Szinte biztos vagyok benne, hogy amikor a dél-koreai születésű Han Kang tavaly elnyerte az irodalmi Nobel-díjat, a legtöbb olvasó nem akkor hallotta nevét először. A szerző ugyanis megkerülhetetlen jelenség a kortárs irodalmi életben: korlátokat feszegető, társadalmi témákat érintő, egyfajta puritán stílusú, és mondjuk ki, sokszor kegyetlen szövegei olyanok, amivel ritkán találkozhatunk olvasói pályafutásunk során.

A Növényevő viszonylag korai műve, mely még 2007-ben jelent meg eredeti nyelven, azonban meglepően sokat kellett várni, hogy hozzánk, Európába is eljusson: angol fordításban csak 2015-ben vehették kezükbe az olvasók. Talán nem is csoda, hogy Han Kang művészete lassan szivárgott be az európai olvasóközönség köztudatába. Művei olyannyira furcsák és szokatlanok, hogy először valószínűleg kizárólag az igencsak kalandvágyók vették kezükbe őket, és nekik kellett meggyőzniük másokat is arról, hogy igenis érdemes erre a rá odafigyelni.

Nem szokványos Jonghje, a Növényevő főszereplőjének története sem. „Amíg a feleségem növényevő nem lett, egyáltalán nem tartottam különlegesnek” – Jonghje férje ezzel a vallomással kezdi a regényt. Jonghje élete ugyanis egészen addig az átlagosnál is átlagosabb. Megjelenésében semmi szokatlan nincs, testalkata teljesen átlagos, egyenes bubifrizurája nem tér el más nőkétől az utcán. Otthon csendes, nem panaszkodik, és mindennap friss étellel várja haza férjét. Egészen addig a napig, amíg egy álma mindent meg nem változtat. Álmában egy sötét, fenyegető erdőben jár, ahol nem elég, hogy a levelek vágják a talpát, de a fák ágairól hatalmas véres hússzeletek lógnak. Ahogy keresztülverekedi magát rajtuk, ő maga is véres lesz – és csak utóbb veszi észre, hogy részben azért, mert beleevett azokba a szeletekbe.

Innentől kezdve minden megváltozik. Jonghje nem hajlandó többet semmi állati eredetűt magához venni, és hamar ráébredünk, hogy ezzel nem pusztán étkezési szokásai változnak meg, hanem lassanként személyisége is átalakul. Szinte kafkai átváltozásának a hús elhagyása pusztán az első lépése. Idővel elhagy minden külsőséget, már nem hajlandó sminkelni vagy melltartót hordani, és egyre kevésbé tűr meg bármilyen anyagot a bőrén. Egyre csökken az általa elfogadhatónak tartott élelmiszerek listája, így testsúlya is, mígnem szinte az összes csontja kivehető bőrén keresztül. Napról napra lefejt magáról mindent, ami a valósághoz köti, mígnem szinte teljesen kívülállóként tekinthet magára. De ugyanezt éri el a külvilággal kapcsolatban is: családja ódzkodik tőle, idegenként tekint rá, ahogyan a társadalom is. A könyv egyik legsokkolóbb jelenetében apja megkísérel leerőltetni egy húsdarabot Jonghje torkán, aki erre válaszul felvágja csuklóját egy konyhakéssel.

Arra azonban, hogy mi készteti erre, nem kapunk egy kész, egyértelmű választ. Már csak azért sem, mert a kötetnek ugyan három elbeszélője van, de egyikük sem maga Jonghje. Először férje szemszögéből látjuk, aki egyre inkább elhidegül tőle, ahogy a nő leválasztja magát a társadalomról; aztán a sógora szemén keresztül, aki egy művészi vízióján keresztül az életben már alig résztvevő nőt jelöli ki vágyai leghőbb tárgyaként; végül pedig a szorgalmas, mindig korrekt nővér szemszögéből követhetjük az eseményeket. A nézőpontváltások Jonghje átalakulása állomásainak feleltethetőek meg: férjével együtt az állati (emberi) létet hagyja maga mögött, a következő szakaszban az állatias és a növényi lét között ingadozik, míg végül a harmadik epizódban már a teljes növényi létnek lehetünk szemtanúi. A három felvonás nyelvezete a szereplőkkel együtt változik, megismerhetjük a férj, Csong csendes frusztrációját felesége deviáns viselkedése miatt – hogyan fog társaságban viselkedni? és még melltartót sem hajlandó felvenni? az egészet azért találta ki, hogy őt szívassa? –, Inghje nyugodt, kimért mondatait, és a művész látomásait leíró költői nyelvezetet.

A Növényevő a vágyak regénye – azoké, melyek megvalósulnak és azoké, melyeket elfojtanak. Azoké, melyek a társadalom szemében megvalósulhatnak, és azoké, melyeket a társadalom szerint el kellene fojtani. Semmilyen előzetes figyelmeztetés nem készíthet fel azokra a jelenetekre, melyeket ebben a kötetben olvashatunk, és biztos, hogy sokuk még vissza-vissza tér majd később gondolatainkban. Az előbb említett kényszeretetés még a finomabb jelenetek közé tartozik.

Jonghje arra vágyhat, hogy kilépjen a fájdalmasan hétköznapi életéből, hogy ne csak tengjen-lengjen napról napra, miközben megfőzi a miso levest és kivasalja a férje ingjét, mielőtt az munkába indulna. Úgy érzi, mindennap erőszakot kell tennie saját magán, hogy olyannak láttassa magát, amilyennek a társadalom szemében lennie kellene: csendesnek, engedelmesnek, támogatónak. Ebből azonban nem tud máshogy kilépni, az egyetlen eszköz, mely kezében marad a lázadásra, az a saját teste. És szépen, lassan elkezd minden erőszakot  felszámolni a létezéséből: először a mindennapi gyilkosságra mond nemet, majd minden egyéb állati eredetűt is megvon magától; később a szavai vesznek el, mert olyan, mintha még a szavai is erőszakot tennének a csenden, a kezeit alig akarja használni, mert azok is erőszakra teremtettek; és végül minden mást is megvon magától a fényen kívül, mert a legnagyobb erőszak bizony az, amit az emberiség követett el a világ ellen, és ő ebben nem hajlandó többé részt venni. Így lép ki végül a neki kiosztott szerepből és lesz saját élete – halála – ura.

Jonghje története annak a története, milyen eszközökkel ragadhatja magához a hatalmat saját maga felett egy nő, és hogyan léphet ki a társadalmi korlátokból; ugyanakkor a nő nem pusztán az elnyomás ellen, hanem az emberek egymással szemben tanúsított kegyetlensége ellen is fellázad – a húsevés megtagadása ennek a szimbóluma is.

Ez a rövidke kötet még meglepően sok témát rejt csekély számú oldalán, de egy biztos: maradandó olvasmányélmény.

Kegyetlen, sötét és nagyon sokszor kellemetlen, de hihetetlen erejű élmény, melyből egy-egy kép vagy gondolat még bizony sokáig kísérthet majd minket. Ahogy Jonghje egyik utolsó, nővéréhez intézett gondolata is: „Amikor felébredsz, rájössz, hogy van egy másik világ. Egy napon fel kell ébrednünk.”

Bráder Edina

Han Kang: Növényevő
Fordította: Kim Bogook, Németh Nikoletta
Jelenkor Kiadó, 179 oldal, 3999 Ft