‒ A Móra Könyvkiadó Magyar mesék lázadó lányoknak című kötete az Ünnepi Könyvhétre jelent meg. Először ennek a különleges könyvnek az előzményéről kérdezem beszélgetőpartneremet Molnár Krisztina Rita költőt, írót: Mi a véleménye Elena Favilli és Francesca Cavallo Esti mesék lázadó lányoknak című kötetéről?

‒ A kötet egész másféle olvasói kultúrában jelent meg, mint a miénk: a nyugat-európai és az amerikai gyermek- és ifjúsági irodalom jóval képcentrikusabb, mint a miénk. És most nem is a picture-bookokra gondolok. Nagyon leegyszerűsítve: ha nincs elég szöveg egy könyvben, akkor nálunk kevésbé szívesen veszik meg a szülők, mert úgy érzik, nem a képektől lesz művelt a gyerekük. Ezzel szemben Nyugat-Európában a túl sok szöveg adható el nehezen. Az Esti mesék lázadó lányoknak szócikkszerű, rendkívül rövid szövegekből áll. Erénye viszont, hogy elképesztően sokféle női mintát mutat fel, alcíme is: 100 különleges nő története. Figyelemfelkeltő inkább, tehát ha valakinek valamelyik valóságos „hős” – az élet számos területéről és különböző történelmi időkből ‒ érdekes, akkor utána tud olvasni. Ezek a „mesék” olyanok, mintha gyorsfénykép készülne valakinek az életpályájáról.

‒ Ezzel szemben a mesegyűjtemény hazai változata „csak” 25 bátor, inspiráló magyar nő történetét tartalmazza. Sorsok és teljesítmények sokfélesége majd’ 1000 évet fog át benne. Hogyan dolgozott az alkotók közössége, Kiss Judit Ágnes, Mesterházi Mónika, Miklya Luzsányi Mónika, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina és Ön; hogyan született meg ez a különös kötet? És miképp „használható”?

‒ A szerkesztők, Szlukovényi Katalin és Fisli Éva különleges sorsú magyar nők meglehetősen színes palettáját tárták elénk, amiből mind a hatan megpróbáltunk hozzánk közel álló személyeket választani. Sokféle szempont alapján dőlt el, ki maradt a névsorban. Magunk is tettünk javaslatokat. Közel egy hónapon át zajlott az intenzív egyeztetés. Azt hiszem, végül mindannyiunkhoz közel kerültek az általunk megírt, bátor sorsú nők, akkor is, ha elsőre nem épp őket választottuk volna szívünk szerint. Hiszen mindegyikükkel érdemes és fontos közelebbről megismerkedni. Történetük végül valóban mesévé vált, miközben tényszerűen pontos maradt. Ezeket az írásokat jó lehet este, elalvás előtt együtt olvasni szülőnek és gyereknek. Beszélgetni, közösen elgondolkodni róluk.

‒ A kötet Árpád-házi Szent Erzsébettel kezdődik, aki a 13. században élt. Ő ismert személyiség, nem úgy, mint az ún. szürke nővérek képviselője, Slachta Margit. Hogy lehet róluk mesélni?

‒ Erzsébet kora olyan messze van, mint a mese ideje. Egy gyerek számára valószínűtlen. Elképzelni a kor normáit és szokásait szinte lehetetlen. De abba minden gyerek bele tudja élni magát, hogy milyen lehet, ha egy négyéves kislány kiszakad a családjából. Hiszen Erzsébet épp négyéves volt, amikor Thüringiába küldték, ahol nevelkedett, míg Lajos herceg felesége nem lett. Legendája, a vele történt csoda is bizonyítja, hogy minden csodához bátorság kell. Csak azzal tud megtörténni, aki át mer lépni egy olyan határon, ami kockázatos.

– Az Ön által megírt négy „lázadó lány” közül melyiknek a sorsát emelné még ki?

