Kelecsényi László öt új drámát tartalmazó kötete az idei Könyvhétre jelent volna meg. A nyomtatás mégis elmaradt, úgyhogy most egy meg nem jelent könyvről beszélgetünk.

– Ezek a drámák az elmúlt néhány évben születtek. Egyrészt a múlt század nagy színészeiről – Karády Katalin, Páger Antal, Soós Imre – és élő kortársainkról – Esztergályos Cecília, Tordai Teri, Koncz Gábor – szólnak, valamint Jókai Mór 200. évfordulójához kapcsolódóan íródtak. Általában felkérésre vagy pályázatra írod a darabjaidat? S miért, hogy csak felolvasószínházi lehetőségig jutnak el?

– Későn jövő vagyok. Irodalmi pályafutásom utolsó évtizedében kezdtem drámákat írni. Néha pályázatra születnek, de legtöbbször magam felkérője vagyok. Az eszményképem javarészt nem egyezik a mai színházi divatokkal. Ha elárulom, kiket tartok a mestereimnek, mindjárt beáraznak a hátsó polcra száműzött szerzők sorába. Elsősorban Molnár Ferenc és Örkény, de vállalom, hogy kedvelem Hubay Miklós és Illés Endre drámaírói munkáit. Igazi menedékem a manapság divatos felolvasószínház.

– Nem először írsz Karádyról, miért érdekel annyira a személye?

– Úgy látszik, nem tudjuk elengedni egymást. A kezdetek még a múlt század ködébe vesznek. Először egy meglehetősen szigorú szövegezésű filmszínészportrét írtam róla még az ő életében. Olvasta is, bár nem küldtem el neki.

Rátermett énekesnők vállalták az újraélesztését, s nem mondtam nemet az igényekre. Nem bántam meg, annál is inkább, mert újabb kutatás közben tudatosult bennem, hogy az édesanyám meg ő egy időben lehettek egy hollandiai gyermekmentő akcióban.

– Érdekes lehetett volna Páger Antal és Soós Imre személyes találkozása, amiről az egyik darabod szól. Hogyan jött ez az ötleted?

– Egy villamosmegállóban láttam egy plakátot, két látszólag össze nem illő történelmi személyiség találkozásáról. Páger és Soós képzeletbeli randevúja kétféle szakmai életút súlyos tanulságait hordozza.

Az egyik áldozat lesz nagyon fiatalon, a másikból a jég hátán is megélő univerzális színész válik. Kevés jobb drámai helyzet akad egy szerző számára. Megjegyzem bemutattuk: Blaskó Péter főszereplésével.

– A Színész vagyok, ments ki innen – kesernyés komédia két részben.A darab az Újszínház 2024 őszén meghirdetett pályázatára készült. Előadásra nem került. Láttam a nyertes bemutatott darabot, a címe: Krémes keringő. Ebben Tordai Teri helyett Drahota Andrea játszott, mellettük Esztergályos Cecília, Koncz Gábor és Timkó Eszter. A bemutatott mű nagyon hasonlít a tiedéhez, és szerintem semmivel sem jobb. Mi volt a feladat a pályázaton?

– Négy remek színészre volt kiírva a pályázat, s tudható rólam, hogy imádom a színészeket. A szituáció is meg volt adva, szinte nekem szólt, mert nagyon szeretem a zárt színpadi helyzeteket. A végeredmény ismert. Annak örülök, hogy a pályáztató színház dramaturgja külön megdicsérte a munkámat. A többi néma csend. Annyit még, hogy ha a számomra kedves témában sem érhetek el sikert, akkor ezen a tényen igencsak el kell gondolkoznom.

– A Maszkok és perszónák Jókai Mór születésének 200. évfordulójára készült. Nagyon tetszik az ötlet, hogy második felesége, Nagy Bella alias„Madame Zsoké” egy londoni öregek otthonában él, s a gondozója egy ázsiai ápolónő, Tamira, akiről Bella azt hiszi, kém. A téma, a hírnév természete, a híresség sorsa – minden korban aktuális. Szívesen megnézném a tervezett bemutatót!

– Hát még én! De erre egyelőre várni kell. Kecsegtető volt a pályázat, s nem tagadom, a díjazása is ígéretes.

Utána első felindulásból, ebből a témából írtam egy filmforgatókönyv verziót. A most megbukott egyablakos támogatói rendszer olvasói fügét mutattak, pedig rendezőm, sőt, főszereplőm is lett volna. Talán most új ablakok nyílnak.

