Okos és merész kamaszokról szól Somfai Anna legújabb ifjúsági regénye, amely One more cup of coffee – Nyár Walesben címmel egy gimnazista lány Walesben töltött nyári élményeit meséli el, de nem akárhogyan. Egyszerre lélektani és kalandregény, egy önmagát kereső kamaszlány története, akinek befelé figyelő, önmagával küszködő belső monológjai éppolyan hangsúlyosak, mint a külső történések és a kortársi kapcsolatok ábrázolása. A szerző mesterien egyensúlyoz a két oldal között. Történik mindez egy idegen országban, idegen nyelvi közegben, ami mellesleg ma egyre több fiatal számára elérhető. A nemzetközi közegben életre keltett történet rámutat, hogy a kamaszokat érintő problémák univerzálisak, és a lehetséges megoldások is hasonlóak a mai globalizált világban. Nem véletlenül jelent meg a regény a Móra Kiadó 15+-os korosztálynak szóló Flow sorozatában, amelynek első darabja, Győri Katalin Nem festek álmokat című regénye szintén Angliában, közelebbről Skóciában játszódik. Somfai Anna több évtizedes, nemzetközi fizikusi karrier után váltott, és kezdett el szépirodalommal foglalkozni. Gyerekeknek szóló kötetei rögtön zajos sikert arattak a szakma és a közönség körében. Barátságháló című könyvét Aranyvackorral jutalmazták, majd következett a folytatás: A képzelet órái, A titkok terme, a sok nép karácsonyát bemutató Karácsony a világ körül, vagy a játékos hangú Málna királylány, és 2024-ben A fal túloldalán című, a berlini fal utolsó éveiben játszódó kötet, amely elnyerte az Év Gyerekkönyve díjat ifjúsági irodalom kategóriában.

– Honnan ered a történetek iránti fogékonyságod és mesélőkedved?

– Gyermekkoromban sokat voltam a nagyszüleimnél Tolna megyében, Pincehelyen, ahol a nagyapám erdészként dolgozott. Előfordult, hogy beültetett a dzsipbe és magával vitt az erdőjárásaira, máskor szamócát hozott a kalapjában. Gyakran mesélt az erdei állatokról, mindig fejből találta ki a történeteket, ami meghatározó élmény volt számomra. Közös kedvencünk egy róka volt, amelyik a szemben lévő hegyen lakott, és az ő életét mesélte folytatólagosan. Olyan volt, mintha ismerném.

– Olyan diák voltál, akit minden érdekelt, és több mindenben tehetségesnek bizonyult? Azért kérdezem, mert egy nemzetközi elméleti fizikus karrierrel a hátad mögött vágtál bele az írásba, a természettudomány után a szépprózába.

– Tényleg minden érdekelt. Nyolcadikos koromban nyelvész, később csillagász akartam lenni, de amellett folyton írogattam, meséket és verseket, és arról ábrándoztam, hogy egyszer írok majd egy drámát. Ez még azóta sem következett be. Emellett zongoráztam, a zene mindig nagyon fontos része volt az életemnek. Ám hiába voltak már gimnazistaként terveim az írással, akkoriban Magyarországon semmiféle íróiskola nem létezett. Emlékszem, még egy pályaválasztási tanácsadóba is elmentem annak idején, de nem tudtak segíteni, hogyan válasszak a két teljesen ellentétes irányú érdeklődés között. Végül a fizika mellett döntöttem, az egyetem után pedig a férjemmel együtt rögtön kikerültünk Amerikába. Michiganben szereztem PhD fokozatot, 18 évig voltunk külföldön, leghosszabb ideig Cambridge-ben dolgoztam, a Stephen Hawking vezette Alkalmazott Matematika Tanszéken. Fizikusként az anyag törvényszerűségei foglalkoztattak, s visszatérve Magyarországra még majdnem tíz évig dolgoztam az ELTE Elméleti Fizika Tanszékén, egészen addig, amíg le nem épült az ezzel kapcsolatos kutatócsoport. Jelenleg főállású író vagyok.

