Egy Nobel-díj különös története

„Feláldoztál.  1938-ban Németországban volt egy istenség, Hitler. És pribékek, a nácik. Nekik kínáltad fel az életemet. Ha azért áldoztál volna fel, hogy megmentsd a Karl Wilhelm Intézetet, azt megértettem volna. És bizonyára ez is felmerült benned. De a fő ok nem itt keresendő. Nem. Azzal, hogy elküldtél Svédországba, jó messzire Németországtól, saját magadat akartad megvédeni. Saját magadat és a kutatásainkat.” – veti Lise Meitner Cyril Gely regényében Otto Hahn szemére, amikor utóbbi 1946-ban egyedül kapja meg a Nobel-díjat a maghasadás felfedezéséért, amin a két tudós mintegy harminc éven át dolgozott együtt.

A számos etikai és szakmai kérdést felvető, felkavaró történet Stockholmban játszódik a Nobel-díj átvételének napján, amikor Lise Meitner, akinek zsidó származása miatt 1938-ban el kellett hagynia Németországot, nyolc év után először találkozik Otto Hahnnal – munkatársával és barátjával –, hogy magyarázatot kapjon mindarra, ami a felfedezés körül történt. Miért nem együtt jegyzik a felfedezést, ami tulajdonképpen Lise magyarázatán alapul, és ha már nem együtt kapják a Nobel-díjat, miért van az, hogy kutatótársa még csak említést sem tesz arról, hogy az eredmény a közös munkájuk gyümölcse?

Cyril Gely könyve valós személyek élettörténetén alapul. Lise Meitner a második nő volt, aki a bécsi egyetemen diplomát szerzett 1906-ban, méghozzá fizika szakon. Nem sokkal később megismerkedett Otto Hahnnal, a tehetséges ifjú radiokémikussal, egy tanulmányutat követően Németországba költözött, és megkezdték három évtizedig tartó közös munkájukat előbb a Berlini Egyetem Kémiai Intézetében, majd az akkor alakult Vilmos Császár Kutatóintézetben. Hahn, mint a radiokémiai osztály vezetője. Meitner mint az asszisztense. Az egyetemen Lise, nőként eleinte csak fizetés nélkül dolgozhatott, és az épületbe kizárólag a cselédbejárón léphetett be, az előadásokon nem vehetett részt, és a hallgatói laboratóriumokat sem látogathatta. Ma már abszurdnak tűnik, de mivel nem volt női vécé az épületben, egy étterembe kellett átjárnia, amikor úgy hozta a szükség. A közös munka mindazonáltal rendkívül eredményesnek bizonyult: felfedezték a radioaktív kilökődést, s egy új elemet, a protaktíniumot. Az I. világháborút követő megengedőbb környezetben mindketten szépen építették a kutatói karrierjüket, egészen 1933-ig, amikor Meitner zsidó származása miatt előbb megvonták tőle a tanítás jogát, majd 1938-ban Ausztria bekebelezésével német állampolgárrá válva közvetlen életveszélybe került. Időközben új kísérletbe fogtak: az uránt neutronokkal bombázták. Ez vezetett 1938-ban az atommaghasadás felismeréséhez, néhány hónappal azután, hogy Lise Otto Hahn segítségével Svédországba szökött. „Egy zsidóhoz mérten túl későn hagytad el Berlint. A maghasadás felfedezése szempontjából viszont túl korán. Ez a te tragédiád.” – összegzi Hahn a regényben. De továbbra is aktív levelezést folytattak, és a maghasadás elméletének magyarázatát tulajdonképpen Meitnernek, és unokaöccse számításainak köszönhetjük. „Lehetséges-e, hogy az urán-239 széthasad egy Ba (bárium)-ra és egy Me (mezotórium)-ra? Nagyon szeretném a Te véleményedet hallani. Esetleg valamit ki tudsz számolni és publikálni.” – írta friss felfedezéséről Hahn a már Stockholmban dolgozó kutatónőnek. Meitnert hosszú élete során harmincszor terjesztették fel a Nobel-díjra, de egyszer sem kapta meg. Nem ment férjhez, nem lettek gyerekei, életét egészen a tudománynak szentelte. Tudományos publikációi mellett fontos tanulmányt írt a nők státuszáról a tudományban 1960-ban.

