Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

Példányszámcsúcsok, 2020. első negyedév

K. A. - 2020.05.06.

A koronavírus-járvány szerencsénkre nem hátráltatta a KSH-t abban, hogy április 30-án közzétegye az esedékes, 2020 első negyedévének legnagyobb példányszámban megjelenő könyveinek listáját. A listára a legalább 10000 példányban kinyomtatott szépirodalmi, ifjúsági és gyermekirodalmi könyvek kerülnek fel magyar és külföldi szerzők szerinti bontásban.

A „példányszámközlés gyakorlata a magyar könyvkiadás történetében” évszázados történet, egy filosz kiváló tanulmányt írhatna róla – saját elképzelésemet rögtön gyakorlati próbának vetettem alá, és rákerestem a Google-on, de nem találtam ilyen témájú közleményt –, ettől még természetesen létezhet ilyen; nem szeretnék abba a hibába esni, hogy azt feltételezem: ami nincs a neten, az nincs.

Mindenesetre napjaink kiadói gyakorlata következtében példányszámokról döntően csak a KSH adataiból szerezhetünk tudomást, mert a könyvekben nem közlik a példányszámot. Mint az előbb már jeleztem, ez is csak a szépirodalomra és a gyermek- és ifjúsági irodalomra igaz, mert az ezektől eltérő kategóriákat példányszámtól függetlenül nem közli a KSH statisztika.

Mintegy mellékesen, azért persze ismerjük el, hogy az átlagolvasó számára meglehetősen közömbös adat a példányszámé, ám annál érdekesebb a könyvekhez valamilyen szempontból hivatásszerűen kötődő szakmabeliek számára.

Könyves újság munkatársaként számomra például az igazán érdekes az, amikor a példányszámokban megmutatkozó tények rácáfolnak valamilyen előzetes elképzelésemre, és demonstrálják érték és kereskedelmi érték különbözőségét. A példányszámok által rejtett kiadói stratégiák is napvilágra kerülnek, döntési mechanizmusok tükröződnek bennük. Összegzésképpen elmondhatjuk itt: az összehasonlító példányszám-kutatási tudományokra méltatlanul kevés közfigyelem jut.

2020 első negyedéve az év elejétől a március végéig terjedő időszakot foglalja magába. Ekkor nincsenek nagy könyves rendezvények, a könyvszakma a karácsonyi időszakot „piheni ki”, és készül a következő negyedévre. Az első negyedévek már évek óta a kevésbé kiugró időszakot képviselik a könyvszakma ciklusaiban, ilyenkor jelennek meg a nagy húsvéti forgalomra készülő gyerekkönyvek is a többi irodalmi mű mellett.

Ne feledkezzünk meg arról a tényről sem, hogy a világunkat megrontó koronavírus-járvány az első negyedévben még kevésbé éreztette a hatását, március második felében váltott komolyra a helyzet. A járványnak nyilvánvalóan meglesz a következménye a második negyedévi adatokban, bár könyvek jelentek meg és az online kereskedelem is folyamatos maradt. Az első negyedévi adatokat azonban a járványhelyzet még nem befolyásolta érdemben. A szerényebb példányszámok és címszámok szépen belesimulnak a több éves trendbe.

2020 első negyedévében listára került, azaz tízezer vagy nagyobb példányszámban jelent meg hét magyar szerzőtől nyolc mű, és kilenc külföldi szerzőtől tizenegy mű. A nyolcból négy (50 %) magyar és a tizenegyből hét (64 %) külföldi mű tartozik a gyermek- és ifjúsági irodalom kategóriájába. A magyar művek összpéldányszáma 109000, ebből a gyermek- és ifjúsági műveké 47000 (43 %), a külföldi szerzőtől származó művek összpéldányszáma 125000, ebből a gyermek- és ifjúsági műveké 80000 (64 %).

Az első negyedévben a legnagyobb példányszámban, 20000-ben, a Borsa Brown írói néven alkotó és több kötetével már nagy sikert elért Szobonya Erzsébet Sapho című regényének első kötete jelent meg.

„Ez itt a reklám helye” – a könyv ismertetője következik itt:
„Vágy és bosszú a bűn kapujában.
Umberto Sapho a szicíliai Cosa Nostra egyik családjának oszlopos tagja. Apja halálával megörökli a bűntől csöpögő birodalmat. Próbál hű maradni a régi Don értékeihez, de olyan kalamajkába keveredik, amiből talán sosem tud majd kimászni.
Lia Dortella a taorminai kapitányság csinos, ám felettébb kusza magánélettel megáldott nyomozónője. A szicíliai maffia tönkretette az egész életét, egy cél vezérli: bosszút állni mindenért.
Ám a céljai egyszer csak bilinccsé válnak...
Találkozik jó és rossz, kegyes és kegyetlen, szív és ököl, vágy és gyűlölet.
Borsa Brown különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikus írásai hamar az olvasók kedvenceivé váltak. Nagy sikerű maffiakötetei folytatódnak, ezúttal egy másik család történetét ismerhetjük meg, de a szabályok ugyanazok: hibázni nem szabad, érezni tilos!”