– Még egy pillanatra visszatérve a gyerekkorra, miket olvastál, voltak kedvenceid?

– Akkoriban sokkal kevesebb gyerekeknek szóló könyv volt, mint manapság. Persze én is olvastam a Csíkos és Pöttyös könyveket, de egyébként mindenevő voltam, amit elértem, elolvastam az otthoni könyvtárból. Emlékszem, apukám figyelmeztetett, hogy talán a Bűn és bűnhődéssel még várjak néhány évet. Gyerekkoromtól fogva kedveltem a lélektani regényeket, így például Szabó Magda Abigéljét – ami a háborúról sokkal többet elárult számomra, mint bármely történelemkönyv –, de szerettem a Mondják meg Zsófikának című regényét is. Kedveltem A két Lottit, aztán Brunella Gasperininek a családját bemutató szórakoztató köteteit, továbbá rajongtam a Brontë nővérek regényeiért, amelyek – különösen az Üvöltő szelek – felnőtt korban újraolvasva egész más élményt jelentettek, mint kamaszként. Ezenfelül mindig szívesen olvastam állattörténeteket, de nem feltétlenül olyanokat, ahol állatok voltak a főszerepben. Az én történeteimben is mindig szerepelnek állatok, de legtöbbször nem főszerepben, hanem az emberek segítőjeként vagy barátjaként.

– Beszüremkedett a fizikus, természettudományos éned a szépírói munkáidba? Barátságháló című regényeddel 2017-ben megnyerted az Aranyvackor pályázat különdíját.

– Bár egyik könyvem sem inspirálódott direkt a természettudományokból, ebben a történetben mégis a fizika egyik határterületéről van szó. A kapcsolati háló ötletét a hálózatkutatásból vettem, ahol például komplex társadalmi rendszereket elemeznek matematikai eszközök, gráfok segítségével. Ebből származott az embereket, állatokat és növényeket összekapcsoló barátságháló ötlete. A meseregényben olyan kérdések jelennek meg, mi történik, ha ez a kapcsolati háló elszakad, mit jelent és miért fontos számunkra ez a védőháló.  Mint említettem, nagyon kötődöm az állatokhoz, így több segítő állat is szerepel a regényciklusban. A gyerekek általában Gyömbér cicát szokták a legjobban szeretni, és én is nagy macskakedvelő vagyok. A macskák pusztán a jelenlétükkel is segítenek az embereken, akár egy jó pszichológus.

– One more cup of coffee című új regényed Angliában, azon belül Wales területén játszódik, ahol Lili, azaz Lily, a magyar diáklány egy hosszú vonatutat követően részt vesz egy nemzetközi nyári táborban. Az úgynevezett Cathedral camps, olyan egyházi szervezésű önkéntes program diákoknak, ahol az a cél, hogy egy adott templomot vagy katedrálist megszépítsenek és – természetesen nem professzionális módon – restauráljanak.  Ebbe a világba csöppen bele teljesen egyedül, a barátnője nélkül Lili. A regény érzelmi és értelmi utazás: megmutatja, hogy tud beilleszkedni a főhős az idegen nyelvi környezetbe, miként tesz szert barátokra, és hogy talál rá a szerelem, miközben önmagát keresi. Mi inspirált a téma kibontására?

