Mintáink

A Magvető Kiadó Határhelyzetek c. sorozata azt tűzte ki célul, hogy minél több európai íróval ismertesse meg a magyar olvasóközönséget. Így került a polcomra a norvég Maria Navarro Skaranger kisregénye, az Emily forever is. Az itthon eddig ismeretlen szerzőnek ez már a harmadik regénye – a korábbiak olyan témákat járnak körbe, mint a bevándorlás és a gyász kérdése, és ez alapján sejthető, hogy Emily története sem egy könnyed nyáresti kikapcsolódás lesz.

Emily tizenkilenc éves, egy élelmiszerboltban dolgozik eladóként, és egy nyomorúságos kis lakásban él Oslo belvárosában. Emily állapotos, a gyerek apja, Pablo pedig eltűnt. Néha jelentkezik telefonon, de abban sincs köszönet: nem árulja el, hol tartózkodik, arról pedig, hogy szándékozik-e valaha visszatérni, gondosan hallgat. Emily így éli tehát mindennapjait: egyedül van, leszámítva a gyereket a hasában; fél, és nagyon, nagyon fiatal. Az a típusú lány, akit, ha meglátunk a buszon, örülünk, hogy nem vagyunk a helyében.

Az eredeti norvég kiadás borítóján egy üres, eldobott nejlonzacskó látható. Emily is így érzi magát: kiürült, hiányzik belőle az akarat, az élethez szükséges energia. Azért mégis mindennap felkel, levonszolja magát egyre növekvő testsúlyával a lépcsőn (hiszen persze nem jó a lift) és beül a pénztárba; de utána semmi másra nem vágyik, mint hogy lerogyjon a kanapéra és sorozatokat nézzen. Nem is nagyon tesz mást, a kis lakásban egyre inkább felgyülemlik a kosz, a kiégett villanykörtét pedig senki sem cseréli ki. Anyja és egy magányos szomszéd aggódva figyelik, merre sodródik Em.

„Az anyja azon gondolkodik, hogy Em teljesen depressziós lett, és hogy már nem tudja magát ellátni, fáradtnak látszik, arca kerek és fényes, haja zsíros copfban lóg. De Emily, itt semmi sincs rendben, mondja, ennyire rosszul vagy? Em erre nem válaszol. Em a kanapén fekszik egy gyapjútakaró alatt.”

Navarro Skaranger egyedi elbeszélésmódja még inkább ráerősít a helyzet tragikumára. Legtöbbször távolról, szinte szenvtelenül figyeli az eseményeket, és Emily életéről csak tényszerű megállapításokat közöl. Néha azonban kilép ebből, nézőpontot vált a narráció és egy-egy gondolat erejéig közelebb enged minket Emhez, és az ő fásult kétségbeeséséhez. A lány ugyanis tényleg a lehető leghétköznapibb: ahogy a fülszöveg is kiemeli, olyan, aki mellett nap mint nap elmegyünk az utcán. Ő és a többi felbukkanó szereplő is Oslo alsóbb társadalmi rétegét képviseli. Azokat, akik semmit sem kaptak az élettől, és amijük van, azért derekasan meg kellett küzdeniük, legyen az egy rossz állapotban lévő lakás vagy egy használtan vett kiságy. A szerző arra is rámutat, mennyire nehéz innen kitörni és örökölt mintáinktól szabadulni: a könyv egyik legmegindítóbb részében Emily anyja emlékszik vissza arra, milyen volt a csecsemő lányával töltött időszak, és ebből kiderül, hogy neki szintén nem volt segítsége. Hasonlóan állt ott fiatalon, egy újszülöttel a kezében. És gondolhatnánk, hogy ez a világgal való szembenállás egyfajta dacszövetséget kovácsolt kettejükből, de valójában nem – a történet idején anyja éppen olyan távol áll Emilytől, mint bárki más.

Az apa, Pablo a társadalomnak teljesen a perifériáján élő szereplő. Kisstílű drogdíler, aki belebonyolódik egy nála jóval nagyobb ügybe, és ezért kénytelen felszívódni egy időre – ami persze pont kapóra jön, hiszen úgyse tudja, mihez kezdjen Emilyvel és a gyerekkel. Pablo olyan, mint egy szellem a falakban. Úgy van jelen a történetben, hogy közben nincsen, csak halljuk, ahogy halkan neszez a háttérben. Emily világa mégis teljes egészében körülötte forog: szomorú, ha nem jelentkezik, és persze akkor is, ha jelentkezik, csak akkor egy kicsit kevésbé. És abban, ahogy mindenki figyelmeztetése ellenére mégis belemegy, mit belemegy, szinte fejest ugrik ebbe a kapcsolatba, a kamaszos lázadás minden hevülete benne van. Hiszen a lány is szinte kamasz még, és igazi tragédiája, hogy azt hiszi, dacol a világgal, miközben valójában éppen fejet hajt előtte, hiszen meg sem próbál kitörni onnan, ahová került. Megtartja a látott és örökölt mintákat: „Vajon igaz, hogy öröklődik, milyen férjet választ az ember, vajon Em azért döntött rosszul, mert az anyja is rosszul döntött? Ezen az anyja is eltűnődhetne.”

Az Emily forever a maga szerény terjedelme ellenére nem könnyű olvasmány. A kevés idő alatt, amit Emilyvel töltünk, egészen a legbelsőbb titkaiig belátunk, és nemcsak az övéit, a többi szereplőjét is megismerjük. Mind a szerző tömör, lényegre törő stílusa, mind pedig Domsa Zsófia értő fordítása hozzájárul ahhoz, hogy a hatás még nagyobb legyen: hogy szánjuk és sajnáljuk Emilyt, és átérezzük annak a szörnyűségét, hogy nem segíthetünk rajta. Csak maga tudna, de úgy néz ki, nem akar. És éppen ezért, olvasás után még óhatatlanul gondolatainkban marad.

Bráder Edina

Maria Navarro Skaranger: Emily forever
Fordító: Domsa Zsófia
Magvető Kiadó, 168 oldal, 3699 Ft