Könyvhét 2022
A Móra Kiadó
ÚJDONSÁGAI
Mélytengeri Mentőcsapat
Kicsi Csacsi
és a születésnapi ajándék
Babák magyar
népi viseletben
A Móra Kiadó<br>ÚJDONSÁGAI Mélytengeri Mentőcsapat Kicsi Csacsi <br> és a születésnapi ajándék Babák magyar <br> népi viseletben
Könyvhét folyóirat

Példányszámcsúcsok, 2022. első negyedév

K. A. - 2022.05.10.

Mindannyiunk örömére a Központi Statisztikai Hivatal május 2-án közzétette az idei esztendő első negyedévének, azaz a 2022. január 1-je és 2022. március 31. között, 10000, vagy annál nagyobb példányszámban megjelent könyvek listáját. Öreg lista-szakértőként mondhatom, minden ilyen példányszámlistának megvan a maga egyedi tanulsága. A mostani lista pozitív üzenete: a magyarországi könyvkiadók (és feltehetően a könyvterjesztők is – hiszen a kettő ráadásul a legnagyobbak esetében egybe is esik) optimisták.

Ha csak simán a mindennap mindenfelől ránk ömlő, a gazdaságunkat befolyásoló tényekről, jelenségekről szóló információtömeget vesszük figyelembe – áremelkedés, infláció, energiaárak, háború, EU-s pénzek folyósításának felfüggesztése, stb. – azt kell mondanunk, hogy erre az optimizmusra a könyvkiadóknak (és a terjesztőknek – az egybeesőknek is) a világon semmi okuk.

És lám, a kiadók (és a könyvterjesztők) mégiscsak tudnak valamit: így első látásra az első negyedévi példányszámlista felülírja a korábbi években kialakult „szakértői” előítéleteket, melyek szerint januártól márciusig kevés nagy példányszámú könyv jelenik meg, és azok között is a gyermekeknek szánt kifestők és mondókák dominálnak. Szóval felejtsük el az előítéleteinket, amúgy is csak torzítják valóságérzékelésünket – örvendezzünk inkább, hogy papír- és nyomdai áremelés, üzemanyag áremelkedés (szállítás), béremelkedés ellenére a kiadók fokozták termelésüket 2022 elejére.

Egy korábbi negyedév terméséről szólva már megígértem, hogy nem fogok az időtényezővel foglalkozni, de nem tudom megállni, dohognom muszáj.

A kiadók 2022 elejére, vagy 2021 végére fokozták termelésüket? Ez itt a nagy kérdés. Ha a könyvek tényleges megjelenése nem egységesen abba az időszakba esik, amelybe a KSH belehelyezte, akkor kizárólag az egyedi számokon ámuldozhatunk, és nem vonhatunk le következtetéseket egy szakmai közösség – a magyarországi könyvkiadók (és könyvterjesztők) – piaci viselkedésére vonatkozóan, amely viselkedés – feltételezésünk szerint legalábbis – az aktuális gazdasági és szakmai környezet változásaira adott egyedi reflexiók összessége.

Ez a dohogás és a statisztikát illető pesszimista gondolatok olyankor keletkeznek bennem, amikor konkrét tények mutatnak rá arra, hogy valami nem stimmel.

Általános igazság, nem csak a könyvszakmában, de másutt is, hogy a karácsonyt megelőző néhány hónap az év legforgalmasabb kereskedelmi időszaka.

Konkrét tény, hogy ebben az időszakban érdemes nagyszabású vásárlásösztönző akciókat tartani. A Libri azoknak a vásárlóinak, akik 9000 Ft feletti értékben vásároltak könyveket, felajánlotta karácsonyi akciójában a Szindbád, az álmok hajósa című díszkiadást kedvezményes áron történő megvásárlásra. Ez úgy történhetett meg, hogy a könyv már 2021 novemberében megjelent, ám csak az idei első negyedévi listában szerepel. Szemben Babits Mihály A gólyakalifa című regényével, ami precízen, megjelenésének időpontja szerint jó helyen, a 2021. 4. negyedévi listán szerepel legnagyobb példányszámú műként.

Dohogásom következő tétele átvezet az idei, első negyedévi lista tárgyalásához: a mostani példányszám sorrendben Bödőcs Tibornak, Magyarország egyik legnépszerűbb humoristájának, stand up komikusának harmadik megjelent kötete az első 60000 példánnyal. És anélkül, hogy most utánanéztem volna, azt mondom, hogy egészen biztos vagyok abban, hogy ez a könyv is a nagy karácsonyi forgalomra időzítve jelent meg – nem pedig januárban vagy később.

Ezek az én pusztába kiáltott dohogásaim.

Azonban akárhogy is, abban igazam van, hogy a magyarországi könyvkiadók (és könyvterjesztők) optimisták. Tavaly már nyáron tudni lehetett, hogy radikális papír áremelkedés következik, és ehhez kapcsolódóan műveleti áremelést is beígértek a nyomdák. Miután pedig nincs okunk azt feltételezni, hogy a könyvipar megváltoztatta volna működésének fundamentális alapját, vagyis hogy nyereséget akar elérni tevékenységével, csakis arra következtethetünk, hogy bíznak a költségemelkedéseknek termékeik árában történő érvényesítésében, és hogy a vásárlók megvásárolják termékeiket. A kenyér mellett a szóra is éhesek az emberek – a kenyeret meg kell venni…

Bödőcs Tibor Mulat a manézs című, 60000 példányos könyve után a magyar szerzők listáján két 30000 példányos mű következik, A nagy Cyla sztori, és a már említett vásárlás-ösztönző Krúdy válogatás, a Szindbád, az álmok hajósa. Utánuk 20000 példánnyal egy Bosnyák Viktória és egy Fábián Janka kötet következik.