– Leginkább Slachta Margit élettörténete rázott meg. Nem volt felszentelt apáca, de szerzetesként tevékenykedett a Szociális Testvérek Társaságában. Élete minden perce tartalommal töltődött meg, mindig valakin segített. Először csak a szegényeken, az elnyomott nőkön, aztán ő lett az első női parlamenti képviselőnk 1920-tól. És egyre emelkedik életében a tét. Mintha minden lépése csak egy próba lenne egy még bátrabb lépéshez. A második világháborúban vált igazi hőssé. Több ezer zsidó életét mentette meg, miközben kockára tette a sajátját és rendtársaiét is.

‒ Az Ön édesapja a szegedi színház karmestere. Van-e ennek köze ahhoz, hogy Czinka Pannáról írt, aki 18. századi cigány hegedűs volt, és az első cigány zenekart vezette?

‒ A zenélés anyanyelv volt a családunkban akkor is, ha valaki később nyelvész vagy éppen mérnök lett. Édesapám az egyetlen, akinek a zene a hivatása. Én zongoráztam, az egyik gyerekem óvodás kora óta hegedül, noha pszichológusnak készül. És biztosan mindebből következik az is, hogy a Maléna kertje című meseregényem egyetlen valóságon túli szereplője, Szibill, a tücsök szintén karmester.

‒ Ki a negyedik hőse?

‒ Az ikreimmel egyidős, mesébe illő nevű Király Szilvia, aki őssejt-kutató, és most Angliában egyetemista. Róla még nincs szakirodalom, így a vele készült interjúkat olvastam, illetve e-maileztünk. Nagyon segítőkész és együttműködő volt, amikor a kutatásait transzformáltam arra a nyelvre, amit egy gyerek is megért. Az őssejt-kutatás a gyógyításban forradalmi út lehet. Segítségével élő szervezetek nélkül lehetne gyógyszerkísérleteket végezni.

‒ Végezetül hadd mondjam el, ennek a kötetnek külön érdekessége, hogy a különböző meséket más és más művész illusztrálta. A hosszú felsorolás helyett csak azt a hármat nevezem meg, aki a szóban forgó mesékhez készített illusztrációt: Bölecz Lilla, Nagy Diána és Sásdi Laura.

Most pedig térjünk rá a saját köteteire, amelyek mesekönyvek és verseskötetek. A Naphegy Kiadónál 2013-ban megjelent Maléna kertje című kötete alcíme szerint: Mese gyerekeknek és felnőtteknek. A Maléna kertje második kötete a Kréta-rajz, mely a 2016-os, ugyancsak Simonyi Cecília által fantáziadúsan és különböző technikákkal illusztrált A víz ösvénye című kötettel egy évben jelent meg. Ezt a kötetet is úgy ajánlja kiadója, az Alexandra, hogy felnőtt és (kicsi, közepes és nagyobb) gyerek együtt olvassa. Nem „sima” mese, hanem „meseszerű történet” ez is. Milyen törekvések húzódnak meg e műfajt jelölő kifejezések mögött? S mit szól a könyvtárosok általam talált ceruzás bejegyzéséhez: „érzékenyítő könyv”.

‒ Jóleső bejegyzés. Remélem, így igaz. Ma délután egy negyedikes osztályfőnök, Takács Annamária látogatott meg, az osztálya Maléna kertje-albumait magával hozva. Hónapokig dolgozták fel együtt a könyvet, az alkotásokat látva nagy mélységben. És ismerek felnőtteket is, akik örömmel olvasták a fentebb sorolt regényeket és kisregényeket. Számos klasszikus művet ismerünk, aminek különböző rétegei a különböző életkorokban más-más üzenetet hordoznak. Bízom benne, hogy a Maléna három kötete (Maléna kertje; Kréta-rajz; Derűs hétköznapok) és a készülő Térforgó négy kötete is – melynek első kötete A víz ösvénye, és őszre várható immár a Naphegy Kiadónál a második kötet, A tűz ösvénye megjelenése – gyerekeknek és felnőtteknek egyformán szól. A családi együttolvasás élményének átélését is jó szívvel ajánlom, pontosabban monomániásan mondogatom, ha kérdeznek – azt, amikor van idő a történet közben megállni olvasás közben, megbeszélni a felmerülő gondolatokat.

