– Első könyve októberben jelent meg a Kalligram kiadónál. A novellafüzér számomra Murakami mágikus realizmusát idézi meg, ahogyan maga az alaptörténet is, amely egyrészt a rejtélyes módon ellopott szavaink utáni hajsza, másrészt szembenézés azzal, mire megyünk, ha csak a vágyaink maradnak… A zene világától milyen út vezetett az írásig?

– Köszönöm az összehasonlítást, nagyra tartom Murakami könyveit. A zene is egyfajta történetmesélés, csak más „írók” történetét fordítom le a saját nyelvemre, és így hozok létre valami újat. Az előadóművészetben az a gyönyörű, hogy nincs két egyforma előadás, két egyforma értelmezés, mégis a világunk olyan, hogy megpróbál mindent uniformizálni és skatulyába zárni, hogy megérthesse. Tizennégy évesen írtam az első regényemet, mégis viszonylag későn jutottam el oda, hogy másokkal is megosszam ezt a mostani, kicsivel komolyabb próbálkozást, a Marionett Fenomenált.

– Kik inspirálták szerzőként?

– Hozzászoktam, hogy megtanuljak más írókat szakmai szemmel olvasni, de magamat elemezni még nem volt alkalmam, ezért nehéz erre válaszolni. Nálam a groteszk és a szürreál a normális, az lenne furcsa, ha hiányoznának. Említhetem Vonnegut vagy Vian hatását, de a könyv történetének kapcsán felmerülhet Dosztojevszkij, Kafka, Poe vagy E.T.A. Hoffmann neve is, és akkor nem beszéltem még a magyar írókról, Karinthyról, Örkényről, Parti Nagyról.

– A borítót Ördögh László tervezte, a kötet egyik meghatározó motívumát erősítve. Közös (szellemi)munka eredménye?

– Laci kiváló grafikus, szerettem volna, ha ő készíti a borítót. Határozott elképzelésem volt a végzetként közeledő vonatról, ami előtt a főszereplő meghozza legnagyobb áldozatát: a saját életét dobja oda azért, hogy megértse a lét magasabb, számára értelmet adó jelentését. Ez elől nincs menekvés, ezért nekem nagyon fontos volt.

– A cím alapján más borítóképet vizualizáltam volna, a könyv olvasása után pedig felvetődött bennem a kérdés, a fenomenál és a fájdalom, végzet, ilyen szorosan összefonódik?

– Összefonódik, méghozzá a legszorosabban. A könyv abból az axiómából indít, hogy mindenkinek van valami függősége, aminek nem tud ellenállni, így ezek a vágyak (vagyis Fenomenálok) elérik, hogy a függőségeinken keresztül átvegyék felettünk az irányítást, és ez sok esetben a végzetünket jelenti. Több százezer alkoholista él az országban, a dohányzásról milliók képtelenek leszokni, egészségtelen életet élünk, mégis ezt reklámozzuk úton-útfélen, kifelé boldognak tettetjük magunkat, miközben jobban gúzsba vagyunk kötve a saját szorongásaink és félelmeink által, mint azt képesek lennénk bevallani magunknak.

– „Szörnyű rablás rázza meg Magyarországot, ismeretlen tettesek egymás után lopják a köztudatból a magyar szavakat. Hajsza indul a rablók után, de mindhiába, a magyar nyelv szép lassan eltűnik, az emberek többé nem tudják kifejezni magukat.” Elgondolkodtató az alaptézis, vajon valóban csupán szavakkal tudjuk kifejezni magunkat? A zene vajon nem a vágyak formába öntése?

– Az első fejezetben van egy rész, ahol szavak hiányában a balettosok a tánc nyelvén, a zenészek pedig zenével próbálnak kommunikálni. Mivel ezeket mindenki másképp értelmezi, a táncosokat kirúgják, a zenészt pedig többé nem látják szívesen. A zene a legintimebb, legőszintébb és legősibb kommunikációs formánk. Olyan idióma, amit mindenki ért, mégis kevesen használják. Énekléssel a legbelső érzéseinket is képesek vagyunk megfogalmazni, nem kellenek szavak hozzá. Az is igaz, hogy a társalgás is különböző hangmagasságban és tempóban történik. Ebből következik, hogy a beszéd is egyfajta ritmusos éneklés. Egy zenésznél rögtön meghallom, ha nem őszinte, rögtön lebukik. A beszélt nyelv viszont más, ott remekül megtanulták az emberek álcázni magukat.

– Izgalmas témákat jár körbe, spirálisan, egyre mélyülő és önmagába visszatérő (záruló) körönként a kötet. A tehetség és a (szükségszerű) fájdalom, önpusztítás kapcsolata, a vágy, mint függőség, a közöny, a hatalom mindent felemésztő és átváltoztató tulajdonsága… Sok a kötetben a „kikacsintás”, ez mennyire volt tudatos?

– Legtöbbször az okozott nehézséget, hogy tudtam mit szeretnék elmondani, de nem akartam, hogy túl szájbarágós legyen. Olyan is történt, hogy amit megírtam, később valóra vált. Több síkon játszódik a történet, így az olvasóra van bízva, mennyit bír befogadni, vagy elfogadni ebből a világból.

– Számomra az egyik legizgalmasabb kérdése a könyvnek, hogyan létezik, hogy senkit nem érdekel, ki vagy mi irányítja a szálakat. Önt általában, mint karmestert, gondolom, nagyon is érdekli. Jellemző ez a tudni akarás az élete más területén is?

– Ez az úgynevezett demokrácia, amiben élünk, úgy tűnik, mintha állandó fogalom lenne, amiért valakik megharcoltak és nekünk csak élveznünk kell a gyümölcsét. Az elmúlt évtizedek megtanították számomra, hogy ezekért a kiüresedett, kifakult fogalmakért nap mint nap meg kell küzdeni – mindegy, hogy milyen nyelven –, különben szép lassan eltűnnek, mi pedig itt maradunk egy szürreális világban és nem értjük, hogyan történhet velünk a sok szörnyűség.

– Vannak további írói tervei?

– A második könyvemen dolgozom, a felével már elkészültem. Rengeteg történetem van, amiket gyorsan felskiccelek, és ha nyugalom van körülöttem, később kidolgozom. Bízom benne, hogy egyszer majd ezeket is elmesélhetem.

Illényi Mária
Fotó: Bolya Árpád

Balassa Krisztián: Marionett Fenomenál
Kalligram Könyvkiadó, 288 oldal, 3990 Ft