Könyvhét 2023
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT
Könyvhét folyóirat

Meddig lehet nyelni? – Kemény Zsófi Nyelni című regényéről

Bráder Edina - 2025.01.21.

Érdekes kérdésnek tartom a kortársak által írt műveket, azon belül is azt, hogy mi mint olvasók melyik generáció műveit fogadjuk el irodalomnak. Vajon jobban elfogadjuk-e az idősebb korosztály szavait, mint amit a sajátunk mond? Még mindig deres szakállú, pipázó, írógépen pötyögő férfiakként képzeljük el az irodalom nagyjait; vagy most már hajlandóak vagyunk magunk mögött hagyni ezt a képet, és a saját korosztályunk alkotóit is beemelni a pantheonba? A logika azt diktálná, hogy a korunkbeliek megéléseivel jobban tudunk azonosulni, ezért könnyebben át is tudunk érezni bármit, amit leírnak. Hogy mivel ugyanazt éljük át nap mint nap, illetve nagy valószínűséggel hasonló közegben mozgunk, hasonló problémákkal, ezért magunkra ismerünk majd a karakterekben vagy egy-egy szituációban. Kemény Zsófival ennek ellenére nem értjük meg egymást.

Ez sosem volt másként, pedig kitartóan próbálkoztam, ahogyan Zsófi is igyekezett a kedvemre tenni, és minél több műfajban kipróbálni magát, hátha meglesz a befutó – de hiába, a slam poetry nem az én utam, a verseit nem tudtam megszeretni, az eddigi regényeiről pedig úgy éreztem, nem vagyok hozzájuk elég fiatal. A tavaly megjelent új regénnyel, a Nyelnivel kapcsolatban azonban a korábbi tapasztalatok ellenére is bizakodó voltam, ugyanis látszólag egy másik korszakot indít el a szerző életében: letisztultabb borító, kerek történettel kecsegtető fülszöveg.

A Nyelni a rejtélyes Szexművészeti Egyetemre kalauzol minket. Rejtélyes, ugyanis senki sem tudja, hol található: az odajárók gondosan őrzik ezt a közös titkot, a bekerülni vágyók pedig mindent megadnának azért, hogy ennek az elit klubnak maguk is tagjai lehessenek. Így van ezzel a főszereplő, Vigh Teofil is, aki immár hatodszorra próbálkozik meg a felvételivel, bízva a csodában. Teónak egyébként az élet más területein sem rózsás az élete – családjával bonyolult a kapcsolata; a terapeutája nem sokat segít rajta; barátnője van ugyan, de minek; és úgy általánosságban nem tudja, mihez kezdjen az életével.

A helyzetén az sem segít, hogy Teó valójában igazi seggfej, vagy legalábbis annak kellene tartanunk. A szerző ehhez a legtipikusabb “gazember” eszköztárból merít: Teó csúnyán beszél a hozzá közel állókkal, gúnyt űz a pszichológusából, minősíthetetlenül bánik a barátnőjével, és mindennek a tetejébe még gyakran látogatja a pornóoldalakat is. Kemény több alkalommal is azt nyilatkozta, hogy egy teljesen érdektelen, a generációs apátiát megtestesítő karaktert akart létrehozni, azonban ez nem sikerült maradéktalanul, Teó ugyanis igenis reagál a körülötte kibontakozó eseményekre, nem is kis vehemenciával.  Az ellenszenves viselkedése mellett pedig a szerző felruházza a szereplőt emberibb tulajdonságokkal is, például a külvilág felé mutatott nagy önbizalomhoz képest Teó egyáltalán nem bízik önmagában, ráadásul kissé bénácska is, a fizikai feladatoknál csetlik-botlik, jellemfejlődése kicsúcsosodásaként pedig végül szerelembe is esik. Így ez azonban nem elég ahhoz, hogy teljesen elhatárolódjunk tetteitől, Teó nem egy érzelmektől mentes szociopata, akit megvethetnénk; ez ilyen formában éppen csak arra elég, hogy idegesítsen és fárasszon minket viselkedése, illetve szellemesnek szánt eszmefuttatásai a világról.

