A Könyvhét utolsó nyomtatásban megjelent évfolyamának 3. számában jelent meg Nádas Péter 80. születésnapját köszöntő összeállításunk. Halálhírének napján ennek a születésnapi köszöntésnek a honlapunkon történő közreadásával emlékezünk rá.

Nádas Péter 80
Boldog születésnapot

A Könyvhét a kortárs magyar irodalom alkotóinak munkásságát – a körülmények által ugyan korlátok közé szorítva – igyekszik nyomon követni, így az évtizedek alatt egy-egy írónk pályájának könyvekben megnyilvánuló állomásairól volt módunk valamilyen formában megemlékezni. Nádas Péter 80. születésnapja alkalmából a Könyvhétben megjelent interjúiból és a könyveit bemutató írásokból nyújtunk át egy idézetcsokrot.

„Az Emlékiratok könyvét csak úgy tudtam befejezni, hogy elkezdtem a következőt, amelynek Párhuzamos történetek lesz a címe. Azóta sokféle kitérőt tettem, több könyvet írtam, olykor hazai vagy külföldi lapok felkérésére írok esszéket és cikkeket, de mindemellett tizennyolc éve folyamatosan dolgozom egy regényen. Minden nap, kora reggeltől délig vagy kora délutánig. Ennél kötelességtudóbb, vagy ha akarja, ennél szenvedélyesebb igazán nem tudnék lenni. Nem is fogom elsietni.  De mégiscsak ostoba ember lennék, ha nem vettem volna észre, hogy demokráciában élni az írás szempontjából is mást jelent, mint diktatúrában élni. S miért ne élnék a politikai szabadsággal. Vagy milyen regény kárpótolhatna azért, ha nem élnék vele.”
Amikor az ember a küszöbre ér – Nádas Péterrel Nádra Valéria beszélgetett
Könyvhét, VIII. évfolyam 11. szám 2004. május 27.

[Párhuzamos történetek] „Képzeljük úgy, hogy nem az elején, hanem a végén kezdem írni, egyszerűen az utolsó két fejezetet írtam meg legelőször, ezzel kezdtem el.  Az anyag kívánta így, azt akartam, hogy nyitott maradjon a szerkezet és ezért nem hagyhattam a végéig függőben a véget.  Ebben a szerkezetben a regényt nem az eleje és nem a vége határozza meg, nem az ívelés a két végpont között, hanem a részletek és az összefüggések, az anyaga, a nyersanyagai, ezek önállósága, autonómiája. Egy regény általában arról szól, hogy Pista szereti Arankát, később meg nem szereti, és ezért elmegy Terivel, Aranka meg a víznek megy. A Párhuzamos történetek olyan regény, amelynek se ilyen eleje, se ilyen vége nincs. De csalafinta regény azért is, mert a mellékszereplők néha főszereplők és olykor a főszereplők lesznek a mellékszereplők, attól függően, hogy éppen milyen kapcsolatban állnak egymással.”
„A napi íráskép olyan, mint a meteorológiai jelentés” – Nádas Péterrel Mátraházi Zsuzsa beszélgetett
Könyvhét, IX. évfolyam 21-24. szám 2005. november

[Fantasztikus utazás] „Nem könnyű és egyáltalán nem vidám olvasmányok. Azoknak valók, akik szívesen töprengenek el környezetünk állapotán, a történelem (hajtű)kanyarain, és azon, miként körvonalazható a jövendő. Ezt boncolgatja, értelmezi Nádas akkor is, amikor Ortutay Gyula naplóját tűzi tollhegyre vagy Richard Swartz délkelet-európai antológiáját, amelyben a huszonegy szerző közül tizenöt tartósan a térségtől távol, külföldön él, mások ingáznak a szülőföldjük és választott lakhelyük között, négyen pedig már nem is az anyanyelvükön írnak. Természetesen szintén a közéletet helyezi górcső alá, amikor a magyar államhatalom esztétikájával, a közös sértettséggel és a botránykeltés technikájával foglalkozik vagy a bizalom forrásvidékére kalandozik, hasonló szellemi utazásra hívva a gondolkodásra kapható olvasókat.
A verselő Nádas Péter – Mátraházi Zsuzsa recenziója
Könyvhét, XV. évfolyam 13–14. szám 2011. július

„A történelemnek van valami nagyon furcsa, állandóan ismétlődő árama, ami közvetlenül emberi adottságokból ered. Barátok vagy barátnők sincsenek meg ellenfél vagy ellenség nélkül. Ha nincs, akkor kreálnak maguknak. Ami az emberi összetartozás szükségszerűsége. Ha a belső nyomás erősödik, akkor a figyelem kifelé fordul. Ha a külső nyomás erősödik, akkor a figyelem befelé fordul. Még azok közül is nagyon kevesen tudják elkerülni, akiknek éppen az a becsvágyuk, hogy elkerüljék az értelmetlen ellenségeskedést. Ha a történelemben lenne haladás, előremenetel, akkor az emberiség ezt az ősi késztetést már rég maga mögött hagyta volna.”
Hol lehet kolbászból a kerítés? Az élet sójáról mesél Nádas Péter – Nádas Péterrel Mátraházi Zsuzsa beszélgetett.
Könyvhét, XX. évfolyam 2016. 2. szám

[Világló részletek] „Az első emlék leírásával, elemzésével, a valóssága utáni szellemi és pszichés nyomozással közelíthető meg a módszer, amellyel Az emléklapok egy elbeszélő életéből alcímű művében Nádas megújítja a memoár műfaját. A figyelmet lankadni nem engedő asszociációfolyam az „egy szuszra elmondott” több mint ezerkétszáz oldal. Az egyik emlék előhív eltérő időpontban és térben zajló másikakat, történetláncolatokat indítanak el a memóriába bevésődött érzetek, illatok, bűzök, hangok, látványok, zajok. Mert az „ember érzékei előbb súgnak, mint az értelme”. Ezeket veti össze a hallott történetekkel, családi emlékiratokkal és elhallgatásokkal, történelmi dokumentumokkal, leleplezi a torzításokat, drámákat ír le, és nem kíméli szeretett hozzátartozóit sem.”
Pszichoanalitikus történelmi tabló – Mátraházi Zsuzsa recenziója
Könyvhét, XXI. évfolyam 2017. 4. szám

[A szabadság tréningjei] A szövegek szabad asszociációkra épülnek, álmok keverednek valósággal, filozófia a realitás naturalista részleteivel, politikum a történelemmel, monarchiás kisvilágunk a nagyvilággal, a városi zsivaj a falu beszédfoszlányaival, az abszolutizált magány az elviselhetetlen tülekedéssel. A nádasi perspektíva középpontja „a világ felméréséhez” Gombosszeg, amelynek nevét talán csupán egyszer említi az író a szövegben, mégis innen indulnak, és ide futnak vissza azok a szálak, amelyek Nádast a múlthoz és a jelenhez, a magyar- és a világirodalomhoz (a magyar és a világkultúrához) kötik. És persze a körtefa, ez a sajátos világfa, élet és halál tudója, amely a ház ablaka előtt áll, és ahogy „zöldjén átüt az égbolt kékje”, úgy szüremlenek be az írói mindennapokba a külvilág zajai.”
Hol a szabadság mostanában – Laik Eszter recenziója
XXIII. évfolyam 2019. 2. szám

Fotó: Szabó J. Judit