20000 példányban jelent meg Bödőcs Tibor Meg se kínáltak című kötete is. Műve már a 2019. IV. negyedévi példányszámlistán is szerepelt, az utóbbi évek egyedi különlegességét produkálva azzal, hogy egy negyedéven belül jelent meg két alkalommal, először 40000, majd 30000 példányban, így már – az első negyedévivel együtt – az összpéldányszáma 90000.

15000 példányban jelent Berg Judit Rumini Tükör-szigeten című kötete, így harmadik lett a listán.

Egy Gesztesi Károlyról szóló kötet, és egy Frei Tamás kötet utánnyomása kivételével a többi mű a gyermek- és ifjúsági irodalom kategóriájába tartozik a 12000-től 10000-ig terjedő példányszám-tartományban.

A külföldi szerzők sorában a Mrs. Escobar című kötet az első 15000 példánnyal. A sorban második és harmadik egyformán 15000 példánnyal két gyermekkönyv. Utánuk egységesen 10000 példánnyal következik Margaret Atwood, Wilbur Smith és Danielle Steel egy-egy kötete, majd öt gyermek- és ifjúsági mű, melyek közül hármat az ismert magyarországi példányszám-rekorder, Jeff Kinney jegyez.

Ez volt az első negyedév, 2020 első negyedéve.

A második negyedév az elmaradt Könyvfesztiválról, és az elmaradt Ünnepi Könyvhétről szól majd.

Következzen maga a lista, majd a szokásos, böngészést megkönnyítő linkgyűjtemény.

Kiadott szépirodalmi, ifjúsági és gyermekirodalmi könyvek
2020. I. negyedév
Január–március

Magyar szerzők       
Brown, Borsa (Szobonya Erzsébet): Sapho 1.          20 000
Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak          20 000
Berg Judit: Rumini Tükör-szigeten    15 000
Szabó Zsolt: Vidám farm       12 000
Tábori Andrea: Gesztesi - Egy élet ezer színe           12 000
Benedek Elek: Benedek Elek legszebb mesekönyve            10 000
Frei Tamás: 2015 a káosz éve és a magyar elit háborúja       10 000
Szabó Zsolt: Unikornisok nagy mesekönyve            10 000

Külföldi szerzők      
Henao, Victoria Eugenia: Mrs. Escobar        15 000
Francis, Suzanne: Jégvarázs 2.           15 000
Paulsen, Rüdiger: Húsvéti nyuszi és barátai  15 000
Atwood, Margaret: Testamentumok 10 000
Brallier, Max–Holgate, Douglas: Az utolsó srácok a földön            10 000
Kinney, Jeff: Egy ropi naplója–A rideg való            10 000
Kinney, Jeff: Egy ropi naplója–Az utolsó szalmaszál           10 000
Kinney, Jeff: Egy ropi naplója–Négy fal között       10 000
Russell, Rachel Renee: Egy Zizi naplója 1.– Mesék nem valami mesés életemről   10 000
Smith, Wilbur: Királyok királya         10 000
Steel, Danielle: Nemes harc   10 000

Miről árulkodnak a példányszámok? – interjú Bárdosi Mónikával
A felső tízezer – csúcspéldányszámok, példányszámcsúcsok
Csúcspéldányszámok, július – szeptember
A bestseller - 2012 példányszám rekordere
Csúcspéldányszámok 2013 első negyedévében
Csúcspéldányszámok, 2013. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2013. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2013. negyedik negyedév
Új rekorder: csúcspéldányszámok, 2014. I. félév
Csúcspéldányszámok, 2014. harmadik negyedév
Sikerlistás könyvek 2014-ben
Csúcspéldányszámok, 2014. negyedik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. első negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. negyedik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2016. első negyedév
Példányszámcsúcsok, 2016. második negyedév
Példányszámcsúcsok 2016. harmadik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2016. negyedik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2017. első negyedév
Új rekorder: Toldi 140000 – csúcspéldányszámok, 2017. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2017. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2017. negyedik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2018. első negyedév
Példányszámcsúcsok, 2018. második negyedév
Példányszámcsúcsok, 2018. harmadik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2018. negyedik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2019. első negyedév
Csúcspéldányszámok, 2019. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2019. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2019. negyedik negyedév

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*: