Rémtörténet Türingiában

Nyugtalanító események követik egymást Kanában, a türingiai kisvárosban. Először az éj leple alatt rendszeresen „Wir” feliratot és farkasfejet graffitiznek több környező Bach-emlékhely falára, aztán eltűnik, majd – mintha mi sem történt volna – megkerül a helybéli idős tanár, az önkéntes meteorológus Köhler úr, közben farkasok tűnnek fel a környéken, majdnem végzetessé válik egy piknik, felrobban egy benzinkút, azután következnek a brutális gyilkosságok.

Levelek Angela Merkelhez

Korábban az egykori NDK területén elhelyezkedő szürke kisvárosiak hétköznapjait élték a kanaiak, köztük egy ideje a hatalmas termetű, minden edzés nélkül, pusztán testi adottsága folytán bivalyerős Florian, akiről főnöke, a Bossz az általa vezetett, szorgalmasan gyúró „bajtársaknak” így beszél: „az egyik oldalról egy zseni, de a másik oldalról tök hülye ez a gyerek… ha rákiáltasz, elszalad, ennek eszébe se jut, hogy visszavágjon, pedig ha megtenné, minket a puszta kezével kinyírhatna”.

Florian Herscht előéletéről mindössze annyira derül fény, hogy – ki tudja, milyen – Intézetből került a városba, ahol Bossz „felkarolta”. Lakást szerzett neki a hetediken, ámbár a település szégyenfoltjának számító házban, amelyet vendégmunkásoknak építettek, és ahol a lift folyamatosan javítás alatt áll, így Floriannak látogatója nemigen akad. Csak Köhler úr kapaszkodik fel hozzá egyszer, hogy világossá tegye: félreértésen alapul a fiatalember világvége-félelme, amelyre levelekkel bombázva figyelmezteti Angela Merkel kancellárt.

Florian ugyanis a népkurzuson hallgatta Köhler úr fizikáról szóló előadásait (a kulturálatlan Bossz talán emiatt mondja zseninek), és attól fogva csak a világ kezdetének egy lehetséges elmélete foglalkoztatja: az ősrobbanáskor nem azonos számú anyagi és antianyagi, tehát egymást kioltó részecske keletkezett, hanem egyetlen anyagi részecskével több. Ezt a maga módján továbbgondolva Florian riasztó következtetésre jut.

A fiatalember habókosságát ismerve Jessica, a postáskisasszony se próbálja hosszan lebeszélni a küldemény feladásáról, mikor a kancellárasszonynak címzett levelet átveszi tőle, melyen mindössze a feladó neve – mármint Herscht – mellett csak az irányítószám szerepel: 07769. Gyámolítja az ügyefogyott Floriant a házgondokságot ellátó Vertreter és a könyvtáros Ringer asszony, de az étteremtulajdonos éppúgy, mint az ARAL-kutat üzemeltető bevándorló házaspár vagy sokan mások a városkának a könyvben szépen megrajzolt társadalmából. Mind megpróbálják finoman felnyitni pártfogoltjuk szemét, hogy főnöke, Bossz nem méltó a bizalmára, mert veszedelmes. Ő a sokáig nyugodt kisváros legfenyegetőbb figurája. De a mindenkit kedvelő Florian őt is a végsőkig védi. Merthogy felkarolta, munkát adott neki. Fel sem fogja, hogy milyen társaság veszi körül.

Neonácik

Valóban dolgoztatja a vállalkozásában, heti zsebpénzt kap azért, hogy letakarítsa a falfirkákat. De visszaél a tőle, mint kisgyerek az apjától mindent eltűrő együgyű fiatal férfi jóhiszeműségével. Nemcsak szóval gyalázza, hanem a keze is eljár, ha Florian nem úgy viselkedik, ahogy az alpári kifejezéseket kötőszóként használó, orrot túró akarnok Bossz elvárja. Ugyanígy bánik a „szakaszába” tartozó emberekkel is. Mind barna szerelésben járnak és vaskeresztet vagy piros nyelvű sasos címert tetováltattak magukra, olcsó sört vedelve harsogják a német himnuszt, annak persze a hivatalosan 1945 óta nem használatos, „Deutschland, Deutschland über alles” kezdetű első versszakát is. A Burgstrasse 19-beli gyülekezőhelyüket a városlakók igyekeznek messze elkerülni. Bossz nem neonáci „cirkuszt akar, hanem háborút”. Azt, hogy „Németország legyen újra nagy”, de „mi nem a migránsokra vagyunk kihegyezve, hanem a zsidókra” – hangoztatja saját köreiben.

Az újfasiszta vezér elveivel összeegyeztethetetlennek tűnik Bach iránti rajongása. Drákói fegyelmet követelő próbarendet tartva ügyködik a Kanai Szimfonikusok megalapításán a feladathoz felnőni képtelen zenészekkel. Florian se hiányozhat a próbákról. Eleinte eközben is a kvantumfizika rejtélyébe mélyed, de egy idő után magával ragadja Johann Sebastian Bach muzsikája.

Egy könyvnyi mondat

Míg Bossz Bachot a nemzetiszocialista eszmék igazolására használja fel, hiszen Türingia nemcsak a Bach család hazája, hanem a hitleri eszmék hagyományos fészke is, addig Florian személyiségébe épülnek be, mélyen megérintik Bach kötöttségükben is szabadon áradó harmóniái. Folyton ezek a dallamok harsognak a fülébe. Ehhez hamarosan hanghordozóra és közvetítőeszközre sincs szüksége. Bizonyos lelkiállapotban agya magas decibelen Bach-kantátákat, a Tilge, Höchster, meine Sündent és a Máté-passiót „közvetíti”.

Aki teheti, egy szabaddá tett nap reggelén kezdjen bele a 432 oldalas, szerzője által az elbeszélés műfajába sorolt könyvbe. Könnyen lehet, hogy még aznap végez is vele, ha csak nem akar hosszasabban időzni a kanaiakkal, és emiatt szánt szándékkal lassítja olvasási sebességét.  Soha nem tőmondatairól volt híres Krasznahorkai László. De ez a bő négyszáz oldal, egy egy szuszra elmondott, pontok nélküli, csak egyéb írásjelekkel ütemezett társadalom- és korrajz, kvantumfizikai tájékoztató, filozófiai gondolatébresztő, és még zenehallgatásra is sarkall. Olyan, mintha a kanaiak egyike mondaná el egy levegővétellel városuk XXI. századi rémtörténetét, mely a járványfenyegetés kezdetén csúcsosodik ki, és amelyik azt is sejteti, hogy miként hajthatnak a maguk táborába egyszerűen csak együgyűsége folytán bárkit üldözendő eszmék követői.

Mátraházi Zsuzsa

Krasznahorkai László: Herscht 07769
Magvető Kiadó, 432 oldal, 5999 Ft