– A kötet ötödik darabja némileg kilóg a sorból. Már a címe borzongató: Világvége előtt egy nappal. Olvasva csak érzelmi katasztrófa-helyzetet látok benne. Házassági válság a hétköznapok furcsaságaival megtűzdelve. Van benne szerelmes ételfutár, üldözött feltaláló, de még Jézus is megjelenik, igaz, hogy egy nő alakjában. Mire fut ki ez a karneváli játék?

– Mintha tényleg karnevál lenne. Majdnem mindenki a hamis énjét mutogatja. Eltévedt emberek vagyunk, mondja ki a főszereplő pszichiáter asszony, aki a saját házasságát sem tudja gatyába rázni. Egy profi rendező kellemetlenkedően kellemes színházi estét tudna belőle színpadra állítani. Várom a csodát – a világvégét nem.

– Míg manapság úgy tűnik, nagyon népszerű a színház, teltházakkal játszanak, mégis nehéz dolguk van a kortárs drámaíróknak. Mi a tapasztalatod, a véleményed erről?

– Egy korábbi interjúmban mondtam, hogy egy élő drámaíróval mindig baj van. Akadt olyan darabom, ahol az első olvasópróbán felálltam, és levetettem a nevem a színműről, amit a rendező a felismerhetetlenségig átírt. Ez szélsőséges példa, de megtörtént. Talán egyfajta írói módszer ment ki teljesen a divatból. Író otthon ír, leadja, elfogadják, néha kifizetik. Aztán próbálni kezdik, és a rendező, ha nem is írja át, de megtölti a saját víziójával. Aztán elő is adják, aztán meg is nézik, olykor sokan.

Vállalom, hogy inkább könyvdrámát írok, és néha felolvasószínházi körülmények között megrendezem. Több mint tíz éve járok ezen az úton. Néha pályázok egy-egy darabommal. Az eredményem a nullával egyenlő.

– Nem keserít el az ismétlődő kudarc?

– Elkeseríthetne, ha nem találtam és szerveztem volna magam köré egy lelkes kis csapatot. Színészek, muzsikusok jönnek játszani a zenés életrajzi játékaimba. Előadási helyszíneket is szervezek, ahol még tisztes gázsit kapunk. Mégsem hullanak a semmibe – csúnya szóval élve – a „szövegeim”. Egyszer meg drámaíró versenyt szerveztem. Na, abból lett aztán megírásra érdemes hajcihő.

– Egyáltalán mennyire kelendő ma a dráma műfaja?

– Nem vagyok biztos benne, hogy amit hagyományosan színdaraboknak gondolunk, arra a ma uralkodó trendeknek szüksége van. Ahol a Hamlet nagymonológja ekképpen szól: „Lenni vagy nem lenni, na ez az b…szd meg”, s közben a színész egy revolvert tart a kezében, ott nem drámát játszanak el, hanem a nézőket teszik próbára.

– Schilling Árpád egy április 19-i Facebook bejegyzésében írta, hogy Budapesten legalább öt olyan színház van, ahol új vezetőségre van szükség. Neveket is mondott.  Összességében több milliárd forint állami támogatásról és több ezres befogadóképességű épületekről volt szó. – Mi a véleményed a lehetséges változásokról? Milyen színházakra van/volna szükség?

– Leben und leben lassen. Legelőször ez a, meglehet, elkopott bölcsesség villan az eszembe. Tudom, hogy mindenki, szinte kivétel nélkül, tele van sérelmekkel. Sokan törleszteni akarnak a vélt vagy valóságos sebekért, amit az elmúlt évtizedekben kaptak. De nem hiszem, hogy a problémákat néhány izgága véleményvezér indulatai alapján kellene megoldani. Az angol polgári forradalomban (17. század) porba hullt a király feje. Polgárháború jött, de a harcoló felek később kompromisszumot kötöttek. Anglia ma is királyság.

Konzervatív lennék? Vállalom. Szeretnék örömet okozni a közönségnek, amíg másfél óráig az általam írt és rendezett darabra figyel.

– Legutoljára azt kell kérdeznem, hogy szerinted meg fog jelenni ez a köteted, aminek kapcsán beszélgettünk?

– Valószínűleg igen. Valószínűleg lesz új pénzosztó zsűri, lesz méltányos elbírálás, s nem kéri a kiadó a szerzőjétől, hogy ő támogassa a könyve megjelenését.

Szepesi Dóra
Fotó: Gordon Eszter
Illuszztráció: Kelecsényi László néhány korábban megjelent kötetének címlapja

Kelecsényi László: Színész vagyok, ments ki innen. Drámák
még nem jelent meg