19000 példányos Náray Tamás Volt egyszer egy varrodám című kötete, ez a kötet az előző negyedévi listán is szerepelt már 30000 példánnyal.

Szintén utánnyomás 18000 példányban Berg Judit Rumini című kötete. 15000-től 12000 példányig terjedő számban következnek Jakupcsek Gabriella, Leslie L. Lawrence, Marék Veronika, Bán Mór, Tomori Anita könyvei, és a legalább 10000 példányos megjelenést elért könyvek között vannak gyermek- ifjúsági könyvek, utánnyomások, bestsellerek, a lista alább olvasható.

A külföldi szerzők listájának élén egy bibliai történet illusztrált kiadása áll 31000 példánnyal, azt követi 30000 példánnyal két mű, az egyik a magyarországi örökös összevont példányszámbajnok címért joggal versenybe szállható Jeff Kinney egyik Ropi története – figyelem: neki még két másik kötete is szerepel a listán –, a másik Juan Pablo Escobar története az apjáról. Utánuk 25000-től 10000 példányosokig csökkenő sorban vannak bestsellerek, gyermek- ifjúsági könyvek, és nem hiányzik az „örökös összevont példányszámbajnok” versenytárs Danielle Steel sem egy könyvével.

A listát itt mutatom is. Majd utána a böngészést megkönnyítő linkgyűjtemény következik.

Negyedév múlva újra találkozunk.

K. A.

 

Kiadott szépirodalmi, ifjúsági és gyermekirodalmi könyvek
2022. I. negyedév
Január – március

Magyar szerzők

Bödőcs Tibor: Mulat a manézs          60 000
Papp Gergő, Kajdi Csaba: A nagy Cyla sztori          30 000
Krúdy Gyula: Szindbád, az álmok hajósa     30 000
Bosnyák Viktória: A sirály a király? 20 000
Fábián Janka: Az Anna-bál szerelmesei        20 000
Náray Tamás: Volt egyszer egy varrodám    19 000
Berg Judit: Rumini     18 000
Jakupcsek Gabriella: Alul semmi?     15 000
Lawrence, Leslie L.: A jakfarkas zászló        15 000
Marék Veronika: Boribon karácsonya           15 000
Bán Mór: Hunyadi: a förgeteg hírnöke         14 200
Tomor Anita: Imádlak Los Angeles 12 000
Green, Anne L.: Toszkán rejtély        10 000
Boldizsár Ildikó: Amália álmai          10 000
Bródy János: Saját hangon    10 000
Eger, Edith Eva: A döntés     10 000
Fejős Éva: Athén, végállomás           10 000
Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós        10 000
Leiner Laura: Állj mellém      10 000
Varga Katalin: Gőgös Gúnár Gedeon           10 000

Külföldi szerzők
Jákób és Ézsau (ill. Kort, Kees de )   31000
Kinney, Jeff: Egy ropi naplója: a nagy dobás           30000
Escobar, Juan Pablo: Mr. Escobar - Apám titkai       30000
Rossmann, Dirk: A polip kilencedik karja: klímakatasztrófa vagy világkormány   25000
Lipinska, Blanka: Még 365 nap         20000
Nesbo, Jo: A patkánysziget   15000
Házi kedvenceink (szerk. Brezvai Edit)        13029
Russell, Rachel Renée: Zizi naplója: turné    10000
Kinney, Jeff: Rowley Jefferson Bitang Para rémtörténeteti            10000
Steel, Danielle: Kém 10000
Kinney, Jeff: Egy ropi naplója- Romhalmaz             10000

 

Miről árulkodnak a példányszámok? – interjú Bárdosi Mónikával
A felső tízezer – csúcspéldányszámok, példányszámcsúcsok
Csúcspéldányszámok, július – szeptember
A bestseller - 2012 példányszám rekordere
Csúcspéldányszámok 2013 első negyedévében
Csúcspéldányszámok, 2013. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2013. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2013. negyedik negyedév
Új rekorder: csúcspéldányszámok, 2014. I. félév
Csúcspéldányszámok, 2014. harmadik negyedév
Sikerlistás könyvek 2014-ben
Csúcspéldányszámok, 2014. negyedik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. első negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. negyedik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2016. első negyedév
Példányszámcsúcsok, 2016. második negyedév
Példányszámcsúcsok 2016. harmadik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2016. negyedik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2017. első negyedév
Új rekorder: Toldi 140000 – csúcspéldányszámok, 2017. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2017. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2017. negyedik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2018. első negyedév
Példányszámcsúcsok, 2018. második negyedév
Példányszámcsúcsok, 2018. harmadik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2018. negyedik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2019. első negyedév
Csúcspéldányszámok, 2019. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2019. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2019. negyedik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2020. első negyedév
Példányszámcsúcsok, 2020. második negyedév
Példányszámcsúcsok, 2020. harmadik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2020. negyedik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2021. első negyedév
Csúcspéldányszámok, 2021. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2021. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2021. negyedik negyedév

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2022/3. számÉS Páratlan oldalKőszeghyA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó leszmacskarácsony
Belépés