– Saját élményemből indultam ki, mivel egyetemistaként én is részt vettem egy ilyenfajta táborban. Azért jelentkeztem, hogy megtanuljam a nyelvet. Számomra nagyon meghatározó és erős élmény volt ez az utazás: tényleg vonattal szeltem át Európát, és érkeztem meg egy merőben idegen közegbe. Addig azt hittem, tudok angolul, és a kezdeti nehézségek után valóban nagyon hamar belejöttem a nyelvbe, ahogy a hősöm is. A regény kerettörténetét a vonatút adja Angliába és vissza Párizsig, mindkét alkalommal sok kalandba és nem mindig kontrollálható helyzetekbe keveredik a regényszereplőm. De talpraesettségével végül mindig kikeveredik a bajból, és megindul az önállósodáshoz vezető, nem mindig egyenes, és szépen kikövezett úton. Részben egyedül kell helytállnia egy számára nyelvileg és kulturálisan is idegen világban. Számos szokatlan helyzettel találkozik az utazás során: odafele a vonatcsatlakozást lekésve a pályaudvaron tölt egy éjszakát, a táborban mindenkinek le kell adni a telefonját, és szigorú szabályok szerint szervezni a mindennapjait (amit természetesen nem abszolválnak túl jól). Az ottlétnek pedig – túl a nyelvtanuláson – nem az a lényege, hogy a fiatalok munkája mennyire hasznos vagy értékes, hanem hogy milyen közösség kovácsolódik belőlük. Egy sor nagyon „angolos” helyzetbe keveredik: megtanul angol módra teát és szendvicset készíteni, bejárja a walesi tengerpartot, ahol többször majdnem elsodorja a dagály, átél egy vihart, igazi fókákat lát, és (majdnem) eljut egy világítótoronyhoz. Az állatszeretetem ismét helyet kap a könyvben. Lily jelen lehet a kiscicák születésnél a lelkészlakban.

– Fontos és szép barátságok köttetnek a táborban: a mindenben támogató Paulával, a matematika zseni, ám öntörvényű Dylannal, és a vidéki gazdálkodáshoz jól értő, ám búskomor Oliverrel. A kapcsolatok alakulnak, formálódnak, az elején még nem látni, merre visznek.

– Egyszer régen – körülbelül az általános iskola hetedik osztályában kaptunk az osztályban egy kérdőívet, amiben arra voltak kíváncsiak, hogy mi a fontosabb az ember életében: a szerelem vagy a barátság. Én akkor sokat gondolkodtam erről, nagyon nehéz volt rá megfelelnem. Ma sem könnyű rá a felelet, ahogy Lilinek sem könnyű eldöntenie, hogy ki lesz csak barátja, és ki lesz a szerelme. Önmagával sincs tisztában, a saját érzéseit is nehéz értelmeznie, nemhogy a másokét. A könyvben kapcsolati hálók alakulnak, és ezek minősége az idő teltével megváltozik, Lily utat talál mások felé. Paola, aki a legjobb barátnője lesz, szintén saját forrásból ered, az ő figuráját részben a valóságból merítettem, mi több, a nevét is megtartottam. Lilynek, mint minden kamasznak, önértékelési problémái vannak, a világba vetett bizalmát gyengíti az is, hogy az apja otthagyta a családot. Ebben a vonatkozásban is egymásra találnak Dylannal, aki soha nem látta az apját. Furcsa helyzet áll elő Párizsban az apa-gyerek kapcsolatokban, de erről most nem mondanék többet, nem spoilereznék.

– A regényben olyan, nem könnyen emészthető témák is szerepelnek, mint a brexit, a klímavédelem vagy a migrációs politika. A jövő kihívásai a következő nemzedékek számára.

– A fiatalokat ugyanúgy foglalkoztatják ezek a témák, mint minket, beszélgetnek róla, és tudják, hogy az ő feladatuk lesz megbirkózni az éghajlatváltozással, a járványokkal, vagy a brexit nem megkerülhető társadalmi és gazdasági hatásaival. A brexitről mindenkinek van valamilyen véleménye Nagy-Britanniában, teljesen megváltoztatta a felfogást és a jövőképet. Elképzelni sem lehetett annak idején, hogy a britek egyszer nem lesznek többé EU-tagok. Nagyon hirtelen jött a változás, hosszú ideig tart, amíg megtanulnak alkalmazkodni az új helyzethez. Számos író, például Ali Smith vagy Rachel Cusk, foglalkozik a műveiben a témával, ahogy a migráció kérdése is folyamatos társadalmi feszültséget gerjeszt. Nem csoda, ha ezek a kérdések a felnövekvő nemzedéket is foglalkoztatják. A regényben a bennszülött britek éppen úgy nincsenek egy véleményen e kérdésben, ahogy a valóságban. A politika ott is éppolyan erős ütközőpont, mint nálunk.

