Négy verseskötet és több, elismerést kiváltó műfordítás mellett párhuzamosan a gyerekkönyvek szerkesztése, fordítása és írása felé fordult. Nem szereti a nyilvánosságot és a szereplést, szívesebben tölti az idejét szeretett könyvei között. Vagy gyerekek társaságában, akik lelkileg és szellemileg is ösztönzőleg hatnak rá. Az ovisoknak írja újabban Miri-meséit, aminek első, A varázsmododó és A nagy vihar című meséket tartalmazó kötete idén, az Ünnepi Könyvhétre jelent meg. Nagyon szeret gyerekkönyvkiadónál dolgozni, mint mondja, egy gazdag világban éli mindennapjait, és felszabadítólag hat rá, hogy ebben egyaránt jelen van a szárazabb, de élvezetes ismeretterjesztés, a mesemondás, a versek varázsa, no meg a sok fantasztikus illusztráció. Ahhoz, hogy a kreatív energiáit jól tudja kamatoztatni, kell az a szabadság, amit a Babilon Kiadóban a szerkesztői munka megteremt. 37 évesen végre azt érzi, hogy megtalálta a helyét a világban.

– Gyermekként az otthonomban körül voltam véve könyvekkel, egyértelmű volt, hogy ha fontos mondanivalóm van, azt írott szövegben kell megfogalmaznom. Hatéves koromból maradtak fenn az első ilyen, érzéseimet, benyomásaimat rögzítő kis szabadversek a „Mese-füzetemben”. Anyukám gyakran olvasott nekem verseket, de örömmel lapozgattam a felnőtteknek szóló képeskönyveket is. Emlékszem, mennyire szerettem a családi Rembrandt meg Bosch albumokat. Később folyton regényt akartam írni, neki is veselkedtem, de mindig csak addig jutottam el, hogy kitaláljam, miről is szóljon a történet. Imádtam világokat tervezni, szereplőket megnevezni, helyszíneket kitalálni, dolgozni vele már nem volt kedvem. Szüleim első generációs értelmiségiek, és az irodalom, a zene és képzőművészet identitásképző fontossággal bírtak. Általános iskolában jöttek az ábrándos, giccses versek és világmegmentő történetek, a világgal való azonosulás alakzatai, majd középiskolára mintha kezdtem volna megtalálni a hangom. A pécsi Leőwey Klára Gimnáziumba jártam, osztályfőnököm és magyartanárom, Mihalik Zsolt, aki maga is költő volt, lett a bizalmasom, és egyben az első felnőtt, aki – persze a családtagokon kívül – erősen hitt bennem. Ő hívta fel a figyelmemet a sárvári Diákírók és Diákköltők Országos Találkozójára, s ott kerültem először kapcsolatba a kortárs irodalommal, ott kerültem először kapcsolatba a magamfélékkel.

– Ezen a találkozón ezüst oklevelet kaptál a verseidért, vagyis azt gondolnánk, egyenes út vitt a magyar szakra. Mégis a művészettörténetet választottad.

– Véletlenül keveredtem oda. Akkoriban a film volt a nagy szerelmem, filmrendező akartam lenni, ezért jelentkeztem az ELTE filmes szakára. Kellett valamit mellé választani, így jött a művészettörténet. Csak azért sem akartam magyar szakos lenni, pedig mindenki azt várta tőlem. A filmkészítő szemináriumok után rájöttem, hogy az elméleti bölcsészet engem nem vonz, aztán próbálkoztam a joggal is, hátha lehetne belőlem gazdag ember, de végül művészettörténetből diplomáztam. Sokat és sokfelé kerestem a helyemet a világban ebben az időszakban. Először középkoros akartam lenni, aztán a kortárs művészettel kezdtem dolgozni, a szakdolgozatom pedig tudományelméleti volt. Még az egyetem alatt elkezdtem egy könyvesboltban dolgozni a Klauzál téren – mindig is vágytam életem egy adott pontján könyvesboltozni! Majd a nagy presztízsű acb Galériában voltam kurátorasszisztens, amiből rengeteget tanultam és tapasztaltam. Civil szférában is tevékenykedtem egy roma alapítványnál. Mindezek arra voltak jók elsősorban, hogy a bölcsészvégzettség mellett megtanuljam a gyakorlati dolgokat a pályázatírástól a prezentációig.

– Közben elkezdtél rendszeresen publikálni különböző irodalmi folyóiratokban, többek között a Holmi, az ÉS, a Kalligram, a Prae, a Mozgó Világ, az Alföld, a Tiszatáj, az Új Forrás, míg az online felületeken a litera.hu, dokk.hu, szifonline.hu közölte az írásaidat, hogy csak néhányat említsek. Kikkel indultál, és kiket érzel magadhoz közelállónak a kortárs költészetben?