‒ A Szentendrei Szabadtéri Múzeum a Skanzen Könyvek sorozatban adta ki Mákszem és Gubó eltűn(őd)ik című kötetét, amelyet Boldizsár Ildikó mesekutató, meseterapeuta ajánl az olvasóknak, mondván: „olyan világot idéz, amelyben régi mesteremberek tudása elevenedik meg azzal a céllal, hogy a mai gyerekeknek is hasznára váljék.” S hozzáteszi, két idősíkon játszódik a Schall Eszter rajzaival megjelent kötetcselekménye.

‒ A Mákszem és Gubó eltűn(őd)ik egy klasszikus bolyongás-történet. Mert hát akkor is fontos utakat járhatunk be, ha letérünk a szokott vagy előírt ösvényről. Az osztálykiránduláson eltévedő ikerpár nem csupán külső, hanem belső utakat is bejár – ahogy ez már ilyenkor történik.

‒ Ön költőként kezdte, és nyilván a versírást tartja elsőrangú alkotói tevékenységének. Eddig négy kötete látott napvilágot: Közelkép (1998, Littera Nova Kiadó), Különlét (2008, Pont Kiadó), Kőház (2013, Scolar) és Levél egy fjord partjáról (2017, Scolar). Első kötetéhez Lator László írt fülszöveget, a másodikhoz Kiss Judit Ágnes és Karafiáth Orsolya, a harmadikhoz Szabó T. Anna írt utószót, a legutóbbi fülszövegét Horváth Viktor írta. Nyilván rengeteg kérdést fel lehetne tenni ezekkel kapcsolatban. De szűkítsük a kört: 1. Kiket tekint példaképeinek a közelmúlt lírájában, a magyar líra hagyományának melyik vonulatához kapcsolódik?, 2. Nemzedéktársai közül kikkel van szűkebb kapcsolatban, akikkel szakmai problémákat is megbeszél?

‒ Az első kérdésre azért nehéz válaszolni, mert mire az ember elhiszi magáról, hogy költő, a legtöbb fontos magyar költő szövegei mélyen a gondolkodásába ivódtak. De ha időrendben próbálok válaszolni – mármint annak az időrendjében, ahogyan hatottak rám –, akkor gyerekkori hatás García Lorca, Weöres Sándor, Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes. Kamaszkoromban a Biblia helyett József Attila versei segítettek át a napokon, állandóan nálam volt egy kötete, amit az édesapám ajándékozott az édesanyámnak, amikor még udvarolt neki. De mellettük Kosztolányi, Radnóti, újra és másképp Pilinszky. Még később Petri György, Hajnal Anna költészete, a sajnos rettenetesen fiatalon elhunyt Simon Balázs különös versei nem hagytak nyugodni – és talán végeláthatatlanul tudnám még sorolni azokat a költészeti univerzumokat, melyek hosszabb-rövidebb időre foglyul ejtettek. Ebből talán kiderül, hogy nem az avantgárd hatott rám erősebben, annak ellenére, hogy nyilván hatott, mert megkerülhetetlen. A klasszikus vonal, még inkább a hagyomány foszlányai, de nehéz az embernek magát címkével ellátnia. A kortársak közül fontos szellemi közeg számomra a Magyar Műfordítók Egyesülete, a levelezőcsoportban gyakran merülnek fel izgalmas szakmai kérdések. Személyesen több költőtárssal is baráti a viszonyunk, igaz, legtöbbünk állandó időzavarral küzd, hiszen már az is művészet, hogy az írásra időt teremtsünk. Emiatt elég ritkán tudunk a lényegről beszélgetni. De olvassuk egymást, és ma már ez is sokat jelent, azt hiszem. Szinte állandónak mondható szerkesztőm, Szlukovényi Katalin költő, műfordító, akivel épp azért, mert a szövegeimet szerkeszti, a legtöbb a költészetre fordított közös óránk. De előfordul, hogy egy-egy felmerülő szövegről tudunk futólag beszélni Szabó T. Annával, Tóth Krisztinával, Mesterházi Mónikával is.

