossá válik; a török kémek hirtelen valóban előbújnak. Ahogy ez a káosz fokozatosan elterjed, úgy válik az ábrázolás is egyre fragmentáltabbá, mintha a falu lakóira ereszkedő vörös köd végül az olvasóhoz is megérkezne. Nehezen rekonstruálható, hogy pontosan mi zajlik le a farsang napján, de nem is cél – a balladai homály még inkább hozzájárul a korábban már említett szájhagyományra utaló stílushoz.

Az Ami valójában Fancsikán történt tehát nem csupán egy bravúros prózai debütálás egy eddig főként költőként ismert alkotótól, de fontos bizonyíték arra is, hogy a humor nem alantas kategória a szépirodalomban – Vajna Ádám megmutatja, hogy a nevetés lehet eszköz is, mely segít rádöbbenteni minket arra, hogy valójában nem különbözünk annyira Fancsika lakóitól. Lehet, hogy az elmúlt években mind a társadalom mint egész, mind pedig az irodalom mint egész elfelejtett nevetni; ez a kötet azonban garantáltan kirángat minket ebből a fásultságból.

Bráder Edina

Vajna Ádám: Ami valójában Fancsikán történt
Pesti Kalligram Kiadó, 224 oldal, 4500 Ft