– Bajtai Andrással és Sirokai Mátyással egy időben gyakran összeültünk esténként, olvastunk saját szövegeket, megosztottuk egymással, hogy ki miért lelkesedik éppen. Megtiszteltetés volt részt venni ezeken a „lelkigyakorlatokon”, és úgy éreztem, ők komolyan is vesznek. Deres Kornéliával – akiben azonnal kebelbarátnőt és lelkitársat sejtettem – hosszasan leveleztünk, mielőtt élőben is találkoztunk volna egymással. Sokakat szeretek – könnyen és örömmel kötődöm, nyílok meg azoknak, akik felajzanak, és a költőtársak azért többnyire ilyenek – de munka és kisgyerek mellett nagyon kevés időm van kapcsolatokat ápolni. A költészetben meglehetősen magányosnak érzem magam, gyakori tapasztalatom, hogy falnak ütközöm, ezért valamelyest be is zárkóztam. Ahogy idősödöm, egyre inkább az introvertáltabb énem jön elő, és jól érzem magam a saját világomban. Megjelent három „rendes” verseskötetem, és egy kísérleti kötet, ami magáról az írásról (is) szól. A legutóbbi kötet épp tavaly jött ki Mindig kezdetben címmel a Kalligramnál. Ezek a versek körülbelül 2015 és 2021 között keletkeztek. Mi történt velem ezekben az években? Viaskodtam, Istent kerestem, az Írást az írással tévesztettem, férjhez mentem, élet keletkezett bennem, rettegtem és zabráltam a szeretetet, halandóságomat anyaságra cseréltem, elveszítettem szeretteimet, és velük újra és újra a Földet. Erőre leltem, felismertem az izzó anyagot, elhelyezkedtem mindig kezdetben. Fontos, meghatározó események, nagy részük olykor egészen kétségbeejtő, még az anyaság is, akármilyen csoda, akármennyire magasztos, ízzé-porrá zúzza az embert. Közben nem adtam fel a nyugtalankodást. Az egész életemet végigkísérte a sóvárgás, a vágyakozás, valami többre, vagy szerelemre, Istenre, és a nyugtalanság, hogy a semmibe bámuljak, hogy valamit megtudjak róla, hogy meghaladjam magam. Csak mostanában, már a kötet megírása után vált számomra világossá, hogy ezek mind összefüggenek, és valóban mind önmagam meghaladásának vágya: a szerelem, a gyerekes hit a materiális lélekben, Isten lehetősége: hogy az én határai leomoljanak körülöttem, hogy ne legyek egyedül, hogy tartozhassak valakihez, ha nem mindenkihez, egyfajta ősegység felé vágyakozom tehát még mindig, épp abba az állapotba, amit a magzatok ismerhetnek. 
Mostanában kevésbé érzek késztetést a versre, a „líradühöm”, úgy érzem, csillapult. Egyébként is kétséges a magyar nyelven írott líra fontossága, szerepe manapság – talán, mint mindig, de egyfajta általános krízishelyzet azért legtöbbünk számára érzékelhető. Kisprózákon dolgozom, és hamarosan megjelenik az & kiadónál A Minótaurosz és én címmel az én mágikus ars poeticám, varázslatos felnövéstörténetem. Nem távolodom el a verstől, de feszegetem a határokat, keresem a helyem.

– Mi a helyzet a műfordítással? Angol, francia és német nyelvből jelennek meg műfordításaid, Anne Carson Vörös önéletrajza című verses regényének fordításáért sokan méltattak, ahogy Anne Sexton Öreg törpeszív című versének tolmácsolásáért is. Utóbbiért megkaptad a Versum-díjat. A Babilon Kiadónál pedig gyerekregényt, gyerekverset és ismeretterjesztő kiadványokat magyarítasz.

– A húszas éveimben rengeteget olvastam és vadásztam idegen nyelven írott lírát, lestem a Poetry Magazine-t, előfizettem a New Yorkert kíváncsiságból. Fordítani azért kezdtem, hogy megosszam a lelkesedésem. Ezért kezdtem el fordítani Anne Sextont vagy Adrienne Rich-et – no meg azért is, mert ezek tűntek „könnyűnek”, kivitelezhetőnek. A Versum-díj fontos visszajelzés volt, és nem vagyok benne biztos, de talán annak is köszönhetem, hogy a Magvetőnek lefordíthattam egyik nagy kedvencem, Anne Carson Vörös önéletrajza című verses regényét. Mostanában sajnos kevesebb időm van naprakészen követni a kortárs világirodalmat, és újabban prózát habzsolok. A Babilon Kiadónál megbízásra próbálkoztam meg a fordítással. Rob Harrell Zarf élete című gyerekregény-sorozatával debütáltam a kiadóban, mint fordító, ami nagyon viccesre sikeredett és mindenki szerette.

– Merőben más gyerekirodalmat fordítani, mint kortárslírát. Legalábbis, laikusként ezt gondolná az ember.