Otto Hahn a felfedezésért már 1944-ben megkapta volna a kémiai Nobel-díjat, de a kitüntetést csak két évvel később vehette át. A háború végétől a szövetségesek fogságban tartották, amíg át nem esett a nácitlanítás procedúráján, és nem bizonyította, hogy nem vett részt a németek atombombagyártási kísérleteiben.

Cyril Gely fikciós párbeszédekből felépülő története ezen a ponton kapcsolódik kettejük életútjához: a Nobel-díj átadójának napja épp alkalmasnak tűnik, hogy a két kolléga és jóbarát elszámoljon azzal, ami a nácik rémuralma alatt történt, és amiért Lise Meitner soha nem kapott elégtételt. Egy keményen dolgozó, zseniális nőt látunk magunk előtt, akit bár térdre kényszerítettek a történelmi események, és a nagyközönség előtt soha nem kapta meg a neki járó elismerést – legalább óriási karriert befutó kutatótársától szeretne magyarázatot kapni a következőkre: Milyen elgondolások állhattak Lise 1938-as kimenekítésében az országból? Mi volt Lise bűne: hogy zsidó+nő? Eltörölhető-e a múlt és feláldozható-e egy zseniális elme, azért, hogy Otto Hahn visszaállítsa Németország tudományos nimbuszát? Dolgoztak-e a németek az atombomba előállításán? „A maghasadás felfedezése kémia. Az atombomba kifejlesztése fizika” – mondja Hahn védekezésül. Mi volt a híres Uranprojekt? – érdekes módon a dokumentumok, feljegyzések megsemmisültek egy bombatámadásban. Hogyan számolnak el a tudósok a lelkiismeretükkel, hiszen az atommag hasadásának felfedezésével hozzájárultak az atomkorszak elindulásához, amely az atombomba ledobásában tetőzött? Bár Otto Hahn nem támogatta Hitler uralmát, Meitner pedig kifejezetten pacifista volt (nem is ment át Amerikába, amikor az atombomba előkészítésének kutatásaihoz hívták), valahol az ő munkájuk is benne van a bomba megszületésében. Többen az atombomba „atyjának” és „anyjának” tartották őket, de ezt az elnevezést mind a ketten egyszer s mindenkorra visszautasították.

Lise és Otto szavakkal vívja meg a párviadalt, s mindkettőjüknek más olvasata van a múlt eseményeiről. A könyv feszes ritmusával és lenyűgöző párbeszédeivel kiválóan megállja a helyét a színpadon. Franciaországban Tristan Petitgirard, Magyarországon pedig Herendi Gábor állította színpadra a Rózsavölgyi Szalonban Seress Zoltán és Kiss Mari remek alakításában. A könyv címe eredetileg Le prix: A díj, ezt a címet használták a színpadi változatban is. Pacskovszky Zsolt kitűnő fordításában a beszédesebb Hasadás címet kapta a regény.

A francia szerző, Cyril Gely neve nem csak a színházból lehet ismerős. Filmes forgatókönyveket is jegyez, többek között a Csokoládét, a Madeleine sofőrjét, vagy Az utolsó éjszaka Párizsban című filmét, amely itthon szintén a Rózsavölgyi Szalonban Sztarenki Pál színpadi feldolgozásában aratott nagy sikert Diplomácia címmel.

Szénási Zsófia

Cyril Gely: Hasadás, Trend Kiadó, 200 oldal, 3499 Ft

A Hasadás

megvásárolható

kedvezményes áron

a Móra Kiadó

webáruházában

Olvasson bele

a könyvbe,

idekattintva