‒ Ön „a budapesti agglomeráció nyugati szektorában”, a fővárostól 21 km-re fekvő Telkiben lakik. Megkérdezhetem, ez milyen előnyökkel és esetleges hátrányokkal jár?

– Most májusban volt tizenhét éve, hogy kiköltöztünk a városból ide. Szeretek itt élni, még akkor is, ha ez bizonyos szempontból kényelmetlenségekkel jár. Különösen a naponta ingázók számára. De a természet mindennapos jelenléte hatalmas erőforrás. Nekem legalábbis naponta öröm kilépni a kertbe, figyelni a madarakat, a rovarokat, egyszerűen csak nézni a fákat. Szeretem a kertet is, amennyi időt csak tudok, a növényeimmel töltök. Nemrégiben repültek ki a hársfán lévő odúból a kékcinke fiókák, és a tulipánfánk ebben az időben is vagy ezer kávéscsészényi virágot hozott. És Lujza, a macskánk is szeret itt élni, vidéken.

– Hogyan telnek a mindennapjai, mivel foglalkozik mostanában? S végül, de nem utolsó sorban: Milyen irodalmi tervek foglalkoztatják, min dolgozik jelenleg? Miért tartja fontosnak, hogy blogot írjon? És mikor várható Öntől újabb mesekönyv, netán tervezi-e válogatott vagy összegyűjtött verseinek kiadását?

– A napjaim általában soha nem elég hosszúak ahhoz képest, amennyi mindent eltervezek. Az iskola végéig még tart a két Szószövő-műhely Biatorbágyon, ellátom a mindennapokat, ahogy mindenki más. Ez tavasztól őszig a kerti teendőkkel bővül. Van néhány tanítványom is, közben-közben egy-egy fellépés, közönségtalálkozó. A blogírás csupán reflexió valamilyen eseményre, film- vagy könyvélményre, ami valamiért fontossá vált, de nem lesz belőle vers vagy novella. A blog, azt hiszem, erre való, jó kis átmeneti műfaj – és nem szorítja az embert se belső, se külső határidő. Idén két könyvem jelenik majd meg, az egyik a már említett A tűz ösvénye – ennek a kisregénynek már kész a szerkesztett szövege, most Simonyi Cecília dolgozik az illusztrációkon. A másik könyv a Móra Kiadónál megjelenő, Lackfi Jánossal közös, kamaszoknak szánt versírás-könyvünk, ennek még alapos szerkesztési munkálatai zajlanak. De a tervek szerint ősszel már kézbe vehető lesz. Jelenleg ezen dolgozom, illetve nyár végéig be kellene fejeznem egy kisregényt, egy a fraknói Esterházy-várhoz kapcsolódó kultúrhistóriai történetet. Időközben összeszedtem a novelláimat, remélem, előbb-utóbb könyv lesz belőlük is. Válogatott kötetet nem tervezek a versekből, azt hiszem, ezt egy kiadónak kellene terveznie – de a vers nem nagyon kelendő műfaj, nehéz a mai piaci viszonyok között azt várni egy kiadótól, hogy összegyűjtött verseket adjon ki. A legjobban viszont az a regény foglalkoztat, amit talán ősszel végre el tudok kezdeni, és ami már másfél éve itt van a fejemben. Gombosdoboz a címe, egy-két fejezetét már megírtam, és nagyon szeretnék nekilátni.

Csokonai Attila
Fotó: Szabó J. Judit

Kiss Judit Ágnes‒Mesterházi Mónika‒Miklya Luzsányi Mónika‒Molnár Krisztina Rita‒Szabó T. Anna‒Tóth Krisztina
Magyar mesék lázadó lányoknak. 25 nő története
Móra Könyvkiadó, 112 oldal, 2999 Ft

Az interjú rövidebb változata a Könyvhét 2018/2. számában jelent meg