– Van egy közös pont bennük: mindkettő nagy szabadságot ad a fordítónak. Ezek valók nekem igazán. Fordítottam prózát, de vagy nem sikerült túl jól, vagy kínszenvedés volt dolgozni vele. A prózában ragaszkodni kell a szó szerinti fordításhoz, nálam meg akkor működik a fordítói munka, ha kicsit magamévá tudom tenni a szöveget és egyfajta alteregó hangon szólalok meg benne. A fordítás akkor érdekel, ha kreatív lehetek. A gyerekkönyvek esetében leginkább az a fontos, hogy jó magyarsággal ”szólaljon meg” a szöveg. Az ismeretterjesztő könyvek fordításánál együtt dolgozunk a szaklektorokkal, a kiadóban érthetőségre és hitelességre törekszünk. Szeretnénk, ha a könyveink referenciakönyvtárként is használhatók lennének, ebből készülnének például a gyerekek az iskolai előadásokra, vagy tanulmányi versenyekre.

– Mikor kerültél a Babilon Kiadóhoz? Szerkesztőként, fordítóként dolgozol, és most már két mesekönyved is megjelent.

– 2015-től dolgozom a Babilon Kiadónál. Fantasztikus ismeretterjesztő könyveket adunk ki, zászlóshajónk a Mi MICSODA sorozat és a  Logico készségfejlesztő tanulójáték, ezenkívül gyerekregényeket, képeskönyveket, foglalkoztatókat és a legkisebb korosztálynak szóló könyvecskéket is megjelentetünk. Számos, jó nevű külföldi partnerrel dolgozunk együtt, és rendszeresen részt veszünk a Frankfurti és Bolognai Könyvvásáron is, tájékozódni az aktuális trendekről. Újabban hazai szerzőkkel és rajzolókkal is dolgozunk, most jelent meg a kezdő olvasóknak Komjáthy Nessie Elefánt a Bakonyban című mini mesesorozatának két kötete, vagy kicsit nagyobbaknak Vakulya Norbert Makákók! című nagydumás trilógiájának első két része. Büszkék vagyunk illusztrátorainkra: legutóbb Pájer Lilla, Miklya Emese, Varga Zoltán és Fodor Anikó alkottak nagyot. Szeretjük nagyon a tördelőinket és korrektorainkat is, remek a csapat!

– Neked is megjelent két mesekönyved a 3+ korosztály számára. A könyvhétre időzített Miri mese azzal foglalkozik, mit lehet kezdeni a kisgyerekekben élő dühhel és akarnoksággal, illetve a klasszikus félelmekkel. Inspiráló környezetben dolgozol.

– Ösztönző a könyves környezet, és van egy fantasztikus ötévesem is, de igazság szerint a mese műfaja számomra mindig is fontos volt, a meghatározó mesékben felnőttként is benne élek, legyen az az Alice Csodaországban, vagy az Óz. A mese nem a könnyebb út a vershez képest. Temérdek lelki történés és tapasztalat húzódik meg mögötte, lelkileg megterhelő is lehet – alkotóként rá kell szánni az időt. Tavaly megjelent Ősvarázserdő című mesekönyvem az érzésekkel foglalkozik, s a benne található érzéskártyák segítségével játszani is lehet. Egy könyv, ami segít az óvodás korosztálynak megfogalmazni, kifejezni és megbirkózni a gyakran hullámzó és kontrollálatlan érzésekkel. Elindultak a Miri-könyvek is. Ez a sorozat a 2-5 éves korosztálynak íródott. A kiadóban úgy éreztük, hogy a Boribon vagy a Maszat-könyvek mellett van még hely más szemléletű kiadványoknak ebben a korcsoportban.  Az volt az elképzelés, hogy minden mesében adódik valamilyen, a korosztályra jellemző probléma, és a feloldás mindig kicsit varázslatos, de megnyugtatóan (mint a szülői jelenlét), öntörvényűen (mint az ovis) az. Az első mesében azzal játszom, hogy Miri talál egy varázsmogyorót, amit ő „varázsmododónak” mond, és úgy gondolja, az majd minden kívánságát teljesíti. Dühös, amikor ez nem történik meg, ráadásul az anyukája folyton kijavítja, hogy „rendesen” mogyorónak kell mondani. A varázslat akkor történik meg, amikor az anyukája enged neki, kvázi felruházza hatalommal. Én is gyakorlatban tapasztaltam, hogy nem kell mindig foggal-körömmel ragaszkodni a felnőtt igazságokhoz, velem is varázslat történhet, ha a gyerekre figyelek, és akár felülbírálom magam. A nagy viharban című mesémben a sötétségtől való félelem van középpontban. A második kötet karácsonyra jön ki, ebben is két mese lesz. Az egyik a szomorúságról és a telisteli-Holdról szól, a másik a karácsonyi angyalokról – sajátos felfogásban. Miklya Emese zseniális illusztrációkat készített a könyvemhez, minden oldalpárt ujjongva vártam, ahogy az Ősvarázserdő esetében Pájer Lilla akvarelljeit. Temérdek szépség, bölcsesség és humor lakik a gyerekkönyvekben, felnőttként is büszkeséggel tölthet el minket ezek birtoklása.

Szénási Zsófia
Fotó: Hartyányi Norbert

Fenyvesi Orsolya: Miri 1. A varázsmododó; A nagy vihar
Babilon Kiadó, 40 oldal, 3970 Ft

Miri 1. A varázsmododó; A nagy vihar

megvásárolható

a Babilon Kiadó

webáruházában