– A zene iránti szereteted és kötődésed szintén megjelenik a regényben: Lili a főhősnő gyönyörűen zongorázik és még a maga számára is meglepetésként – énekel, és nemcsak klasszikus muzsikát, hanem például Bob Dylan dalokat is szívesen előad. Utcai zenészként és koncerttermi előadóként is bemutatkozik meglehetősen nagy sikerrel. Még saját YouTube-csatornát is indítanak neki a barátai. A könyv címe szintén Dylanhez kötődik, és a dal szövege fontos szerepet kap a könyvben.

– A zenéhez való kötődésem nemcsak a gyerekkoromat kísérte végig, hanem amikor kutatóként Cambridge-ben dolgoztam, úgy éreztem, hogy szükségem van még zenetanulásra, így egy angol zongoraművésznél vettem órákat, aki egészen más módszerekkel oktatott, mint ami itthon szokás. Inspiráló volt számomra. Mint mondják, a matematika és a zene közel áll egymáshoz! Bob Dylan talán azért fontos számomra, mert sok időt töltöttem az USA-ban, és a 90-es évek Amerikája nagyon más volt, mint az itthoni viszonyok. Átélhettük a végtelen szabadságot, önmagunk lehettünk mindenféle kötöttség nélkül. Életem egyik legszebb időszaka volt. Nem véletlenül hívják Lily szerelmét éppen Dylannak. A Dylan név a tengerrel való kapcsolatra is utal: a név jelentése ugyanis a tenger fia, vagy óceánból született, és a walesi mitológiából származik.

– Minden élmény, barátság és szerelem ellenére erősen jelen van a könyvben a magány. Lili nem a barátok, vagy a nyelvismeret hiánya miatt érzi egyedül magát, hanem alapvető vonása a magányra való igény.

– A mai gyerekek – különösen a Covid generáció – nagyon erősen átérezhette a magány és kiszolgáltatottság érzését a járvány alatt, mert épp a kamaszkor idején zárult be számukra a világ. Bár a kezükben folyton ott van a telefon, és hihetetlenül erős bennük az azonnali reakció igénye – mégis magányosak. Számos oka van, de a Covid mindenképpen közrejátszik abban, hogy a mai fiatalok között sokkal több a mentális probléma, mint a korábbi nemzedékeknél. S ez a regényben is megjelenik: van, akinek autisztikus vonásai vannak, a főhős táplálkozásai zavarral küzd, és még csak észre sem veszi, többen csonka családban nőttek fel, depressziósak, sokan sokféle traumát hordoznak magukkal. Lilinek nagy szüksége van arra, hogy elszakadjon egy kicsit a családtól, kipróbálja és megismerje önmaga határait. Közben olyanokkal találkozik, akik bár máshol élnek, ugyanolyan problémákkal küzdenek, mint ő. S mint tudjuk, a kortárs kapcsolatok nagyon sokat tudnak segíteni a lelki gondok leküzdésében.

– Milyen vágyaid, terveid vannak az írásban? Más műfajok és más korosztályok felé fordulsz, vagy maradsz a kamaszoknál?

– Kezdetben felnőtteknek írtam, majd, amikor kicsik voltak a gyerekeim, a fiatal korosztályok felé fordultam. Számomra mindkettő egyaránt érdekes: a kisebbeknek szóló történetekben szabadabban bánhatok a képzelettel, olyan, mintha egy tágasabb világba lenne átjárásom.  A fiataloknál és a felnőtteknél pedig a regényírás foglalkoztat, szeretek hosszabb történeteket írni, ahol a karakterek kibonthatóak és bonyolultabb szerkezetet építhetek. Úgy tervezem, mindkét műfajban születnek még írásaim és könyveim.

Szénási Zsófia

Somfai Anna: One more cup of coffee – Nyár Walesben
Móra Kiadó, 320 oldal, 3999 Ft

A One more cup of coffee – Nyár Walesben

megvásárolható

kedvezményes áron

a Móra Kiadó

webáruházában

Olvasson bele

a könyvbe,

idekattintva