Teó végül kalandos úton mégis a Szexművészeti Egyetem diákjává válik, ám az áhított hely nem egészen olyan, amilyennek elképzelte: nem jeleskedik a tárgyakban, évfolyamtársai nem kedvelik, és ha ez nem lenne elég, a nagybetűs Hatalom egy ponton úgy dönt, ráteszi a kezét az egyetemre, megreformálja a tantervet, és elküldi a nem ínyére való tanárokat. A diákok pedig úgy döntenek, ezt nem hagyják, és kezdetét veszi az egyetemfoglalás. Ha az előbb olvasottak ismerősen csengenek, az bizony nem véletlen, a regény eseményei bevallottan a Színművészeti Egyetemmel történteket dolgozzák fel. Ami azért kár, mert tulajdonképpen inkább leírja, mintsem értelmezi a történteket.

Pedig lennének ebben lehetőségek. Ki lehetett volna jobban bontani ezt a szinte varázslatos, Roxfortra hajazó, titokzatos világot, amit az Egyetem nyújt, ugyanis meglepően keveset kapunk belőle. Mire megértünk ezt-azt, és belehelyezkedünk a világába, addigra a cselekmény már rögtön a fordulópontnál tart, nekünk pedig nem volt időnk kiélvezni, hogy Teó végre a hőn vágyott padokat koptatja. Apropó élvezet, arról, hogy miből áll a szexművészet, tulajdonképpen nem sokat tudunk meg. Halvány utalások vannak az egyértelműre, miszerint ez a nyilvánosság előtt zajló aktusok performatív művészete; illetve többször elhangzik, hogy az érzelmekről kell szólnia, nem pedig magáról az aktusról, de ez minden. Hogy milyen tárgyaik vannak, hogyan készülnek egy-egy előadásra, vagy hogy ennek milyen társadalomjobbító szerepe van, nagyon kevés szó esik.

Az egyetemfoglalás leírásának pedig nagyon egyértelműen egyetlen célja van: hogy az Egyetemet, illetve a diákságot a hatalommal való szembenállás szimbólumává tegye. Az ebben résztvevők a későbbi generációk példaképévé válhatnak: azokévá, akik nem hajlandóak többet nyelni, akik nem hajlandóak többé szó nélkül tűrni, hogy ide-oda rángassa őket kénye kedve szerint a hatalom. Ez így szép, és itt meg is állhatnánk, azonban a regény kapott még egy hozzábiggyesztett epilógust is, amely a “forradalom” utóéletét meséli el, és valójában többet árt a történetnek, mint amennyit hozzátesz.

A Nyelni tehát tulajdonképpen furcsa egy olvasmányélmény – szeretne könnyed és szórakoztató lenni, de nem elég szellemes ahhoz, hogy kevés kivétellel ne egy fintorba szaladjon az arcunk az ilyetén próbálkozásoknál; ugyanakkor szeretne komoly is lenni, és jelentős megállapításokat tenni nagy témákról, ehhez viszont az említett kérdéseket túl felszínesen érinti. Szeretne betekintést mutatni egy igazi, antipatikus, saját bevallása szerint gátlástalan nőcsábász agyába, ehhez viszont nem megy elég mélyre a mocsokba. Viszont tagadhatatlanul sikerül emléket állítania a 2020-as, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet érintő eseményeknek.

Egy szó, mint száz, úgy tűnik, Kemény Zsófi és jómagam továbbra sem fogjuk maradéktalanul megérteni egymást; azonban jó hírem van azok számára, akik eddigi munkásságának rajongói, ugyanis minden megvan benne, amit eddigi műveiben nehezményeztem, így minden olyan is, amit szeretni lehetett benne.

Bráder Edina*

Kemény Zsófi: Nyelni
Open Books, 324 oldal, 4999 Ft

*A félreértések elkerülése végett: a kritika szerzője valós személy, a szöveg pedig kizárólag általa generált.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kálvin Kiadó 0204KőszeghyÉlet és IrodalomTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés